Schwarzi és a matematika

A szépségért megéri izzadni

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009.11.18.

Mielőtt bárki rosszra gondolna, leszögezem, hogy a matematika szépségeiről lesz szó. Izzadságszag, Schwarzenegger – mind szóba kerültek november 12-én a Szépség a matematikában című eszmecserén. Katona Gyula, Kosztolányi József és Lovász László kápráztatta el szürkeállományunk.

Lovász László a Kossuth rádió Esti beszélgetés tudományról című műsorában így vezette fel a csütörtöki előadásokat: „A matematika nem áll távol az esztétikától. Egy matematikai eredménynek jellemzően a legfőbb jelzője az, hogy szép. Ez mindent elmond róla. Azt próbáljuk majd megmutatni, hogy mit nevezünk szépnek, és ez a szépség honnan jön. A tudomány nagyon gyakran az emberek számára úgy jelenik meg, hogy valami megfoghatatlan, távoli dolog, amihez nekik semmi közük. Én azt hiszem, hogy ez ellen érvelni kell, hiszen a tudománynak megvan a maga mondanivalója minden kor embere számára.”

Az Akadémia kisterme tele volt, még az ajtóban is rengetegen álltak, rácáfolva Katona Gyulára, aki 20-30 embernél nem mert többen reménykedni. Sok középiskolás is végighallgatta mindhárom előadót. A nagy érdeklődés alátámasztotta Lovász László szavait.

Eszméletlen eszmetörténet

Trencsényi Balázs gondolatébresztése

Mécs Anna

2009 februári beszélgetés alapján

„Eddig két világháború tört ki a társadalomtudósok és a politikusok ostobasága miatt.” – meséli lendületesen Trencsényi Balázs, ezzel is igazolva, hogy a nagy néptömegek jelenségeit ismerni és elemezni kell. Társaival, immár EU-s támogatás segítségével, Közép-Kelet-Európa eszmetörténetének tanulmányozására adták fejüket.

Trencsényi Balázs 1973-ban az atyáskodó szocializmus világába született, pont jókor ahhoz, hogy felnőtté cseperedése egybeessen Magyarország és a környező országok újjászületésével. „Tudod, én azok generációjába tartozom, akiknek a rendszerváltozás, a regionális horizontmegnyílás hihetetlenül fontos élmény volt. Hosszú idő óta mi vagyunk az első olyan korosztály, ahol az embereknek nem nemzeti tudományos szocializációja van, hanem regionális. Egymás mellett folytak ezek az események, bizonyos értelemben ugyanabban a térben, de más értelemben meg teljesen másról volt szó mindenhol. A román forradalom merőben  más dolog volt, mint a magyarországi barátságosabb, kerekasztalos átmenet. De mégiscsak ugyanannak a kelet-európai átmeneti folyamatnak voltak a részei ezek az események.” – vallott a rá nagy hatást tett változásokról.

Farkasvadász

Papp Krisztián egy betegség nyomában

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009.11.04.

„Világéletemben állatorvos szerettem volna lenni, valamilyen oknál fogva, magam sem értem, de végül a biológus szakra adtam be a jelentkezésem.” – Talán ezzel magyarázható, hogy Papp Krisztián, az ELTE-MTA Immuniológiai Kutatócsoport fiatal biológusa egy diagnosztikai eszköz tökéletesítésére adta a fejét.

Papp Krisztián több, fiatalokat támogató díjat is elnyert az utóbbi időben, ilyenek voltak a Scopus Young Researchers Award és az Akadémiai Ifjúsági Díj. Jelenleg egy általuk 2006-ban szabadalmaztatott technikán dolgozik, amely hamarosan valóban az orvosok kezébe kerülhet. Ezzel egy ritka autoimmun betegség diagnosztizálását segíthetik, a világon egyedülálló módszerrel.

Hogy kezdődött kutatói pályád?

