Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni.

Pillantás egy istennő szoknyája alá

Mécs Anna

Megjelent: Népszabadság, 2009. október 1. (rövidített változat)

 

A hegyekkel nem árt óvatosan bánni. Vagy istenek lakhelyei, vagy maguk is istenek. Hetényi György – az ELTE-n és Franciaországban diplomázó geofizikus – nem félt az istenek körül sündörögni, meglesni mélység és magasság titkait. Kutatása, amely egy nemzetközi expedíció keretein belül zajlott, többszörösen díjazott doktorival zárult. Munkáját idén szeptember 11-én a Himalája és a Tibeti-fennsík gyökerének szerkezetéről és képződési folyamatáról szóló Science-cikk koronázta meg.

 

Hetényi György Verne-regények és az ifjúkori tájfutóévek hatására a geofizika szakot választotta az ELTE-n. Egy folyosói hirdetést meglátva jelentkezett Franciaországba, az École Normale Supérieure (ENS) felhívására. Négyéves ösztöndíjat nyert, amelynek negyedik éve a doktori képzés kezdete volt. Másodéven egy fiatal kutató a Föld külső szilárd héjának mozgásairól, változásairól tartott órát. Ekkor figyelt fel a témára a magyar hallgató, és mivel tanára a Himaláját vizsgáló kutatásban vett részt, ő is csatlakozhatott ehhez. Kutatását összefoglaló doktori disszertációját magyar és francia tudományos díjak követték. Jelenleg, egyik bírálója meghívására, a Svájci Szövetségi Kutatóintézetben dolgozik egy hegységképződést leíró számítógépes modell tökéletesítésén. De, ahogy megfogalmazta, több gyeplőt is a kezében tart: közben itthon a bazaltoszlopok szélessége és összetétele közötti összefüggéseket vizsgálja, egy angol-magyar együttműködés keretein belül pedig a hazánk földfelszíne alatti 400-tól 700 kilométerig terjedő övet tanulmányozza. Életének meghatározó időszakáról, a Himalája-kutatásról kérdeztem.

 

Mikor utazhattál a Himalájához?

 

2004 szeptemberében kezdődött a doktori, október elején mentem ki egy hónapra, egy már működő nemzetközi projekt keretében. Nagyjából 75 szeizmométer volt a Tibeti-fennsíkon különböző helyeken, amelyek a földfelszín legapróbb mozgásait rögzítik. Ezekről az állomásokról az adatokat 2-3 havonta el kell hozni, mielőtt betelik a memórialemez, és ellenőrizni kell, hogy minden működik-e. A mérés három évig folyt, két amerikai diák és helyi kollégák gyűjtötték be az adatokat, én lényegében nekik segítettem ebben az időszakban. Ez azért volt igazán jó, mert az adatokat végigkísérhettem a kutatás során, a tereptől a feldolgozáson át az értelmezésig az egész folyamatot egészében láthattam.

 

Milyen volt megérkezni Nepálba?

 

Elég elvarázsolt helynek láttam. Az első látképem egy játékváros volt: sok kis színes zászló, sok kis színes házikó és sok kis színes ember. Aztán amikor kiszálltam a repülőből, akkor láthattam, hogy mekkora a kosz, a káosz és helyenként a nyomor. Elég nagy a kontraszt az ország, az emberek megjelenése és valós léte között.

 

Katmanduban mennyi időt töltöttél?

 

Egy szűk hetet, mert sikerült a tibeti engedélyt egy héten belül megkapni, ami elég gyorsnak számít. Utána indultunk terepjáróval, egy nap alatt elmentünk a tibeti határhoz, és onnan már állomásokat ellenőriztünk. Egyre magasabbra mentünk a Tibeti-fennsíkon, ott dolgoztunk jobbra-balra bő két hetet. Még arra is kaptunk engedélyt, hogy a Nepált Lhászával összekötő főútról letérhessünk.

 

Ehhez miért kellett külön engedély?

 

Mert hivatalosan Tibet Kínának egy autonóm területe, de gyakorlatilag igen szigorú ellenőrzés alatt áll: a kínaiak építik a vasutat, az utat, ők felügyelik a tibetieket, a kolostorokat ők szabályozzák, amit nyilván nem reklámoznak.

Tehát a főútról letéréshez külön engedély kellett, így voltunk olyan kis falvakban és egy kolostorban is, ahol fehér embert nagyon ritkán látnak. Nagyon kisnövésű gyerekek odajöttek hozzánk, hogy megnézzék milyen nagy a cipőnk, hiszen az ottaniak igen alacsony termetűek.

 

Az emberekkel mennyire tudtatok kapcsolatba kerülni?

 

A nepáliak nagyon nyitottak, az utcán odajönnek, elkezdenek beszélgetni angolul, persze nem túl jól, de ahhoz elég nekik, hogy pár dolgot kérdezzenek. Ugyanakkor Tibetben teljesen más a helyzet. Egyrészt kevesen beszélnek angolul, másrészt zárkózottak, félnek, hiszen nem tudják, hogy megfigyelik-e őket, vagy sem. Végig egy kínai vezetővel kellett mennünk az egész út alatt.

 

Vallási okokból nem volt probléma? Hiszen istennőként tekintenek a Himalájára, Ti pedig az istennőjük szoknyája alá akartatok bekukucskálni…

 

Ez egy jó megfogalmazás; Nepálban van egy hét méter híján hétezres csúcs, Halfarok a neve. Ide nem engednek fel embereket, mert ott lakik Shiva isten, és a nepáli kormány nem ad engedélyt. Csupán egyszer mehetett el egy expedíció egy, a csúcstól 50 méterre lévő pontig. Ez az egyetlen tiltott hely a turisták számára.

