HTML

Ars Portéka

Tudomány is, kultúra is, néha ez is, néha az is. Matek-magyar szakosként vonzódom a "nem normális" életutakhoz. Azokhoz, akik reálok, de humánok, humánok, de reálok. Saját cikkeimet gyűjtöm össze ezen a portréblogon.

Amit rólam...

...tudni lehet, azt itt lehet megtudni.

Alanyok (és állítmányok)

Címkefelhő

Add az arcod a Képletes beszédhez!

Friss topikok

  • Mécs Anna: @Gusi: Micsoda nagylelkű felajánlás :) Szólok is gyorsan Jonathan Rothbergnek :) (2016.01.20. 09:17) Észbe kapnak
  • Messzenéző Minyon: Bocsánat, az aláírás lemaradt: Miklós Ildikó (itt mint Messzenéző Minyon :)), műszaki szerkesztő (2014.05.08. 19:23) A folytonosság ereje
  • Mécs Anna: @Peter Dubovitz: köszönöm, ecsém, a kedves figyelmeztetést. Javítottam az elgépelést. (2013.12.10. 21:14) Sejteni és bizonyítani
  • saragoza: Érdekes (2012.10.29. 04:08) Az idegrendszer matematikája
  • Könyvélvező: A multimédia nagyjából annyiban jelenti az írásbeliség megszűnését, amennyiben a mozi a színházét ... (2011.01.25. 11:46) Az vagy, amit elolvasol

Linkblog

Portrék tőlem, ezerfelől. Mécs Anna blogja.

2010.04.16. 07:47 Mécs Anna

A szívós szívfürkész

Címkék: széplaki gábor kutatóorvos

Maradandót alkotni 28 évesen

 

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány, 2010. április 2.

 

Apró, sötét ügyeletes szobában fogad minket Dr. Széplaki Gábor, a frissen díjazott Junior Prima. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjában tölti ideje nagy részét, éppen a szívgyógyászat csínját-bínját sajátítja el szakorvosjelöltként. Mellette igyekszik fiatal korát meghazudtolóan színes kutatói palettáján új árnyalatokat kikeverni a szív- és érrendszeri megbetegedések hatékonyabb gyógyítása érdekében.

Névjegy

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán 2005-ben szerzett diplomát, PhD-munkáját Füst György professzor témavezetésével végezte a Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostani Doktori Iskolájában, disszertációját 2008-ban védte meg. Több doktoranduszoknak kiírt pályázaton jeleskedett. 2006 októberétől kardiológus rezidens, 2008 decemberétől a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának klinikai orvosa, az elektrofiziológiai munkacsoport tagja; fő érdeklődési területe a szív ritmuszavarainak invazív, sebészi módszerekhez képest kis beavatkozással járó eljárással való kezelése. 2009 óta a Semmelweis Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsának titkára, továbbá a Semmelweis Híd Projekt (TÁMOP-4.2.2-08/1/KMR-2008-0004) társkutatója és koordinátora.

A Junior Prima Díjra Dr. Merkely Béla és Dr. Tulassay Tivadar többek között e szavakkal terjesztette fel: „Az érbetegségeket kísérő immunológiai folyamatok lelkiismeretes, elmélyült és precíz tanulmányozásával kortársait messze megelőzve alkotott maradandót. Első tudományos cikke 23 éves korában jelent meg szakterületének egyik vezető folyóiratában. Munkája elismertségét és hatását jelzi, hogy az eddig nemzetközi folyóiratokban megjelent tizenkilenc cikkére több mint ötven független hivatkozás történt.”

 

Nagypapja is orvos volt, ez hozta meg a kedvét?


Nagyon nagy hatással volt rám, rengeteget játszottam a csepeli családi ház egyik felében kialakított rendelőben. Kisfiúként elvarázsolt ez a miliő: recepteket írtam, csodáltam a gépeket, az EKG-t… Később szinte fel sem merült bennem más lehetőség, annyira evidens volt az orvosi pálya. Ráadásul a Móricz Zsigmond Gimnáziumban, ahova jártam, a természettudományos tárgyak oktatása inkább gyakorlatcentrikusan zajlott: nem száraz elméletet sulykoltak belénk, hanem laboratóriumi kísérletezéssel, szemléltetéssel színesítették az órákat. Mindig is érdekelt, hogy hogyan működnek a dolgok, ez pedig felerősítette a kíváncsiságomat.

 

Nem fordult meg a fejében, hogy biológusnak álljon?

 

Amikor az egyetemet elvégeztem 2005-ben, utána egy évig nappali tagozatos PhD-hallgató voltam. Ez azt jelentette, hogy egész nap a kutatásommal foglalkoztam, a biológusokéhoz hasonló munkát végeztem. Azt akkor nagyon szerettem, de mindig is tudtam, hogy betegekkel szeretnék foglalkozni, klinikusként dolgozni.

 

Édesapja – Széplaki Zoltán – is orvos, közös publikációkat is írtak. Nem nehéz egy családtaggal közösen kutatni?

