Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

HTML

Ars Portéka

Tudomány is, kultúra is, néha ez is, néha az is. Matek-magyar szakosként vonzódom a "nem normális" életutakhoz. Azokhoz, akik reálok, de humánok, humánok, de reálok. Saját cikkeimet gyűjtöm össze ezen a portréblogon.

Amit rólam...

...tudni lehet, azt itt lehet megtudni.

Hirdetés

Alanyok (és állítmányok)

Címkefelhő

Add az arcod a Képletes beszédhez!

Friss topikok

  • Mécs Anna: @Peter Dubovitz: köszönöm, ecsém, a kedves figyelmeztetést. Javítottam az elgépelést. (2013.12.10. 21:14) Sejteni és bizonyítani
  • saragoza: Érdekes (2012.10.29. 04:08) Az idegrendszer matematikája
  • Könyvélvező: A multimédia nagyjából annyiban jelenti az írásbeliség megszűnését, amennyiben a mozi a színházét ... (2011.01.25. 11:46) Az vagy, amit elolvasol
  • Mécs Anna: @csancsi: freudi elgépelés: tiszta szívből, persze tiszta színből is :) (2010.12.18. 23:34) A mérhetetlen csoda
  • Blendegúz: Elkészült Prof. Csépe Valéria hivatalos személyes oldala: www.csepevaleria.hu (2010.07.28. 10:08) Tudósnak lenni életforma

Linkblog

Blogajánló

Portrék tőlem, ezerfelől. Mécs Anna blogja.

2010.03.11. 19:01 Mécs Anna

Papírformabontók

Címkék: szamuely tamás matematikus

„Ettől még a nagy cél nem unódik meg”

 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2010. március 10.

 

Akad olyan matematikus a Harvardon, aki operákat ír. Persze kutatóként nagyobb sikere van, mint zeneszerzőként, mégis lenyűgöző teljesítmény. Szamuely Tamás irodalmi érdeklődésével cáfol rá kocka(tév)képzetünkre: matematikus hallgatóként több neves irodalmi folyóiratban publikálta tanulmányait.

 

Szamuely Tamás a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben mára már főállású matematikusként dolgozik. 2002-ben Akadémiai Ifjúsági Díjat nyert, tavaly pedig a Turán Pál-díjat érdemelte ki. Két matematikai monográfiája is megjelent a Cambridge University Press-nél, ugyanakkor a kilencvenes években a Pannonhalmi Szemlében, a Jelenkorban, az Ottlik-emlékkönyvben és a Kortárs című folyóiratban is publikált. Ottlik Géza és más természettudományos végzettségű írók felé kitüntetett figyelemmel fordul, hiszen mind az irodalom, mind az egzaktság iránti elkötelezettség közös. Mégoly nagy Ottlik-rajongóként sem ért egyet mindenben egyik kedvenc írójával. Vajon megunódik-e a matematika a túlzott formalizálás börtönében?

 

Sose gondoltál arra, hogy az irodalommal hivatásszerűen foglalkozz?


Kifejezetten az irodalommal talán nem annyira, de gimnazista koromban erős érdeklődésem volt a humán tudományok és a matematika iránt is. A Radnótiba jártam, matematika mellett francia fakultációra. Ez utóbbi később nagyon hasznos lett, ugyanis a doktori tanulmányaimat Franciaországban végeztem.

 

Matematikus hallgatóként hogyan keveredtél irodalmi folyóiratok közelébe?

 

1989-ben kezdtem az egyetemet, akkor törölték el a kötelező marxizmus órákat. Viszont azt meghagyták, hogy az első három évben valamilyen társadalomtudományi kurzust el kell végezni. Ráadásul nem volt kötelező a TTK-ról felvenni az órákat, hanem lehetett más karokról is. Úgyhogy én a bölcsészkaron hallgattam párat. Ludassy Mária filozófiatörténeti előadásai nagy hatással voltak rám. Különösen fontos személy volt Balassa Péter, akinek szemináriumaira és előadásaira is jártam. Vele később baráti kapcsolatba is kerültem, sajnos már nincs közöttünk. Az írásaim folyóiratban való megjelentetését ő szorgalmazta és intézte el, legalábbis az elsőkét.

 

Honosítás

Hogyhogy Franciaországban doktoriztál?

 

Azért mentem Párizsba tanulni, mert egy olyan témával – az algebrai geometriával – akartam foglalkozni, amit Magyarországon akkor még senki nem kutatott. Ott a világ egyik legerősebb matematikai iskolája van. Óriási hatást gyakorolt rám, hogy a szakma legnagyobb alakjai közül jó néhánnyal dolgozhattam együtt, sokakkal máig tartjuk a kapcsolatot.

 

Nem akartál kint maradni?

