Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni.

Képletes beszéd

Tudományos adó-vevő
 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2010. október 6.

Tudományról beszélni nem könnyű. Tudományról érthetően beszélni nehéz. Tudományról ábrák és átlátható vázlat nélkül érthetően beszélni szinte lehetetlen. De amióta ember járt a Holdon, Darwin megírta a Fajok eredetét és Kiszel Tünde kiszedte a szemöldökét, tudjuk, hogy a lehetetlen nem létezik.

 

Az egész tavasszal kezdődött. Csicseregtek a Combinok, turbékoltak a négyes metró fúrópajzsai, a Rádió Q pedig tudományos műsort akart indítani. Ezzel az ötlettel találtak meg. Rádiózás? Pár fürdőszoba-monológ és plüssállat-vetélkedő levezénylése után úgy döntöttem, hogy ha Lexikét mikrofonképesnek ítélték anno a Budapest Tv-nél – béke a csatorna poraira –, akkor talán én se leszek olyan nagy csapás az emberiség számára.

A döntést tett, vagy inkább tettetett nyugalom és hozzáértés követte. Milyen egy életképes, tudományos rádióműsor? Mi értelme egy tudományos rádióműsornak akkor, amikor a celebpukik és a danolászó hullócsillagok évét, évtizedét, évszázadát éljük? Erre a kérdésre még nem találtam választ, mindenesetre azzal a kevéssé megnyugtató, de előrevivő gondolattal csitítottam az aggodalmamat, hogy ha csak pár emberhez eljut valami, ha csak egy-két hallgatóban elültetünk valamit, akkor már megérte.

„Magyar égre magyar csillagot” – gondoltam én Bëlgáék után szabadon, így egyetlen madzaggal kötöttem a kezem: magyar eredményekről, Magyarországon folyó kutatásokról lesz szó. Hiszen, ha a tudománynépszerűsítés zászlaját, még ha félve is, de kitűztem a rádióantenna csúcsára (persze csak képletesen, ha már a Képletes beszédről van szó), akkor példákat, követhető életutakat akarok bemutatni.

2010. június 4-én eldördült a rajtjelző-pisztoly.

 

Az agilis Széchenyi

Péntek esténként hát beköltöztem a rádióstúdióba egy órára, hogy élő műsorban tudományos és felettébb fantasztikus témákról faggatózzak. Kínálkozott az aperitif: az MTA megalapítása 180 éve történt, így a tudományfinanszírozás és a legnagyobb magyar került terítékre Gazda István, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatójának tolmácsolásában.

Hogy mennyire felelne meg az MTA társadalomban betöltött szerepe Széchenyi elképzeléseinek: „Nem biztos, hogy Széchenyi mindennel elégedett lenne, ugyanis nagyon harcos, alkotó, alapító tudós volt. Tehát amikor arról volt szó, hogy meg kell oldani egy problémát, például a pesti hengermalom ügyét, a Lánchíd vagy a balatoni gőzhajózás problémáját, akkor megkérdezte a tudósokat, hogy mit javasolnak. Ugyanolyan viták indultak el akkor is, mint napjainkban, de ezt Széchenyi nem tűrte. Azt mondta, hogy nem lehet a problémák megoldása helyett végtelen szócsatákba bocsátkozni. Tessék megoldani! Azt kevesen tudják, hogy Győry Sándor magyar akadémikus is tervezett hidat a Lándhíd helyére. Ám amikor a gróf érdeklődésére, hogy kipróbált tervről van-e szó, úgy felelt, hogy kipróbáltuk, az íróasztalon, akkor Széchényi nemet intett.”

 

A meteorológia előszele

Bartholy Judit, az ELTE Meteorológiai Tanszékének vezetője így mesélt az egyik adásban:

„Nem volt önálló meteorológiai intézet, és nem is magyar ember nevéhez fűződik ennek a megalakítása. 1870-ben Schenzl Guidó, egy osztrák származású bencés szerzetes alakította meg az első tudományos- és mérőintézetet, Magyar Meteorológiai és Földdelejességi Intézet néven. Lényegében az első hazai méréseket is ő készítette.”