Először a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetbe mentem és az idegrendszerrel kezdtem el foglalkozni. Ott fél évet töltöttem el TDK-sként. Amikor Gödről Lágymányosra költözött az Immunológiai Tanszék, akkor kerültem ide, és azóta foglalkozom az immunológiával.

Kalandvágyból építkezni

Kovács Mihály a biológiai motorok nyomában

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009.10.21.

„Magyarország tökéletes hely az önmegvalósításra, mert itt nem túl könnyű és nem túl nehéz az élet” – tudom meg Kovács Mihálytól, a Biokémiai Tanszéken működő Motor Enzimológia Kutatócsoport fiatal vezetőjétől. Szereti összekötni a látszólag nem összetartozó dolgokat: a vázizmot a vadászrepülővel, vagy a motorfehérjéket a chipekkel.

Az ELTE Biokémiai Tanszékének ajtaján belépve egy nagyon határozott és rendkívül nyitott fiatal kutatóval találom szemben magam. Egyből látszik, hogy érti a dolgát: 34 évesen már egy jól menő kutatócsoport vezetője és számos tárgyat oktat az ELTE-s hallgatóknak. Mindenről van véleménye, kutatásairól pedig olyan színes vehemenciával beszél, hogy elhiszem neki, hogy szerelemből csinálja. Tavasszal az Akadémia Talentum Díjjal tüntette ki eddig elért eredményeiért. A külföld kontra Magyarország örök téma a kutatók esetében; többek között ezt a kérdést is új megvilágításba helyeztük a beszélgetés folyamán.

1-ügyű?

Nukleáris Glosszárium à la Nagy

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009.10.07.

Nagy Sándorról, a Magkémiai Laboratórium tekervényes agyú oktatójáról, minden eszünkbe juthat, csak az együgyűség nem. Ő mégis ezzel a szóval jellemezte magát, ami egészen gyanússá teszi az ügyet. Négy bicajos könyv megírása, a Vendéglő a világ végén és a Szofi és HABÓ fordítása után vajon most mivel foglalkozhat?

Honlapján a Rizsa à la Nagyot olvasgatva két dolog szúrhatja ki a szemünk: egyrészt bizonyosan számítógép-mániás, hiszen lépten-nyomon linkek, gifek, kiugró keretes információmorzsák keresztezik utunkat; másrészt határozottan csodabogárral van dolgunk. Nagy Sándor magkémikus, író, fordító, biciklis szakember, majdnem-alkalmazott-matematikus és lelkes animációkészítő is egy személyben.

Nem érezted sose azt, hogy felapróz téged ez a sokféle érdeklődés?

Eddig nem. Mostanában viszont kezdem azt érezni, hogy még együgyűbb vagyok, mint régen. Mindig is együgyű voltam abban az értelemben, hogy egyszerre egy üggyel foglalkoztam igazán lelkesen. Az első igazán fontos ügyem a Bicajoskönyv volt, ami talán furcsán hangzik. Szerettem a biciklizést, de a kerékpározásnak nem volt itthon irodalma. S mivel úgy gondoltam, hogy fontos dolog, és egy csomó gondolatom volt, ezeket igyekeztem jól megírni. Rengeteg munkát fordítottam rá, 5-6-szor átírtam, és ez még a számítógépes korszak előtt volt.

Pillantás egy istennő szoknyája alá

Mécs Anna

Megjelent: Népszabadság, 2009.10.01. (rövidített változat)

A hegyekkel nem árt óvatosan bánni. Vagy istenek lakhelyei, vagy maguk is istenek. Hetényi György – az ELTE-n és Franciaországban diplomázó geofizikus – nem félt az istenek körül sündörögni, meglesni mélység és magasság titkait. Kutatása, amely egy nemzetközi expedíció keretein belül zajlott, többszörösen díjazott doktorival zárult. Munkáját idén szeptember 11-én a Himalája és a Tibeti-fennsík gyökerének szerkezetéről és képződési folyamatáról szóló Science-cikk koronázta meg.