 

Édesapám a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjében a neurológiai osztály vezetője, én pedig ugyanabban az épületben egy kutatólaborban dolgoztam a PhD-munkámon Füst György vezetésével. Érdekes élmény volt számomra, hogy találtunk egy olyan területet, amelyet közösen kutathattunk.

Szerencsére nagyon jól kiegészítettük egymást, ő egy sokkal tapasztaltabb szakember, én pedig a saját területemhez értettem jobban. Tudtunk kollegaként tekinteni a másikra.

 

Az egyetem alatt mikor érezte azt, hogy „van keresnivalója” ezen a pályán?

 

Az egyetem nálunk úgy néz ki, hogy első két évben főleg elméleti jellegű tantárgyak vannak, utána jönnek be inkább a gyakorlati órák. Harmadévben már komolyan felmerült bennem, hogy szeretnék elmélyülni egy témában. Talán akkor éreztem teljesen biztosan, hogy ezt szeretném csinálni. Azért is jó a kutatás, mert személyes sikerélményem lehet. Az egyetemen mindenkinek meg kell tanulni bizonyos fix, rögzített ismereteket. A kutatásban lehet, hogy csak egy picit lépek előre, de úgy érezhetem, hogy én alkottam, részese voltam valami új kitalálásának. Ez mindig is nagyon motivált engem. Harmadévesen, az egyetem mellett bejártam a Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinika kutatólaborjába tudományos diákköri munkát végezni. Egyre többet és többet mentem, és amikor végeztem a doktori képzésben folytattam a kutatást. Egy évig nappali hallgatóként, utána áttértem levelező képzésre, mert akkor már elkezdtem az orvosi részét a rezidensképzésnek.

 

Hogyan jutott el utána a kardiológiához?

 

Amikor egyetemista voltam, tudtam, hogy szeretnék betegekkel foglalkozni és olyan szakterületet választani, ahol valamennyire manuális munkát is végez az ember. Sokáig gondolkodtam, hogy a sebészetet válasszam-e, vagy a kardiológiát. Rezidensként voltam itt gyakorlaton, nagyon megtetszett, és Merkely professzor úr által lehetőségem is volt itt folytatni a munkámat.

 

A Díjra való ajánlásában ez állt: érbetegségeket kísérő immunfolyamatok vizsgálatában alkotott maradandót. Mi volt ez a maradandó?

 

Közismert, hogy a szív és érrendszeri megbetegedések jelentős hányadáért az érelmeszesedés felelős. Sokáig az volt a nézet, hogy kizárólag a magas koleszterinszint, a dohányzás, az elhízás, mozgásszegény életmód – tehát ezek a „klasszikus” tényezők – játszanak szerepet az érelmeszesedés kialakulásának folyamatában. ’99-ben vált tudományosan ismertté, hogy ez a betegség egy érfalon belüli gyulladásos folyamatként is felfogható. Tehát nem csak az történik, hogy valakinek magas a koleszterinszintje, és a sok zsír kialakítja az érelmeszesedést, hanem van egy szervezeten belüli gyulladásos folyamat, amely elősegíti az érelmeszesedést.

Azóta rengeteg publikáció jelent meg e téren, mára azt mondják, hogy a magas koleszterinszint a gyulladáson keresztül vezet érelmeszesedéshez, tehát nem kizárólagosan egyik vagy másik az okozó, hanem soktényezős folyamat, amelynek egyik fontos átvivőrendszere a gyulladásos rendszer.

 

A magas koleszterinszint okozhatja ezt a gyulladást?

 

Inkább elősegítik egymást. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy olyan, mint amikor valaki megfázik, lázas és köhög. Nem látszódnak a klasszikus gyulladásos jelei, de folyamatosan ott van az érfalban. A legtöbb ember észre sem veszi. Az érelmeszesedéssel az a baj, hogy nem fokozatosan egyre rosszabb, hanem vannak hirtelen rosszabbodó szakaszok. Egy ilyen lehet mondjuk a szívinfarktus, úgy, hogy előtte semmi gyanúsat nem tapasztalt a beteg.

 

Matematika az orvosi kutatásokban

A matematika még az orvosokat sem hagyja nyugton: Nekem ebben nagy szerencsém volt – mesélte Széplaki Gábor – az én témavezetőm, Füst professzor úr fiatal korában két irányba mehetett volna: a matematikusi vagy az orvos-kutatói pálya felé. Végül ez utóbbit választotta, viszont mellette megmaradt a matematikai vénája. Ha lehet így mondani, rendkívül okos, tehát a statisztikához, matematikához nagyon jól ért, és ezt jól át tudja adni. Ma már, ha valaki ezen a területen színvonalas kutatást végez, akkor elengedhetetlen, hogy statisztikai ismeretei is legyenek.

 

Maga mit térképezett fel ezen belül?

 

Én ennek a gyulladásos rendszernek egy alrendszerét kutattam, a komplementrendszert. Ez egy nagyon régi, az evolúció során kialakult védekező mechanizmus, amelynek fő szerepe az, hogy a fertőzések elleni védelmet biztosítja. Azonban vannak olyan állapotok, amikor ez a rendszer a saját szervezet ellen fordul valamelyest, és az érfal gyulladását alakítja ki. Amikor ezzel elkezdtem foglalkozni, akkor ez nem volt annyira ismert. Most sem közismert, de akkor, 2003-ban világszinten a kutatók között sem volt köztudott.