Az azóta eltelt 140 év alatt komoly változások történtek, a közelmúltban szuperszámítógéphez jutott az OMSZ: „Ha jól tudom közel kétszázmillió forintos beruházás volt. Remélhető, hogy javul a riasztások sebessége. Körülbelül azt mondhatjuk, hogy 1100 jóteljesítményű személyi számítógép teljesítményét öleli fel ez az egy gép. Ami eddig egy-két órás futtatási idő volt, az lerövidülhet 3-4 percesre.” – mesélte az ELTE-s oktató.

 

Érzékek iskolája

Az tudomány más területén is kopogtattam virtuális ajtókon: Czigler Istvánt, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének igazgatóját láttam vendégül. Egy nemrég megjelent nemzetközi publikáció társszerzőjeként a látásról, képalkotásról így bővítette látókörünket: „Az észlelés annyira összetett folyamat, hogy számos olyan számítás szükséges, ami emlékezeti folyamatokon alapul. Tehát rejtett világ van az észlelés mögött. Ha kinyitjuk a szemünket, akkor a világ színesen-szagosan elénk tárul. Valójában arról van szó, hogy éles színes kép körülbelül akkora területről érkezik, mintha egy húszforintost néznénk fél méterről. Viszont, mivel a szemünket mozgatjuk, ezek a képek állandóan változnak. Ezeket valahogy össze kell rakni. Ráadásul a világ változik, ha például lemegy a Nap, és árnyékba kerül a szoba, akkor igen jelentős mértékben megváltozik a világítás. Mi mégis azt látjuk, hogy a világos tárgy világos, a sötét pedig sötét, és a színek se nagyon változnak. Olyan emlékezeti rendszerre van szükség, ami ezeket az állandóságokat tárolja, nem csak passzívan, hanem meg is jegyzi a szabályszerűségeket, és ezek tükrében dolgozza fel azt, ami beérkezik az érzékszervhez.”

Mint kiderült, ez így van a látás és a hallás esetében is, csak a kétféle érzékelés esetében mások a problémák. A hallást a következő képpel írta le a kutató: „Van egy nagy pocsolya, ebbe csinálunk két barázdát, ahova bemegy a víz. A két barázda végére odateszünk két műanyaglapot, ezekhez odatesszük egy-egy ujjunkat. Bedobunk a pocsolyába egyszerre két követ, és semmi más információ nem áll rendelkezésünkre, csak az, hogy ez a műanyaglap hogyan nyomkodja az ujjunkat. Nekünk az a feladatunk, hogy megmondjuk, hogy hova esett a kő. Ezeket a bonyolult számításokat kell a hallórendszernek minden pillanatban elvégeznie.”

 

„Ésszel járom be a Földet!”

Ez a Vámbéry Ármin-idézet Nagy Balázs életfilozófiáját is tükrözheti, ugyanis a geográfus által főszerkesztett A Földgömb című magazin minden számában ez a mondat szolgál felütésként a tartalomjegyzék fölött. Az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének adjunktusa kissé keserűen mesélt az itthoni helyzetről: „Lengyelországban teljesen bevett és kevés médiafigyelmet kelt, ha valaki az Antarktiszra megy. Ott egy diáknak azt mondják az egyetemen, hogy ha a déli elefántfóka érdekli, akkor miért Varsóban üldögél, miért nem megy le az antarktiszi bázisra és kutatja? Magyarországon kinevették azt a csoporttársamat, aki búvárúszóként delfinekkel akart foglalkozni, mondván, hogy Magyraországon nincs is delfin! Hát Lengyelországban sincs déli elefántfóka, csak ma már teljesen természetesen kutathatja egy lengyel is a déli elefántfókát.