Hetényi György Verne-regények és az ifjúkori tájfutóévek hatására a geofizika szakot választotta az ELTE-n. Egy folyosói hirdetést meglátva jelentkezett Franciaországba, az École Normale Supérieure (ENS) felhívására. Négyéves ösztöndíjat nyert, amelynek negyedik éve a doktori képzés kezdete volt. Másodéven egy fiatal kutató a Föld külső szilárd héjának mozgásairól, változásairól tartott órát. Ekkor figyelt fel a témára a magyar hallgató, és mivel tanára a Himaláját vizsgáló kutatásban vett részt, ő is csatlakozhatott ehhez. Kutatását összefoglaló doktori disszertációját magyar és francia tudományos díjak követték. Jelenleg, egyik bírálója meghívására, a Svájci Szövetségi Kutatóintézetben dolgozik egy hegységképződést leíró számítógépes modell tökéletesítésén. De, ahogy megfogalmazta, több gyeplőt is a kezében tart: közben itthon a bazaltoszlopok szélessége és összetétele közötti összefüggéseket vizsgálja, egy angol-magyar együttműködés keretein belül pedig a hazánk földfelszíne alatti 400-tól 700 kilométerig terjedő övet tanulmányozza. Életének meghatározó időszakáról, a Himalája-kutatásról kérdeztem.

Miénk itt a tér!

Rátai Dániel világhódító háromdimenziós találmányának története

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány, 2009. április

Holnaptól gépre vihetjük tárgyainkat, kinyomtathatjuk házaink terveit, és akár egy szívműtétet is szimulálhatunk a megfelelő programokkal – méghozzá három dimenzióban. Rátai Dánielnek, a Leonar3Do (Leo) fiatal feltalálójának köszönhetően viszonylag csekély ráfordítással olyan háromdimenziós munkakörnyezetet alakíthatunk ki hétköznapi számítógépünkön, amely teljesen új értelmet ad térbeli munkánknak. Az elképzelhetetlennek tűnő lehetőség az eddigi síkbeli alkalmazásokkal együttműködve, nem azokat felváltva ad teret a végtelennek. A 2004-ben született találmány rengeteget fejlődött az utóbbi időben és megfelelő támogatókkal akár a 3D-s forradalom egyik főszereplőjévé is válhat.

Rátai Dániel, akiről időközben kisbolygót is elneveztek, 2005-ben robbant be a köztudatba. Az akkor alig 20 éves fiú a 21 éven aluli tudósok és feltalálók versenyének arizonai világdöntőjén, az Intel-ISEF-en hat első díjat is bezsebelt. Azóta elismerései és ötletei csak szaporodnak, a Leonar3Do fantázianevű találmányából pedig nagyobb darabszámú tesztsorozat készül, és remélhetőleg év végére már a boltokba kerülhet. Dániel egy olyan találmánnyal hódította meg a világot, amelyre hatalmas szükség volt, és amelyhez hasonlót még senki nem alkotott, pedig próbálkoztak.

Behálózva

A tömeges pánik és a hálózatok rejtelmei

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009.04.15.

Egy focimeccsen a büfénél tolongva, vagy kedvenc zenekarunk koncertje után a kijáratot kutatva minden eszünkbe jut csak a tudomány nem. Mégis a Vicsek Tamás által vezetett kutatócsoport ilyen „hóbortokkal” hódítja meg a Nature oldalait. Farkas Illéssel, a csapat fiatal biofizikusával beszélgettünk, aki februárban Talentum Díjat vehetett át.

Farkas Illés harmadéves fizikus hallgatóként Vicsek Tamás fizikusnál, akadémikusnál kezdett el TDK-zni, utána diplomamunkáját, doktoriját nála írta és most is a csoportjában dolgozik. Jelenleg az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika Kutatócsoport munkatársa. A hetedszer átadott Talentum Díjjal az elmúlt tíz évben végzett munkáját ismerték el, és ösztöndíjként komoly pénzösszeggel támogatták további kutatómunkáját. Az ELTE-s csapat számítógépes statisztikus fizikai módszereket és modelleket használ a csoportos mozgás és hálózatok vizsgálatára.

