Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni.

Miénk itt a tér!

Rátai Dániel világhódító háromdimenziós találmányának története

 

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány, 2009. április

 

Holnaptól gépre vihetjük tárgyainkat, kinyomtathatjuk házaink terveit, és akár egy szívműtétet is szimulálhatunk a megfelelő programokkal – méghozzá három dimenzióban. Rátai Dánielnek, a Leonar3Do (Leo) fiatal feltalálójának köszönhetően viszonylag csekély ráfordítással olyan háromdimenziós munkakörnyezetet alakíthatunk ki hétköznapi számítógépünkön, amely teljesen új értelmet ad térbeli munkánknak. Az elképzelhetetlennek tűnő lehetőség az eddigi síkbeli alkalmazásokkal együttműködve, nem azokat felváltva ad teret a végtelennek. A 2004-ben született találmány rengeteget fejlődött az utóbbi időben és megfelelő támogatókkal akár a 3D-s forradalom egyik főszereplőjévé is válhat.

 

Rátai Dániel, akiről időközben kisbolygót is elneveztek, 2005-ben robbant be a köztudatba. Az akkor alig 20 éves fiú a 21 éven aluli tudósok és feltalálók versenyének arizonai világdöntőjén, az Intel-ISEF-en hat első díjat is bezsebelt. Azóta elismerései és ötletei csak szaporodnak, a Leonar3Do fantázianevű találmányából pedig nagyobb darabszámú tesztsorozat készül, és remélhetőleg év végére már a boltokba kerülhet. Dániel egy olyan találmánnyal hódította meg a világot, amelyre hatalmas szükség volt, és amelyhez hasonlót még senki nem alkotott, pedig próbálkoztak.

 

A titok nyitja

Nehéz megfejteni, hogy miért is pont akkor, és pont neki sikerült ezt a rendszert kifejlesztenie. Mindenesetre az biztos, hogy néha előny, ha nincsenek az embernek milliói, és kicsit mer kritikusan és innovatívan gondolkodni. Az eddigi próbálkozók, leginkább nagy cégek fejlesztői, hatalmas pénzeket ráfordítva, az addig kifejlesztett eszközökből indultak ki. Nem egy komplex munkakörnyezetet próbáltak kialakítani, hanem csak egy-egy részét. Ennek következtében több tízmillió forintnak megfelelő áron nehezen használható és nem teljes körű eredményeket értek el.

Velük szemben a magyar középiskolás nem a meglévőkből próbált valamit farigcsálni, hanem kellő pimaszsággal és bátorsággal valami újat akart létrehozni. Eredetileg autótervezői ambíciója segítésére vágott bele a fejlesztésbe, hiszen valóságos térben akart tervezni a számítástechnika rugalmasságát kihasználva.

 

Miben új?

A háromdimenziós illúzióhoz lényegében az emberi szem térlátásának működését kell alapul venni. Hiszen a valós teret a jobb és a bal szemünk segítségével különböző pozícióból érzékeljük. A virtuális tér megteremtéséhez is külön képet kell eljuttatnunk a bal, illetve a jobb szem számára. A Leonar3Do a monitoron elhelyezett érzékelőkből, egy speciális 3D szemüvegből, egy tenyérnyi vezérlődobozból és egy madárkának becézett térbeli egérből áll. A hozzárendelt szoftver segítségével a világon elsőként és egyedülálló módon egy egyszerű TFT monitor esetében is jó minőségű 3D képet kapunk, kiléphetünk a kijelző síkjából és térben dolgozhatunk. A madárka funkcionalitásának köszönhetően bármiféle előképzettség nélkül, bárki pár perc alatt megtanulhatja az eszköz használatát. A rajta található két gomb segítségével közelíthetjük, távolíthatjuk munkánkat, a gombok nyomásának erősségével pedig a rajzolat vastagságát tudjuk befolyásolni.

