Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

Bolondulnak a tudományért

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2010. november 8.

- Nooormális?! – kérdezi a védjegyévé vált jól elnyújtott magánhangzóival Besenyő Pista bácsi nejét, a hattyúkeccsel megáldott Margitot. Ez a kérdés merült fel bennem is, amikor három hihetetlenül lelkes és elszánt vendégemmel, Miklósi Ádámmal, Fenyvesi Kristóffal és Kóczy Lászlóval találkoztam a Képletes beszéd című rádióműsorban.

Szerencsére vannak még hozzájuk fogható őrültek. De honnan veszem a bátorságot, hogy az Etológia Tanszék vezetőjét, az Óbudai Egyetem kutatási dékánhelyettesét vagy a Bridges nemzetközi tudományos konferencia szervezőjét csak úgy leőrültezzem? Mosom kezeim, Miklósi Ádám fogalmazott így a vele készült műsor végén: „Én mindig mondom, hogy csak őrültek csinálják a kutatásokat. Normális emberek ilyennel úgy sem foglalkoznak” Hát innen a bátorságom.

De mit tekintsünk itt őrültségnek? Ehhez fontos bevezetni a „csillogószem-effekt” kifejezést. Könnyen megfigyelhető elváltozás: a beszélő a téma iránti elkötelezettsége, a szenvedély és az átadni akarás tüzétől szinte már könnybe lábadásig fellelkesülve válaszol egy-egy kérdésre. Nyilván a definíció kissé túlzó, az mindenesetre kiderül belőle, hogy a BKV-jegypénztárakban vagy a piripócsi adóhivatalban ülők nem gyakran mesélnek így a munkájukról. Ehhez bizonyára kell a terület, ez esetben a tudomány, ami van olyan vonzó, hogy könnyeket fakasszon. Ám ez még nem elegendő. Kell hozzá a kutató, aki valóban ismerni, érteni akar valamit.

Három „kísérleti alanyomon” időről időre megfigyelhettem ezt a kóros elváltozást. Tekintsük meg kórrajzukat!

Egy élmény

Fenyvesi Kristóf a legfiatalabb. A matematika és a filozófia kelepcéjébe esett. Amióta felfedezte magán, hogy humán érdeklődése mellett a matematika is vonzza, menthetetlenül belevetette magát az élményközpontú matematikaoktatásba. Így mesélt a felfedezésen, személyes tapasztalatokon és önálló tudásszerzésen alapuló Élményműhelyről:

Hogyan is kezdődött az Élményműhely?

Ebben kicsit az én történetem is benne van. Bölcsészként, filozófiával foglalkozó emberként soha nem állt hozzám olyannyira közel a matematika, mint az irodalom. Ahogy az Ars Geometricát szerveztük, az előadásokat hallgatva láttam, hogy milyen izgalmas, szép dolgok jönnek létre a matematikából. Ugyanakkor volt bennem egy nagy hiányérzet, hogy miért nem tudtam én ezt előbb! Miért nem mondta ezt nekem senki? Miért nem próbálhattam ki, miért nem építhettem úgy, olyan boldogan, ahogy a gyerekek a családi napunkon? Azt éreztem, hogy valami kimaradt a gyerekkoromból, de nem reménytelen a helyzet. Most bepótolhatom. Én is elkezdtem, nem csak szervezőként, hanem résztvevőként is élvezni ezeket a programokat. Akkor jöttem rá, hogy a konferenciák előadói között rengeteg hihetetlenül jó tanár van, és olyan egyéniségek, akik nagyon jól meg tudnának nyerni gyerekeket is ennek a területnek. Ekkor kezdtünk el beszélgetni velük arról, hogy nem lenne-e kedvük iskolába elmenni és ott tartani foglalkozásokat. Így indult az élményműhely.

Egyfajta mintául szolgáltok? Vagy új módszereket mutattok az iskolákban?