A Marslakók tolmácsa

Amikor a kérdezőt kérdezik

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009.03.11.

Vajon Teller Ede a béke követe vagy háborús uszító volt? Kik azok a Marslakók? A jogászoknak kellene természettudományt tanulniuk? Milyen út vezethet Stockholmba? És egyáltalán lehet Budapestről egy New Yorkban megjelenő kémiai ismeretterjesztő folyóiratot irányítani? Hargittai István válaszol.

Hargittai István igazi kuriózum. Nem elég, hogy szakterületén, a fizikai illetve szerkezeti kémiában kimagasló tevékenységet folytat, az MTA tagja, a Moszkvai Állami Egyetem díszdoktora, 1996 óta Széchenyi-díjas, de igazán nyitott szemmel és füllel faggat nevesebbnél nevesebb tudósokat. Akiknél általában még egy Nobel-díj is porosodik a padláson. De mit keres a mikrofon „rossz” végén egy kutatóprofesszor?

Séta a königsbergi hidakon

Frank András, a mentoráló matematikus

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009.02.20.

„Őszintén szólva nem akartam soha semmit kiteljesíteni, mindig csak ültem a papír fölött és rajzoltam a krumplikat.” – Vallja be Frank András, a Matematikai Intézet Operációkutatási Tanszékének leköszönő tanszékvezetője. Úgy tűnik, a krumplirajzolóké a jövő, hiszen januárban Szent-Györgyi Albert-díjjal jutalmazták iskolateremtő tevékenységéért.

Minek köszönheti, hogy elnyerte ezt a díjat?

Lényegében a Matematikai Intézetben folyó munkám elismerését látom ebben. Ennek fő mozgatórugója, hogy mindig is szerettem a fiatalokkal együtt dolgozni, így lassan-lassan, az évtizedek során kialakult a tanszéken egy kis csoport, amely vonzza a fiatalokat, és ennek a gyümölcse ez az elismerés. Szerencsére már ott tartunk, hogy nélkülem is egész kiválóan tudnak működni, vannak már nem egészen fiatalok, akik foglalkoznak az egészen fiatalokkal.

Kísérleti patkány helyett matematikai modell

Bioszimuláció és gyógyszerfejlesztés

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány, 2009. január

A számítógépes modellezés segíthet csökkenteni az állatkísérletek számát, a gyógyszerfejlesztések időtartamát és költségeit. Ovádi Judit, a 2004-ben indult Európai Uniós BioSim projekt vezetőségi tagja mesélt a kutatás céljairól, jelenlegi állásáról és a szeptemberben tartott magyarországi BioSim Konferenciáról.

Összefüggések gyűrűjében

Elekes György emlékére

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2008.11.26.

Elekes György, – illetve Gyuri, ahogy tudós kollégái szólították, – a matematika számos területén otthon volt. Ennek köszönhetően kutatta a kapcsolatokat, összefüggéseket a legkülönbözőbb ágak között is. Egy igazán innovatív elmével és egy kedves, népszerű emberrel lettünk kevesebbek szeptember 29-én.

Mindenevők

Schiller Róbert és a határtalan ész

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2008.11.19.

Skizofrén az, aki ért a kémiához és az irodalomban is járatos? Schiller Róbert, a neves kémiaprofesszor teljes valójával az „egy kultúra” felfogását hirdeti, és igyekszik kigyomlálni az emberek tömegeiből a humán és a reál közötti éles határvonalakról alkotott tévképzeteket. Talán higgyünk neki….