 

Mindenben segítség

A Leo nagy előnye, hogy rengeteg alkalmazás készülhet hozzá. Ezen kívül, ami Dániel fontos célkitűzése volt, a sík és a tér egyfajta házasságát sikerült megteremtenie. Az eddigi kísérletekkel ellentétben itt egy kattintással vissza lehet térni a megszokott 2D üzemmódba. Akár olyan programokat is lehet készíteni­ – minta gyanánt ilyen már készült is a Leóhoz – amelyek síkban működnek, de kihasználják a madárka, mint térbeli marker előnyeit.

Eddig is rengeteg komoly érdeklődő találta meg a céget. Például Vizi E. Szilveszterrel, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnökével, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetével és a Femtonics Kft-vel 2007-ben közös projektbe vágtak bele, amelynek célja egy forradalmian új 3D mikroszkópiás eljárás kifejlesztése. Az agykutatásban elképesztő jelentősége lehet a térbeli megjelenítésnek és interakciónak, hiszen a Leo és a 3D mikroszkóp összeházasításával lehetőség nyílik arra, hogy azonos időben ne csupán egyetlen idegsejt hanem több százas, akár több ezres sejtcsoportok reakcióit tudjuk megfigyelni.

Az alkalmazási területeket képtelenség felsorolni, előfordult például az is, hogy a CeBIT-en egy papírgyártó cég kereste fel a 3D for All Kft. Standját azzal, hogy a papír mikroszerkezetének tanulmányozásához lenne szüksége a Leóra.

 

A modern oktatás úttörője

A térlátás velünk született képességünk, amelyet azonban később a hagyományos 2D kultúránk nem enged kellőképpen kifejlődni. Pedig a közoktatásban szinte minden tárgynál fontos volna térbeli megjelenítéssel segíteni a tananyag megértését. Gondoljunk csak a térgeometriára, a molekulák szerkezetére, a földrajzi képződményekre vagy az elektromos terekre! Éppen ezért a cég komoly célkitűzése, hogy a Leonar3Dót teljes mértékben integrálják a közoktatásba.

Ez az eszköz nem csak a gyerekek fejlődését segíti, de a figyelmüket is könnyebben lehet lekötni és kreatív munkára ösztönözni őket. Ráadásul a Leóval való alkotáshoz nem kell különleges kézügyesség, sokkal többre képes az ember, mintsem gondolná. Addig formázhatnak egy-egy figurát a gyerekek, amíg olyanná nem válik, mint amilyet elképzeltek. Így a sokat szidott bugyuta számítógépezés akár a legértékesebb időtöltéssé is válhat. 

 

A 6+1 alappillér

A Leonar3Do eredendő értéke, hogy a világon elsőként és egyedülálló módon elégíti ki a tömegfelhasználás 6+1 pontban összegezhető piaci elvárásait:

(1) A felhasználó számára megfelelően alacsony ár;

(2) Könnyű installálhatóság;

(3) Egyszerű, könnyen átlátható, intuitív kezelésmód;

(4) Hasznosság, tehát a puszta újdonságélményen túlmutató valódi, csak komplett munkakörnyezettel elérhető funkcionalitás-többlet;

(5) Felhasználóbarát ergonómia;

(6) Lakáskörülmények között is kényelmes elhelyezést biztosító méretek

(6+1) A síkbeli és a térbeli alkalmazások új szövetsége, könnyű átjárás a második és a harmadik dimenzió között.

   

A korszakalkotó családi vállalkozás

A 2005-ös sikereket követően a Rátai család felismerte, hogy hatalmas lehetőség és felelősség került a kezébe. Ahhoz, hogy a Leo igazi magyar innovációként betörhessen a világpiacra, rá kell áldozniuk akár az egész életüket is. Így a család cégalapításba fogott, és 2006 második felében már elkezdődhetett a 3D for All (3D Mindenkinek) Számítástechnikai Fejlesztő Kft. érdemi munkája. Dániel általános fejlesztésvezetőként irányítja a csapatot, édesapja, Rátai János a cég ügyvezetője, testvére, Kárpáti Zoltán pedig ügyviteli menedzserként dolgozik. A családi triót három szoftverfejlesztő, egy grafikus, egy hardverfejlesztő és egy formatervező ergonómus – aki formába önti a gondolatot – egészíti ki. A cég március elején Hannoverben a CeBIT-en, a világ legnagyobb informatikai kiállításán vett részt külön standdal, ahol bemutatták a Leo képességeit.