Én sok száz napot dolgoztam az Antarktiszon, de még mindig úgy tekintenek rám, mint egy marslakóra. Azt kérdik, hogy mért megyek én a jégkorszakba. Miközben több ezer ember tartózkodik nyaranta ott.

A környező országokban nem kell szponzorszerzéssel bajlódni egy fél évig, mert a cseh kutatóállomás cseh költségvetésből működik. Ez csak nálunk nincs így. Ennek elég összetett oka van. Elég elkeserítő, hogy mi folyamatosan szüntetjük meg a nagykövetségeinket és konzulátusainkat a távolabbi földrészeken. Afrikában már csak négy van, Dél-Amerikában csak három. A szomszédos országok viszont létesítik az új nagykövetségeket! Teljesen más a gondolkodás iránya. Nem látjuk be, hogy a tenger összeköt és nem elválaszt – ahogy az angol diplomácia mondja.” 

 

Levegőt!

„Az, hogy csökkent a környezetvédelmi szervek finanszírozása, egyáltalán nem a válság következménye, hiszen az elmúlt nyolc évben ez folyamatos volt. Általában a hatóságok, ellenőrző szervek finanszírozását, létszámát redukálták, például az ÁNTSZ, a vámhatóság, a vízügyi felügyelet, vagy a fogyasztóvédelem háza táján zsugorítottak. Ez az emberek biztonságát nagymértékben veszélyezteti.” - Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke arról a július 2-ai tízoldalas dokumentumról mesélt, amely 50 zöld civil szervezet összefogásából született. Ebben általánosabb alapelvek mellett konkrét feladatokat, ajánlásokat fogalmaznak meg a kormány számára, az intézményrendszertől kezdve a köznevelésen át az energiafüggőségig:

„Világszerte rengeteg olyan támogatás van, amely káros a környezetre, káros a gazdaságra és meg kellene szüntetni. De a csoportérdekek, érdekcsoportok ezt hátráltatják, és sokszor az emberek sem értik meg, hogy ezek miért károsak. Mindenki szeret támogatást kapni. Mondok egy-két konkrét példát. Amikor az állam valamilyen súlyosan környezetkárosító beruházásra ad támogatást, egy cementgyár, gumigyár, vagy motorversenypálya létesítésére. Gazdaságilag is megkérdőjelezhető, hiszen például a gumigyár esetében kimutattuk, hogy minden egyes munkahely létesítésére kb. 20 millió forint állami támogatás jutott, ami abszurd.”

 

Tudománykommunikáció mesterfokon

Palugyai István, a Tudományos Újságírók Klubjának elnöke is járt a stúdióban:

„A tudománykommunikációt nyugaton szakemberek oktatják. Magyarországon még gyerekcipőben jár ez a terület, remélhetőleg ez a helyzet hamarosan megváltozik. Az ELTE TTK-n indítunk Tudománykommunikáció címen egy mesterszakot. Hosszú harc után elfogadta az akkreditációs bizottság, így ha minden igaz, jövő ősszel elindulhat. A hallgatók bármilyen természettudományos, agrár, műszaki, orvosi területről jöhetnek. A képzés része a sajtó, a múzeumpedagógia, a különféle audio-vizuális kommunikációs lehetőségek.

Emellett a tudománykommunikációt a kutatóintézeteknél kell kezdeni. Ha megnézzük a honlapjaikat, legtöbbnek borzalmasan szegényes. Alig vannak információk.”

 

Október nyolcadikán, pénteken este nyolctól Kóczy Lászlóval és Szabó Györggyel hallgathattok meg egy beszélgetést a játékelmélettel a főszerepben. Azt követő héten Gyulai Ivánnal, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatójával zöld szemmel nézünk az Új Széchenyi Tervre.

Ötleteket, témajavaslatokat a mecsanna@gmail.com címre küldhettek, az előző műsorokat és további információt a http://kepletesbeszed.blog.hu oldalon találhattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://csanna.blog.hu/api/trackback/id/tr852355072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni. Ez a blog azoknak szól, akik nem csak egydimenziósak.