Schiller Róbert igazán nehéz időkben, 1958-ban lett az ELTE okleveles vegyésze, majd a Ph.D. fokozat megszerzése után, ’74-ben a kémiai tudományok doktorává avatták. A kémia vonzásáról és a pályaválasztásról így mesélt: „Nagyon régen kialakult a kémia iránti érdeklődésem, talán a kémiatanárom hatására fogalmazódott meg bennem, hogy ez az, amivel foglalkozni szeretnék. A meghatározó első élményem, ami egyébként a Nobel-díjas Oláh professzor első élménye is volt, hogy ha a konyhában a szódabikarbónára ecetet öntünk, akkor az pezseg. Ezzel a látvánnyal nem tudtam betelni, persze ettől még nem lett Nobel-díjam, de a hatás megmaradt. Ezen felül annak is biztosan nagy szerepe volt, hogy 1953-ban érettségiztem, ezért az akkori Bölcsészkart inkább elkerültem, nem feltétlenül éreztem volna magam ott nagyon jól.” Tudományos tevékenysége is szerteágazó: kutatási területei közé a sugárkémia, a transzport folyamatok és fluktuációk mellett az elektrokémia tartozik; valamint egyetemi tanárként az ELTE-n és a BME-n is oktat, oktatott.

Tudósnak lenni életforma

Csépe Valéria a Magyar Tudomány Ünnepéről

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány, 2008. október

Kihalnak a mérnökök, elfogynak a tudósok, és nem lesz, aki kémiát tanítson – ezzel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is tisztában van, éppen ezért szeretnék becsalogatni a fiatalokat az „elefántcsonttornyukba”. A november 3-30-ig tartó Magyar Tudomány Ünnepe is részben e célt szolgálja. A programsorozatról és a magyar tudomány általános helyzetéről Csépe Valéria, az MTA főtitkárhelyettese mesélt.

Egy, két, há’, egy, két, há’

Szabó Réka és a tánc matematikája

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2008.10.08.

A tánc és a matematika gyökerei valahol mélyen összefonódhatnak, legalábbis erről árulkodik Szabó Réka életútja. A tánc különös hangú alkotója, „civilben” a BME számítástudományi professzornője, mesélt e különös kettős életről és a Véletlen szerepéről – a nagybetű nem véletlen.

Szabó Réka

A fiatal egyetemi tanár, a Tünet Együttes vezetője, koreográfus, táncos, és immáron anyuka, az első matematika-számítástechnika szakos évfolyam hallgatója volt az ELTE TTK-n. Amellett, hogy az egyetemen is különösen jól teljesített, folyamatosan képezte magát egyre jobb és jobb táncossá, mígnem eredetiségével és különleges látásmódjával észrevétlenül a kortárs táncélet fontos tényezőjévé vált. Már 26 évesen saját darabbal kísérletezett, 28 éves korában pedig elnyerte az Inspiráció koreográfiai fődíját. Innentől kezdve csupa egyedi, megismételhetetlen darab köszönhető neki: például a Véletlen című matematikai ismeretterjesztő táncjáték, amelyben a táncosok mellett a főszerepet Mérő László és Vancsó Ödön felváltva alakítják.

„Nagyon nagy élmény volt számomra a produkció. Teljesen más a művészvilág, mint az egyetemi, hihetetlenül élveztem a próbákat, a táncosok lelkivilágát, játékukat. Nekem pedig egy másfajta kifejezési eszköz volt, mint a szokásos egyetemi előadások. Azt is megértettem, hogy mi nehéz a színészi szerepben, s hogy nem vagyok igazi színész, ettől lesz olyan szerethető a szerepem. Amellett a valószínűség filozófiai kérdései mindig érdekeltek, s itt erről is lehetett egy kicsit beszélni.” –  mesélte Vancsó Ödön.

Bírálni tudni kell

Jánosi Imre és a kínaiak

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2008.09.17.

Nyomozó fizikus, nyitott szemű és fülű világlátó, autodidakta tudományhabzsoló, kitartó és alapos szakértő – ez mind Jánosi Imre. Nem mellesleg a Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék docense, aki idén tavasszal egyedüli magyarként az újszülött Kiváló Bíráló elismerést nyerte el az Amerikai Fizikai Társulattól.

Milyen is egy kiváló bíráló?