 

Nem, elég egyértelmű volt, hogy visszajövök. Manapság azért óriásit változott a világ, nagyon sokat lehet utazni, az interneten napi kapcsolatot tudunk tartani a kollégákkal. Nyilvánvalóan 20-30 évvel ezelőtt a külföldi tanulmányokról való hazatérés egészen más következményekkel járt volna az esetleges politikai és a tényleges fizikai elzártság miatt. Napi kapcsolattartás nem volt annyira lehetséges. Bár, hogy egy zárójelet tegyek, nemrég tudtam meg, hogy a 20. század első felében Németországban naponta kétszer járt a postás. Ha Emil Artin Hamburgban reggel feladott egy levelezőlapot Emmy Noethernek Göttingenbe, azt ő megkapta még aznap délután, így Artinhoz megérkezett a válasz másnap reggel. Tehát nem volt sokkal lassabb, mint a mai e-mailek. Persze ezt Németországon belül meg lehetett csinálni, de már az amerikai kollégákkal nehezebben.

Ma már többen vagytok, akik a területeddel foglalkoztok?

Igen, már van egy kutatócsoport az intézetben. A szűkebb szakterületemen továbbra is egyedül vagyok, tágabb értelemben már jó páran ezzel foglalkozunk. Tanítok rendszeresen az ELTE-n és a CEU-n is ebben a témában.

 

Doktoranduszként már megfogalmaztad célként, hogy meghonosítod itthon ezt a területet?

 

Valamennyire tudatos dologról volt szó. Nem azért mentem külföldre, hogy ott is maradjak. A külföldi tanulmányokat csak ajánlani tudom mindenkinek, aki gondolkodik ezen, de jó, ha azt is tudják, hogy van lehetőség a hazatérésre. Szerencsére sokan vagyunk, akik neves egyetemeken tanultunk külföldön, ma pedig itthon kutatunk.


Ezek a kilencvenes években jelentek meg, azóta hogyhogy nem írsz?

 

Ennek két oka is van. A prózai az, hogy szűkös az időm, a kutató matematikusi lét teljes embert kívánó feladat. Most például eléggé elúsztam különböző folyóiratcikkek elbírálásával, hovatovább ott tartok, hogy akár főállásban is bírálhatnék, ha nem utasítanék vissza párat. A másik, kevésbé prózai ok az, hogy amikor megjelentek ezek az írásaim, akkor egyetemista voltam. Még nem voltam egészen tisztában azzal, hogy milyen is egy tanulmánynak nevezett dolgozat. Azóta tudom, hogy ha valaki tanulmányt ír, akkor azért nem árt, ha elolvassa a téma irodalmát. Persze lehet, hogy azok az írások nem lettek volna sokkal jobbak, ha háromszor annyit olvasok utánuk. Mégis, ha már tisztában vagyok a dolog működésével, akkor nem vagyok ilyen bátor. Ha most nekilátnék egy ilyen írásnak, akkor sokkal jobban utánanéznék. És így visszavezettük a kérdést az időproblémához.

 

Ottlik Valencia-rejtélyéről is írtál egy tanulmányt a Jelenkor számára. Mint matematikus szakon tanuló íróhoz különlegesen viszonyultál hozzá?

 

Ottlikkal kapcsolatban két dolgot szögeznék le. Az egyik, hogy nekem, sokakhoz hasonlóan, az egyik kedvenc íróm, a 20. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Fájdalmam is, hogy vannak olyan külföldi kollégáim, akik szeretnek olvasni és érdeklődnek a magyar irodalom iránt, mégis nagyon nehezen tudnak külföldön Ottlik-kötetekhez hozzájutni. A másik, hogy szerintem Ottlik olyan erős személyiség volt, hogy nem egészen biztos, hogy a matematikai tanulmányai annyira nagy hatással voltak rá.

 

Azért megjelenik a matematikai múlt…

 

A motívumok feltétlenül megjelennek, viszont azt gondolom, hogy ha Ottlik Géza kazánkovácsnak tanult volna, akkor is végül Ottlik Géza lett volna belőle. Persze kétségtelen, hogy bizonyos írásaiban, a Valencia-rejtélyben és a Budában sok olyan téma megjelenik, amit a matematikai-fizikai tanulmányaiból merített. De hozzá kell tenni, hogy nem teljesen tudatosan választotta ezt a két szakot. Ottlik jelentkezése idején, a negyvenes években, még a bölcsészkar és a TTK nem vált külön. Jelentkezéskor beírta, hogy magyar-francia-matematika. A tanulmányi ügyintéző azt mondta, hogy ilyen párosítás nincs, húzza ki a matematikát. Erre Ottlik megmakacsolta magát, kihúzta a magyart és a franciát, beírta helyettük a fizikát a matematika mellé.

 

Mennyire jellemző, hogy irodalmi érdeklődéssel tekintesz a matematikára és fordítva?