Hogy az istennő szoknyája alá be tudtunk-e nézni vagy sem? Volt egy állomásunk az Everest északi alaptáborában – az Everestet szintén istennőként tisztelik  –, amelynek adataival pont a hegy alá tudtunk volna benézni. Ez az állomás azonban rendszerint egy órával azután, hogy elmentünk, leállt. Így egy perc használható adat sincs erről a helyről. Ilyen módon az istennők elég jól megvédték önmagukat.

 

Rád hatással volt spirituálisan az expedíció?

 

A buddhizmus maga nagyon megérintett. Nem tudtam róla túl sokat, de mivel állandóan istenszobrok, jelképek, imamalmok és különböző festések vettek minket körül, így megkerülhetetlen volt. Érdekes volt, hogy a swastika, a későbbi horogkereszt náluk már évezredek óta jelen van, vagy hogy párhuzamot lehet vonni sok mindenben a buddhista, a keresztény és a zsidó vallás között. Például a buddhista tízparancsolat legfontosabb elemei szinte ugyanazok, mint a másik két vallásban, ami fantasztikus dolog. Hihetetlen volt, amikor láthattunk egy halotti ceremóniát egy folyóparton, ahol máglyán elégettek egy halottat. Ez a túlparton történt, ami tőlünk húsz méterre volt. Döbbenetes volt, szóhoz sem jutottunk.

 

Hazatérve hogyan építetted fel a rengeteg adatból a doktoridat?

 

A dolgozatom első felében képet alkottam arról, hogy a Föld szerkezete az Indiai és az Eurázsiai lemez ütközéséből eredően hogyan is néz ki a Himalája és a Tibeti-fennsík alatt. Milyen réteghatárok vannak, hogyan vastagodott ki. Erre különböző elméletek voltak ezelőtt, de most egy nagyon pontos, tiszta képet tudtunk erről alkotni, és ez a doktorim nagy eredménye. Emellett még két olyan számítógépes modellt is készítettem, amely erre az eredményre alapozva különböző fizikai folyamatokat megmagyaráz a Himalája alatt. Például, hogy milyen kőzetfizikai átalakulások mennek végbe nyomás és hőmérséklet hatására a mélyben, és hogy az Indiai lemez mennyire rideg, és ebből következően a hajlásával mennyire tartja fenn a Tibeti-fennsíkot és a Himaláját.

 

 

 

 

Miben volt más a hozzáállásod a kutatás többi résztvevőjéhez képest? Mitől lett egyedülálló a dolgozatod?

 

Azt hiszem, hogy egyrészt a magyarországi oktatás nagyon jó alaptudást adott matematikából, fizikából, és lelkiismeretes, pontos munkára tanított. Ez nagyban hozzásegített ahhoz, hogy azt a rengeteg adatot, amit begyűjtöttünk, módszeresen feldolgozzam, osztályozzam és aztán józanul kiértékeljem. A másik fele pedig éppen az, hogy hogyan értékeljük az adatokat. Esetenként eléggé szubjektív, hogy az ember mit lát az eredményekben. Én elég sokat olvastam korábbi cikkeket a témában, kezdve a 19. századi útleírásokkal és Lóczy Lajossal, ami valószínűleg segített a látószögemet szélesebbre nyitni.

 

Meg kellett szűrni az adatokat?

 

Igen, az összes adatból, amit begyűjtöttünk, talán 200 000 használható elemet számítottam ki, és ezekből csak 10 000-t tartottunk meg a végső kép elkészítéséhez. Tehát nagyon jó kritériumrendszert kellett kidolgozni, és ennek köszönhető a kép jó minősége. És természetesen annak is, hogy elég sűrűn voltak kitéve az állomások, jóval sűrűbben, mint korábban.

 

Milyen konkrét haszna lehet annak, hogy ezt feltérképeztétek?

 

Földrengések az utóbbi évszázadokban és a század folyamán is előfordultak ezen a területen. Például 1515-ben Katmandut teljesen porrá zúzta egy ilyen földrengés, és vannak egyéb történelmi feljegyzések erősebb rengésekről. Legutóbb 1950-ben volt 8-asnál nagyobb magnitúdójú rengés, előtte 1934-ben és 1905-ben kicsit kisebb, 1897-ben ismét jelentős, így bármikor előfordulhat egy újabb. Ha fölrajzoljuk a Himalája ívét nyugat-kelet irányban, és megnézzük, hogy hol voltak már földrengések, akkor ebben vannak bizonyos lyukak, és ott valószínűbb, hogy már felhalmozódott annyi feszültség, hogy ott bármikor kipattanhat egy földrengés. Ezt a felületet sikerült nagyon pontosan kirajzolnunk a mélyben több, mint 450 kilométer hosszúságban, így sokkal jobban tudjuk modellezni, hogy ebben a mélységben milyen hőmérsékleti tér van, mekkora feszültségek halmozódnak fel. Így előre lehet jelezni, hogy bizonyos határfeltételek mellett a földrengés mekkora lehet. Sajnos, évre pontosan még nem tudjuk megmondani, hogy mikorra várható. A mai tudásunkkal abban, hogy hol lesznek földrengések, már kisiskolások vagyunk, viszont abban, hogy mikor, szinte még alig születtünk meg.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csanna.blog.hu/api/trackback/id/tr871463218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni. Ez a blog azoknak szól, akik nem csak egydimenziósak.