A föl-földobott kő

Harcos Gergely a számok szeretetéről

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány, 2008. november

A számokat igenis lehet szeretni. Szenvedélyesen, lelkesen, a végüket kutatva, de sohasem találva. Harcos Gergely, a rendkívül tehetséges kutató már kiskorában vizsgálódva vonzódott a számokhoz, amely a végzete is lett: mára elismert matematikus, aki két éve tért haza tízéves amerikai tanulmányi-kutatói útjáról. Erdős Pálról, automorf formákról, a hazai matematika helyzetéről és Magyarországhoz való kötődéséről mesél a fiatal, költőként is ismert tudós.

Harcos Gergely

Az 1973-as születésű magyar matematikus az Apáczai Csere János Gimnázium természettudományos tagozatán szeretett bele igazán a számok világába. Az OKTV-győzelem és a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián elért II. hely után már kétség nem fért ahhoz, hogy az ELTE TTK matematikus szakára jelentkezik. Az OTDK-n és a Schweitzer Miklós Matematikai Emlékversenyen szerzett további díjai és elismerései, valamint Erdős Pállal való közös publikációja már biztos előjelei voltak sikeres pályafutásának. 1996-ban szerettei unszolására Illinois-ban folytatta tanulmányait, a doktori fokozatot pedig a Princetonon szerezte meg. Az automorf formákat és L-függvényeket kutató tudós három évig az Austinban található Texasi Állami Egyetemen tanított, ezt követően 2006-ban tért haza. Itthon az Akadémiai Ifjúsági Díjat és a Turán Pál Díjat is neki ítélték, jelenleg a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Számelmélet Osztályának tudományos munkatársa. 

A Gondolat-Fokasz-tó

„Természetes” társadalomtudomány

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2008.05.07.

„Harmadév után nem voltam biztos abban, hogy matematikus akarok lenni, negyedévben meg biztos voltam abban, hogy nem akarok matematikus lenni.” – meséli Fokasz Nikosz, a TÁTK görög-magyar matematikus-szociológusa, a kettős identitások mestere. Hogy e két tudományt miként lehet összekapcsolni, a beszélgetésből kiderül.

Miért pont a matematikus szakot választotta?

Erre faramuci válasz adódik: Én sose gondoltam, hogy matematikus leszek, mivel csillagásznak készültem. De a csillagász B szak volt, ami azt jelentette, hogy valami másra felvételizik az ember. Ám lassan a matematikus szak és a matamatika elcsábított a csillagászattól. Habár közrejátszott az is, hogy a Mátrában, Piszkéstetőn kb. 900 méter magasan 1,20 volt a legnagyobb átmérőjű magyar távcső, amit nem éreztem versenyképes infrastruktúrának.

A sosemvolt matematikus

Esterházy Péter az intelligens nemtudásról

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2008.03.12.

Minden író jogászként kezdte – él bennünk a homályba veszett gimnáziumi magyarórák legnagyobb tanulsága. Esterházy Péter rendhagyóan a matematikus szak elvégzése után, pár év számítástechnikai munkát követően vált az irodalom rabjává. Erről a furcsa életútról és egyetemi éveiről beszélgettünk.

Esterházy Péter

A sok gyerekkel (szám szerint négy), és még több díjjal (megszámlálhatatlanul sok) megáldott író első könyvét – a Fancsikó és Pintát – a HÉV-en és a villamoson üldögélve, a TTK felé döcögve, „fejben írta”. Az ELTE matematikus szakán diplomát szerezve már a Kohó- és Gépipari Minisztérium Számítástechnikai Intézetében dolgozott, amikor megjelent első alkotása, amelynek sikere elől nem menekülhetett, menthetetlenül hivatásszerű íróvá vált. Az azóta publikált számtalan regénye – például a Hahn-Hahn grófnő pillantása, a Harmonia caelestis vagy a Javított kiadás – mind döntését igazolja.

Önkényesen Örkény-lesen

Mácsait nem lehet Palira venni

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2008.04.23.