 

Hogyan fogadták a Leót az érdeklődők?

 

Rátai Dániel: Szó szerint folyamatosan tömve volt a standunk, előfordult, hogy a hozzánk vezető széles folyosón se lehetett megmozdulni. Nagyjából 8 000 látogatónk lehetett a héten. Rengeteg névjegyet kaptunk a legkülönbözőbb területekről. Komoly szakmai érdeklődőink is voltak, és ami csodálatos, hogy általában nem irigykedni jöttek. Az egyik legnagyobb élmény egy német professzor megkeresése volt, aki a virtuális valóságról elsők között írt könyvet, és egyetemen szeretné tanítani a Leót, mint a jövő 3D-s eszközét.

 

És hol tartotok  az ehhez vezető úton? Mikor juthat el valóban mindenkihez?

 

Rátai János: Éppen egy nagyobb tesztszéria gyártásánál tartunk. Sokáig abban voltunk, hogy na még egy-két hónap, és kész vagyunk a fejlesztéssel, de mindig jöttek jobb és még jobb megoldások, amelyeket hiba lett volna félretenni. Persze, valahol el kellett vágni a kolbászt, de nem mondhattam, hogy álljunk le, amikor éreztem, hogy Daniban még rengeteg megoldás feszül. Végül is ott tartunk, hogy a Leo az alapszabadalmon túl további négy szabadalmat foglal magában. Mostanra készült el a piacérett hardver és hozzá a rendszerszoftver. Úgy alakítottuk ki, hogy nagyon könnyen lehessen hozzá alkalmazásokat készíteni és illeszteni – példaként pár programot mi is elkészítettünk.

 

Év végére akár a boltokba is kerülhet?

 

R.D.: Nagyon reméljük. 800 euró körüli árral számolunk. A világpiacon ez mindenképpen a megfizethető kategóriába tartozik. A ténylegesen komplex virtuális valóságot nyújtó egyéb konstrukciókat jelenleg több tízmillió forint feletti áron lehet csak beszerezni, és csak magasan kvalifikált szakemberek képesek használni őket.

 

De a piacra lépéshez nyilván profi pénzügyi szakemberek és komoly támogatók kellenek…

 

R.J.: Igen, először persze meghatározó személyiségek kellenek hozzá. De az a gond, hogy az olyan formátumú személyiségek, akik méltóképpen tudnák képviselni a Leót a világpiacon, már nagyrészt foglaltak. De a robbantáshoz, túl a humánbefektetésen, komoly tőkebefektetés is szükséges. Sokan kacérkodnak a Leóval, de az informatikai biznisz az egyik legsikamlósabb terület. Mindenesetre mi bízunk benne, hogy sikerül mindkét feladatra magyar partnereket találni.

 

Mertek nagyot álmodni?

 

R.D.: Valamiért sok jelentős 3D-s találmány köthető Magyarországhoz: a hologram, a sztereogram, a holovízó, ami a  világ legjobb szemüveg nélküli 3D-s megjelenítője. Valahogy az rajzolódik ki, hogy 3D-ben piszok jók vagyunk.

 

R.J.: Magyarország predesztinált arra, hogy a 3D, a virtuális valóság világközpontja legyen. Hiszünk abban, hogy a 3D-s forradalom be fog következni. De hogy nekünk milyen szerepünk lesz ebben, csupán elindítói leszünk ennek a kultúraformálásnak, vagy végig szereplői, akár főszereplői, azt rábízzuk a nagy koreográfusra, az életre. Persze nem csak örömmel jár ez a feladat, hiszen kőkemény munkáról van szó, habár folyamatos eufóriában vagyunk. Minél nagyobb ügyért vállalunk felelősséget, annál nagyobb a kényszerítő erő, annál nehezebb kilépni belőle. De azt érezzük, hogy jókor vagyunk jó helyen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csanna.blog.hu/api/trackback/id/tr441463189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni. Ez a blog azoknak szól, akik nem csak egydimenziósak.

süti beállítások módosítása