Azt hiszem, hogy e kettő elég különböző dolog, másfajta gondolkodást igényel, ha valamit mondanék, az erőltetett lenne. Általában viszont érdekes kérdés, hogy egy írónál mennyiben befolyásolja a munkásságát az, hogy természettudományos tanulmányokat folytatott. Ezt például két vegyész végzettségű írónál nagyon erősnek érzem. Primo Levi olasz író vegyészként végzett és dolgozott is évtizedeken át. A másik, aki hozzánk közelebb álló, Örkény István, aki vegyészmérnökként végzett. Egészen biztos vagyok benne, hogy mindkettejük nagyon tömör, szabatos, pontos fogalmazásmódjára hatott a tudományos gondolkodás.

 

Részlet Ottlik Valencia-rejtély című rádiójátékából:

„ANNA: Tudom. Azt kezdtem mondani az unalomról, hogy én a matematikát nem untam meg. Nem én untam meg. Megunódott. Én mindig szerettem. Beleszerettem. De ahogy egyre több, egyre lángolóbb szerelem kellett ahhoz, hogy újra feltaláljam sorra, amit más talált föl: egyre jobban meguntuk egymást. Ez kölcsönös volt. A matematika megunt engem, hogy folyton meg akarom érteni, és megmutatta a saját alapjairól a manifeszt meg nem érthetőséget. Szóval kezdett túltengeni, túl intenzív lett - mondaná Miklós -, és megunódott a saját súlyánál fogva mint egy lángoló szerelem.
MIKLÓS: Ez az! Jó szó. Megunódott. Ez fenyeget a matematika gyönyörű végső céljában! A teljes formalizálásában benne rejlik a megunódás.”

 

 

Volt, hogy te is hasonló megunódást éreztél?

 

Most veszem észre, ahogy ezt ma olvasom, hogy milyen jól tükrözi azt a kort. Nem is azt, amikor írta, hanem amikor matematikát tanult. Valóban, a 20. század első felében meghatározó tendencia volt, elsősorban Hilbert körének köszönhetően, hogy mindent szerettek volna formalizálni és logikai alapokra visszavezetni. Aztán kiderült, hogy ez nem működik. Nekünk, akik a 20. század második felében nőttünk fel, ez már nem olyan központi probléma. Ez is mutatja azt, hogy amit Ottlik matematikából és fizikából tanult, az akkor nagyon korszerű volt, de ma kevésbé releváns. Annál is inkább, mert ez az egész logikai elmélet az igazi alkalmazását a számítástudományban találta meg a különböző algoritmikus elméletekben, ahol a formalizálás igenis nagyon fontos. Lehet, hogy unalmas - minden programozó tudja - de csak így működik.

 

Sose érezted azt, hogy a benned lévő lángoló kíváncsiságot kicsit megöli a túlzottan precíz, részletekbe menő kidolgozás?

 

Persze, ha valaki valamilyen kérdésen dolgozik, akkor előfordul, hogy bizonyos részletek kidolgozása fárasztó, kellemetlen, unalmas. De az ember tudja, hogy ez szükséges. Ettől még a nagy cél nem unódik meg. Ezzel nem értek egyet.

 

Bárhol ránk jöhet

Az, hogy egy matematikai intézet folyosóin mindenhol teleírt táblák vannak, annyira nem meglepő. Ám Szamuely Tamás elmesélte, hogy a cambridge-i Newton Intézetben teljesen meghökkentő helyeken látták el az ott dolgozókat gondolkodási felülettel. A helyi matematikusok nem elég, hogy a WC-ben is táblára vethetik hirtelen jött ötleteiket, még a liftben is gyorsan feljegyezhetik az emeletek között bevillanó elméleteket.

Ilyen nagy célokat mindig meg tudsz fogalmazni?

 

Persze, nap mint nap! Úgy dolgozunk, hogy van valami halvány sejtésünk arról, hogy mit szeretnénk bebizonyítani. Vagy kiderül, hogy úgy van, vagy hogy mégse annyira, esetleg van egy ötletünk arra, hogy hogyan lehet közelebb jutni a megoldáshoz.

 

Van olyan, aki valamilyen értelemben példaértékű számodra?

 

Apámnak volt egy jó barátja, aki orvosként végzett, aztán úgy találta, hogy ő inkább a közgazdaságtudomány iránt érdeklődik, és nemzetközileg elismert közgazdász lett. Hatvanévesen azt mondta, hogy nyugdíjba megy, és megvalósítja gyermekkori álmát: könyvet ír II. Józsefről. Meg is írta. Nem biztos, hogy a saját életpályám így alakul majd, de ezt nagyon rokonszenvesnek tartom.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://csanna.blog.hu/api/trackback/id/tr631832137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.