Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni.

Ecsetelő matematikusok
Számtalan szín a vásznon

„A tudós annál különb, minél több van benne a művészből és viszont. Intuíció, fantázia nélkül a tudós legfeljebb téglahordója lehet a tudománynak. Művész pedig szoros belső rend, szerkesztő logika nélkül megreked a művészet peremén.” - Kodály Zoltán szavai nyomán a vászonra álmodó matematikusokról beszélgettem Szemerédi Kepes Annával és Bárány Imrével

 

Ha valaki egy matematikushoz megy feleségül, akkor meglepő próbatételek is keresztezhetik az oltárhoz vezető utat. Szemerédi Endre feleségét két matematikai feladvány elé állította: egy svájci csokiról és egy sakktábláról szóló matekpélda megoldása volt a házasság feltétele. Szerencsére nem volt szigorú az elbírálás, egy feladat is elégnek bizonyult a frigyhez. Így Kepes Anna, aki nyelvtanárként hódította meg a katedrát, matematikusfeleséggé válhatott, habár a matematikával még ma is óvatosan közelítenek egymáshoz: „Nekem sose jutott eszembe, hogy a matematika gyönyörű. Ma már tudom, hogy nagyon gyönyörű lehet. És tudom, hogy csöndben kell lennem, amikor a gyönyörű matematika születik.”

Nem kizárólag egy-egy gondolat születésekor jön jól a csend, hanem festmények alkotása közben is. Ugyanis, kevesen tudhatják, hogy számos matematikus - a sztereotípia szerint neki tulajdonított összerágcsált radíros grafit mellett - néha ecsetet is ragad. Kepes Anna férje oldalán rengeteg matematikussal találkozhatott, így a sok-sok tapasztalat már elültette benne az első gondolatot. A végső lökést Szegedy Balázs levele adta:  „Jó lenne megmutatni másoknak, hogy a matematika milyen sok közös vonást hordoz a művészettel. Mélyre látás kell hozzá, ihlet és inspiráció. Sok munka is van benne (akárcsak bármelyik művészetben), de ha nem történik meg az a csoda, amikor az ember egy-egy pillanatra túlszárnyalja önmagát, akkor 10 év munka kevesebbet érhet, mint egy zseniális villanás, amikor a perspektívák hirtelen kitágulnak”

Így Szemerédi Endre hetvenedik születésnapjára szervezett konferenciát színes csemegével tálalták: matematikusok és családtagjaik alkotásait állították ki augusztusban a B55 Galériában, amit a vártnál sokkal nagyobb érdeklődés övezett. Szemerédi Kepes Annával, a Művészet a matematikusok világában elnevezésű kiállítás megálmodójával és Bárány Imre matematikussal, a konferencia főszervezőjével beszélgettünk:

 

Van olyan matematikus a kiállítók között, aki különösen érdekes életúttal rendelkezik?

 

Kepes Anna: Jaroslav Jarik Nesetril párban fest egy neves cseh festőművésszel, akit Jiri Naceradskynak hívnak. Jarik festőművész akart lenni, de a szülei ezt nem engedték, mert szerintük a festészetből nem lehet megélni. Azt ajánlották, inkább menjen matematikatanárnak, hátha abból megélhet. Így a végén a prágai Károly Egyetem matematikai intézetének igazgatója lett, most is vezető beosztásban dolgozik ott. De a festészetet soha nem adta fel, és ezzel a barátjával kettesben festegetnek.

 

 

Ezt hogy kell elképzelni?

 

K.A.: A geometriai mintákat ő adja meg. Könyvei jelentek meg a művészet és a matematika kapcsolatáról. Az egyik könyvének az a címe, hogy Antropogeometria, emberi alakok geometrikus formákban.

 

Bárány Imre: És tele van életörömmel. Amikor meglátogattam, akkor többször elmentünk kiállításmegnyitókra. Érdemes vele menni, mert ért hozzá és ismeri a művészvilágot.

 

Bohém?

 

KA.: Igen, a borokat is ismeri és borospincéje is van. Francia barátaival szokott a borokról beszélgetni.

 

Igazi életművész?