A legfőbb célunk, hogy mindezek a tartalmak beépüljenek a mindennapi oktatási gyakorlatba. Hogy olyan ötleteket adjunk gyakorló pedagógusoknak, szülőknek, amit maguk is felhasználhatnak. Nagyon fontos, hogy nyerjék vissza a bátorságukat és az érdeklődésüket a matematika iránt. Hogy azt lássák egy-egy műhely során, hogy nekik is volt egy hasonló ötletük, és ezek után lesz bátorságuk kipróbálni. Nem az a célunk, hogy elmenjünk minél több helyre, és rájuk erőltessük az elképzeléseinket, hanem, hogy együtt dolgozzunk a helyi pedagógusokkal.

A legtöbb tanár úgy nevelkedett, hogy a lexikális tudás állt a középpontban, és ezek hangsúlyozásához még most is ragaszkodik. Hiszen az jó kapaszkodó is. Nem tapasztaljátok azt, hogy félnek attól a pedagógusok, hogy kissé talajtalanná válnak az érzéseket, intuíciókat középpontba helyező foglalkozásokon?

Rengeteg minden benne van ebben a kérdésben a kulturális és a gazdasági helyzettől kezdve az egyes emberek egyéni mentalitásáig. Ami még egy idekötődő tapasztalat: úgy vélem, hogy a pedagógusképzésben és a továbbképzésben is vannak erőforrások, de sokszor ezeket a támogatásokat nem megfelelően használják fel. Így sok pedagógus ellenérzéssel közelít a továbbképzésekhez. Amikor látják, hogy itt nem kényszerről van szó, hanem közös játékról, akkor lassacskán feloldódnak. Sokszor a gyermekek örömét látva hiszik el a pedagógusok, hogy ez különbözik az eddigi tapasztalatoktól.

Játék határok nélkül

Kóczy László szintén fiatal és lendületes, matematikusból játékelméleti szakemberré és lassacskán „internetes celebbé” avanzsált. Blogján, a koczy.blog.hu-n a Játék és matematika tíz percben alcím sokat elárul a közgazdász-matematikusról. Nagyon izgalmasan és közérthetően világít rá arra, hogy szinte minden konfliktus, társadalmi feszültség mögött játékelmélet húzódik. A műsorban az üvegházhatású gázokról beszélgettünk:

A szén-dioxid kibocsátásának csökkentéséről szóló koppenhágai klímacsúcsnál, vagy a Kiotói egyezménynél nagyon sokan játékelméletet emlegettek. Egy ilyen helyzetet hogyan lehet játékelméleti szempontból felvázolni?

Már doktorandusz korom óta érdekel, hogy létre lehet-e hozni egy olyan Kiotói Egyezményt, amit minden ország aláír és be is tart. Tehát, hogy van-e olyan módja a kvóták allokálásának, ami egy stabil egyezményt eredményez. Sajnos választ még nem tudunk adni erre, habár nagyon sok adatot kaptam környezettudománnyal foglalkozó kollégáktól, egész egyszerűen a dolog játékelméleti része túl komplex ahhoz, hogy ki tudjuk számolni. Bár ezen is dolgozunk folyamatosan.

A probléma a következő: szuverén országok létrehoznak egy egyezményt. Ők ezt addig fogják betartani, amíg érdekükben áll, hiszen egy szuverén ország nem fog más érdekében cselekedni. Ezen túlmenően országcsoportokról is beszélhetünk. Például az Egyesült Államok Ausztráliával együttműködve létrehozna egy alternatív egyezményt. Más módon, más célokat szem előtt tartva korlátoznák ezen gázok kibocsátását. Így lenne két koalíció. Én egy olyan modellt vizsgáltam, amelyben az országok bármilyen felosztását megengedtük. A kérdés az, hogy melyik az a felosztás, ahol bármely országcsoport egy újabb megállapodást létrehozva nem járna még jobban. Sajnos a probléma túl komplex, négy-öt régióval számolva sem könnyű kiszámítani.