IV. Kulturális Teaestünkön Mácsai Pál színész, rendező, az Örkény Színház művészeti igazgatója, gondolkodó-filozófus és nem utolsó sorban magával ragadó művész próbálkozott a lehetetlennel: a négyszög körösítésével. Elkockásított kobakunkba nem egyszerű humánkultúrát csöpögtetni, őt mégis lebilincselve hallgattuk.

Képes az asztalon ülve mocorogni, beleinni a kérdező poharába, hintázni a széken, fészkelődés közben lerúgni a saját képével díszített plakátot, vagy éppen gyermekként örvendezni az ajándék ELTE-s pólónak, majd véletlenül ottfelejteni egy padon. Mindeközben zseniális színész, elképesztően művelt töprengő, csodálatos előadó, érdekes összefüggéseket feltáró történész, filozófus, esztéta… ez mind Mácsai Pál.

Mély(ségi)interjú

Beszélgetés Leél-Őssy Szabolccsal

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2008.04.09.

A barlang szó hallatán a legtöbb embert aggodalommal teli kíváncsiság keríti hatalmába. Most megtudhatjuk, miként mesél felfedezésükről és kiépítésükről Leél-Őssy Szabolcs, az Általános és Történeti Földtani Tanszék docense, akinek neve a két héttel ezelőtti Tétékás Nyúz Nyílt leveléből is ismerősen csenghet.

Miként alakult ki Önben a barlangászat iránti szerelem?

Adott volt az elkötelezettségem, hiszen édesapám neves barlangkutatóként járta a természetet. Egyetemünkön földrajzot tanított 1957-ig, amikor is a történelem viharai elűzték innen. De nem sokkal később középiskolában oktathatott, ahol volt egy legendás földrajzszakköre. Már hároméves koromtól jártam velük, és olyan korán megfogalmazódott bennem ez a dolog, hogy 1968-ban, amikor második elemibe jártam, a Szabad Földben valamiért megjelent velem egy kis riport, amelyben kifejtettem, hogy habár a szüleim még nem tudják, de én már elhatároztam, hogy geológus leszek és barlangkutató.

Lax-ikon

Beszélgetés Lax Péterrel

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2007.11.14.

Azt hiszem, még van mit megélnem: nem vettem részt a Manhattan-projektben, nem patronált Neumann János, nincs Abel- és Wolf-díjam – amelyeket matematikai Nobel-díjként tartanak számon, és nem sorolnak a modern matematika óriásai közé. Az élete nagy részét Amerikában töltő Lax Péterre a fentiek mind igazak…

Mikor és milyen körülmények között emigrált a családjával Amerikába?

1941 végén hagytuk el Budapestet, hiszen zsidó családból származom, így menekültünk az életünkért. Két nagybátyámat és egy unokatestvéremet megölték, mi a legutolsó hajón jöttünk Amerikába december 5-én.

Utána sikerült könnyen beilleszkednünk. Én már Magyarországon érdeklődtem a matematika iránt, meghatározó tanáraim voltak, egyikük Péter Rózsa, aki kiváló pedagógus volt. Ugyancsak kapcsolatban álltam Kőnig Dénessel, a Műegyetem egykori professzorával. Ő volt az Eötvös verseny feje, amely 18 éveseknek szólt, de közreműködésével „nem hivatalosan” részt vehettem rajta 14 évesen.

Ahol legendák születtek…

Beszélgetés Jordán Tamással

Mécs Anna 

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2007.10.10.

XXI. századi egyetemistaként el se tudjuk képzelni, hogy mit jelentett az ’57-ben megalakuló Egyetemi Színpad a maga korában. Találkozni, beszélgetni, egymásra kacsintani, tehetségeket felfedezni, kulturálódni. Egyáltalán élni. Valami ilyesmi lehetett. Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója mesélt nekünk.

„Mindennek az Egyetemi Színpad az oka…” – kezdte a Nemzeti Színház igazgatói posztjáért benyújtott pályázatát. Hogy is volt? 