 

Ennek milyen gyakorlati hasznosítása lehetséges? Milyen utóélete volt?

 

A lakosságra nézve csak sok idő múltán lehet hatása. Általában ezeket az eredményeket akkor ismerik meg széles körben, ha van belőle valamilyen kifuttatható termék. Ha az ember egy olyan pontot talál, amit egy hatóanyag segítségével lehet gátolni és lesz belőle egy konkrét gyógyszer. Én inkább diagnosztikai eljárással foglalkoztam. Olyan laboratóriumi vizsgálatokat próbáltam társaimmal azonosítani, amelyek segítségével a betegséget minél korábban azonosíthatjuk vagy egy már fennálló betegség prognózisát megbecsülhetjük. Emellett persze elméleti, kórélettani folyamatok leírását is végeztük. Elvben lehet ennek gyógyszeres terápiája: az ismert, hogy ezt a komplementrendszert lehet gyógyszeresen befolyásolni, csak rövid idő kérdése, hogy ezt a szív- és érrendszeri megbetegedésekben is alkalmazzák – konkrétan tudok olyan gyógyszergyártóról, aki ezen gondolkodik.

 

Az Ön területén jól áll Magyarország?

 

Ha a komplementrendszert vesszük, akkor azt mondhatom, hogy világviszonylatban nagyon jól állunk. Kétévente van egy világ konferencia, ott a magyar munkacsoport nagyon értékelhető, jó eredményeket tud bemutatni, teljesen összevethető a többi országéval. Ezen a pici területen nagyon jók vagyunk – hasonlóan sok más terültehez. Füst professzor úr már a 60-as években elkezdett ezzel a témával foglalkozni, amikor még külföldön sem tudtak róla sokat.

 

Kutatói évei alatt folyamatosan merültek fel önben ötletek, hogy mire lehetne választ keresni?

 

Igen, elkezdtem egy nagyon közel álló, de mégis különböző területen dolgozni, így újabb és újabb impulzusok érnek, tapasztalok új dolgokat, amelyek által kérdések fogalmazódnak meg bennem. Nem zártam le a kutatói utamat a doktori megszerzése után, kicsit más irányba indultam el. Ötletek mindig vannak, jelenleg több az ötlet, mint az idő.

 

Semmelweis Híd projekt

A Semmelweis Híd Projekt fő célkitűzése hogy a cardiovascularis betegségek, azaz a szív- és érrendszeri megbetegedések alapkutatásához anyagi és kutatói hátteret biztosítson, motiválja a fiatalokat és a külföldön dolgozó magyar kutatókat a bekapcsolódásra és a hazatérésre. A kezdeményezést a Semmelweis Egyetem koordinálja, vezetője Dr. Merkely Béla. A pályázat összköltségvetése körülbelül 700 milliós nagyságrendű.

 

Aktuálisan mi az a nagy kérdés, ami foglalkoztatja?

 

A Semmelweis Híd projekt zászlaja alatt most szívelégtelenséggel foglalkozom, ezt a komplementrendszerrel és az érelmeszesedéssel kapcsolatos eredményekkel próbálom házasítani, ami egy újszerű törekvés.

Mellette rengeteg gyakorlati feladatom adódik: koordinálom a kutatást, a betegellátásban is elkezdtem dolgozni. Valamint az invazív elektrofiziológia, a ritmuszavarok katéteres terápiája is foglalkoztat ésszívritmus-szabályozó készülékek beültetését is tanulom.

 

Mennyire „tudathasadásos” ez az állapot?

 

Biztos, hogy rengeteg idő ezt a kettőt együtt csinálni, amíg az ember szívesen csinálja, addig lehet. Nagyon boldog vagyok, hogy én szívvel tudok ezekkel foglalkozni. Ha mondjuk egyik napról a másikra valaki azt mondaná, hogy abba kell hagynom a kutatást, az rosszul érintene, nehéz lenne lerakni, nem is akarom. Az orvosi munka gyakorlati része, a klinikum pedig nagyon érdekel, újdonság, a rezidensi képzés óta másfél éve csinálom és napról napra tanulok.

 

Teljesen élhetőnek érzi az itthoni kutatói, orvosi közeget, körülményeket?

 

Nehéz, de nem szeretnék panaszkodni. Az biztos, hogy a kutatói és az orvostársadalom megítélése nem feltétlenül olyan, amilyennek lennie kéne. Van, amikor közvetlenül, van, amikor közvetetten érzékelem. Néha nehéz úgy dolgozni, hogy az ember fizetése nem olyan színvonalú, mint amilyen munkát végez. Persze nem csak a pénzről van szó, hanem sok esetben az egészségügyhöz való hozzáállásról, ami nyilvánvalóan egy társadalmi probléma. Szeretek itthon lenni, kint érdemes tapasztalatokat szerezni, de most úgy gondolom, hogy hosszútávon nem külföldön szeretnék dolgozni.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://csanna.blog.hu/api/trackback/id/tr141925529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.