Emiatt a komplexség miatt a közelgő mexikói csúcs kimeneteléről sem tudunk jósolni?

Az már azt hiszem éghajlattudomány, ami jóslásokba bocsátkozhatna… A játékelmélet abban segítene, hogy például Oroszország hány kvótát kapjon ahhoz, hogy érdekében álljon a szerződés ratifikálása és betartása. De úgy, hogy ne kapjon túl sokat sem, hogy esetleg az USA-nak is juttathassunk, hogy ők is aláírják.

Eszeveszett emberek

Ezekben a percekben frissen és ropogósan kerül ki a nyomdából Csányi Vilmos és Miklósi Ádám Fékevesztett evolúció című kötete. A korlátlanság és a technikai fejlődés tartogathat számunkra meglepetéseket. Miklósi Ádámot, az ELTE TTK Etológia Tanszékének vezetőjét kérdeztem a féktelenségről:

Alkoholizmus, drog, kövér nők. Csupa megszaladási jelenség. Mit is értünk általánosságban a megszaladási jelenségeken?

Ha egy tulajdonság, például táplálkozási tulajdonság vagy testjelleg, hirtelen elkezd felszaporodni, illetve az egyedek nagyobb mértékben mutatják, mint korábban tették. Természetesen itt a hirtelen evolúciós értelemben értendő.

Lényegében mondhatjuk azt, hogy minden szélsőséges jelenség egyfajta megszaladás?

Ezek a kérdések bennem is felmerültek, amikor ezt a könyvet írtuk és szerkesztettük. A tulajdonságok általában valamilyen környezeti kontroll alatt állnak, és ezért nem szaladnak meg az esetek nagy részében, mert van egy olyan szelekciós tényező, ami ezt megakadályozza. A kérdés mindig az, hogy ez a szelekciós tényező megmarad- e, vagy, hogy a környezeti korlát leomlik-e. Az ember esetében az a probléma, hogy van egy másik rendszer, a kultúra, ami nagyon alkalmassá teszi az embert arra, hogy ezekbe a megszaladási jelenségekbe belefusson.

Ezekkel a kutatásokkal akár arra is rávilágíthatnak, hogy milyen korlátok vannak veszélyben. Mi az a terület, ahol megszaladásra lehet számítani?

Az egyik veszélyben lévő hely, ahol billeg a korlát, de azért még áll, a szépségipar. Az a fajta lehetőség, hogy az ember a testével egyre több mindent tud kezdeni. Az a helyzet, a biológus szempontjából, hogy a külső megjelenés egy evolúciós szempontból nagyon fontos jelleg. Az embernél mind a két nem választ – nem úgy, mint a páváknál, ahol a nőstény választja ki a hímet -, tehát mindkét nemnél fontossá válik a külső. Eddig volt rizsparóka és egy kis arcpúder, most viszont a sminkek, krémek mellett sebészi eszközökkel is változtathatunk. A korlátot jelenleg az jelenti, hogy ezek a műtétek nagyon költségesek. Egyelőre nem vált napi gyakorlattá az átszabatás. Tartok attól, hogy ez megváltozik..

Hogy nyolcvanévesen húszévesnek fogunk-e kinézni, vagy meg sem éljük azt a kort a klímacsúcsok sikertelensége miatt, persze nyitott kérdés marad.

Mivel videofelvétel közlésére még nem alkalmas a Nyúz, így a „csillogószem- effekt” bemutatása kissé hiányos. Azért talán sikerült halványan érzékeltetni, hogy mi is az az x-faktor (na megint a jó öreg tömegmédia…), ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki jó kutatóvá váljon.

November 12-én, pénteken este nyolctól kilencig a nanotechnológia, a tudománynépszerűsítés és a fiatal kutatók túlélési stratégiái kerülnek a Képletes beszéd terítékére a 99.5-ös frekvencián, a Rádió Q stúdiójában. Az eddigi adásokat a kepletesbeszed.blog.hu oldalon találhatjátok meg.