Igen, ebből a mondatból sok mindent vezettem le a pályázatomban. Hiszen az Egyetemi Színpad a ’60-as években igazi szellemi központ volt, rengeteg jó előadásnak és rendkívül széles spektrumú eseményeknek adott otthont. Ide eljött az értelmiség színe-java, már csak azért is, hogy találkozzanak egymással, miközben a kulturális kínálat is nagyon vonzó volt. Lényegében létrejött egy fórum, egy agóra, az ókori piactérhez hasonló. Találkoztak az emberek, beszélgettek, alakították a közvéleményt és saját életüket is. 

Én azt gondolom, hogy a színháznak is hasonló szerepet kellene betöltenie, de ez sajnos nem jellemző manapság. Nem csak előadások otthonaként kell működnie, hanem legalább annyira fórumként is. Ezt akartam a Nemzetiben is megvalósítani, és ezért megyek Szombathelyre. Sajnos itt nem sikerült, mert az épület adottságai nem elég jók ilyen szempontból, nincs megfelelő tér a különböző események lebonyolítására.

A kritikus tömeg

Beszélgetés Vizi E. Szilveszterrel

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2007.05.16.

Hogy melyikünk lesz éhbérért dolgozó robot és melyikünk Nobel-díjas tudós, nagyon sok mindenen múlik. De fiatal kutatókra mindig szükség volt, van és lesz, így a kezünkben a lehetőség. Ebben erősített meg Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.

Nemrég három TTK-s tanár is az MTA rendes tagja lett, emellett pedig MTA-ELTE Kutatócsoportok is dolgoznak nálunk. Milyen az együttműködés a két intézmény között?

Én azt hiszem, hogy az Akadémia és az Egyetem kapcsolata nagyon fontos, nem csak tudományos, de a felsőoktatási képzés szempontjából is. Hiszen az MTA és az oktatási tárca a tudásipar két részét öleli fel: a közoktatás, a felsőoktatás és a PhD az oktatási tárca alá tartozik, míg az Akadémia egyik feladata a tudósképzés. A lehetőségeket sajnos nem teljes mértékben aknázzuk ki, de arra törekedünk. Például a minisztériummal további együttműködési szerződést írunk alá, amely lényege, hogy megnyitjuk az akadémiai intézeteket az egyetemi kutatók számára. A másik irányból való átjárás eddig is működött: az Akadémiának vannak támogatott kutatóhelyei a magyar egyetemeken. Illetve akadémiai intézetekben dolgozók oktatnak például az ELTE tanszékein is. Tehát kialakult egy szoros együttműködés, és ez az oktatás színvonalának javítását szolgálja.

Egy igazi polihisztor

Dr. Inzelt György világa

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2007.04.11.

Nem szeretem kicsinek érezni magam. Most mégis ez történt. Persze nem azért, mert Dr. Inzelt György olyan lekezelően viselkedett volna. Éppen ellenkezőleg. Elképesztő sokoldalúságát olyan szerényen „viseli el”, mint azt, hogy március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

Kémiai esszékötetei alapján önnek nem közömbös az irodalom, a történelem. Nem gondolkodott efféle pályákon?

Igen, nagyon szerettem a történelmet, irodalmat, hiszen nagyon jó tanáraim voltak, habár vegyipari technikumba jártam. Ráadásul focista pályán is gondolkodtam, mert az is jól ment. Volt is olyan lehetőség, hogy labdarugóként jöjjek egyetemre, mivel kaptak helyet az élsportolók is, de aztán mégis elvetettem ezt. Végül a kémia mellett döntöttem. Valószínűleg az motivált ebben, hogy történelemmel tudok úgy is foglalkozni, hogy sokat olvasok, de a kémiát kevésbé lehetne így művelni. Ráadásul abban az időben a történelem művelése nem volt problémamentes, mert nem volt elég, ha az embernek eredeti ötletei voltak.