 

KA.: Azt nem mondanám, hogy ezek a matematikusok életművészek. Mert nagyon mélyek… Minden, amit csinálnak, azt jól csinálják. Jól teniszeznek, jól fociznak, nagyon vigyáznak, hogy a stílusuk is tökéletes legyen – a sportban is, a festészetben is. Amikor főznek, azt is tökéletesen akarják csinálni. Erre jó példa Enrico Bombieri is, akinek több képe is volt a kiállításon. Olaszországban végezett el egy szakácstanfolyamot, a cukrászképzést viszont nem tudta befejezni, mert akkor éppen matematikából kellett vizsgáznia. A konyhában kötényben van, a stúdióban felveszi a festőköpenyét, miközben zseniális matematikus: 34 évesen már a Fields-érem tulajdonosa volt.

Az volt a célja a kiállításnak, hogy megmutassuk, hogy a matematikusok nem kocka emberek, nem merevek. Mert például Szegedy Balázs, aki írta az előszót a katalógushoz, salsatáncos, Szabó Zoltán, aki princetoni professzor, néptáncos és tudnám még sorolni.

 

Egy matematikus az alkotásaiba mennyire viszi bele a matematikusságát? Például, hogy a matematikában is szimbólumokkal dolgozunk, ahogy a művészetben is? Vagy inkább intuíció hajtja őket és kikapcsolódás a festészet?

 

K.A.: Valaki azt kérdezte Jariktól, a cseh matematikustól, hogy amikor fest, akkor matematikus-e. És azt válaszolta, hogy ha ő fest és kiállít egy képet, akkor nem szeretné, ha tudnák, hogy ő matematikus – kivéve ezt a kiállítást. Ha valaki meglátja egy képét, akkor mondja azt, hogy ez egy jó kép, és ne azt, hogy ahhoz képest, hogy matematikus, egész jó.

Ugyanolyan erőfeszítés és szellemi munka, amikor festenek és komponálják a képet, mint matematikusként a mély gondolkodás. És ugyanolyan, amikor jön a csoda: akkor valami felvillanyozódik benne, és valami eredményt lát.

 

És érdekes, hogy a szépség fogalma is megjelenik mindkét területen.

 

K.A.: Amikor hallgatom, hogy két matematikus beszélget, sokszor azt mondják, hogy ’egy gyönyörű megoldás’.

 

Igen, valahogy a matematikánál számomra egyértelműbb, hogy valami szép, mint egy művészeti alkotásnál.

 

K.A.: Igen, de egy hétköznapi ember azt hiszem nem mondaná azt, hogy a Thalesz-tétel egy gyönyörű valami, de ha elmegy egy múzeumba, akkor gyakran megjegyezheti, hogy ez egy gyönyörű kép.

 

Mérő László párhuzamot vont a matematikai giccs és a művészi giccs között. Úgy fogalmazott az írásában, hogy a matematikában az a giccs, ami csak önmagáért létezik és nem visz előbbre. Egy olyan tétel, amely önmagában és a bizonyításával együtt sem hoz össze területeket. Akárcsak az a festmény, amelyik utána nem indít el egy irányzatot, nem visz előbbre.

 

B.I.: Ez elég egyedi. Rengeteg matematikai publikáció születik minden évben. Egy kolléga azt mondta, hogy bizonyos matematika csak szennyezi a környezetet. Ezzel nem értek egyet. Meghal magától a dolog, ha nem érdekes, különben pedig előbb vagy utóbb kiderül, hogy érdekes.

 

És mennyire jellemző, hogy a matematikára nyelvként tekintetek?

 

B.I.: Matematikát tudok csinálni angolul is, oroszul is. Sőt, van amikor nincs is nyelv a gondolkodásomban: nem mondatokként, fogalmakként jelennek meg a dolgok, hanem nyelv nélkül látom, hogy mi folyik, mi történhet ottan.

 

K.A.: Talán a nyelv, a matematika és a művészet rokonságát mutatja, hogy megvalósíthattuk úgy ezt a kiállítást, hogy bárki, aki besétált és tudta, hogy matematikusok festményeit látja, magyarázat nélkül is érthette.

 

Ha jól tudom, újszerű kezdeményezés volt. Milyen utóélete lesz a kiállításnak?

 

K.A.: Én nem tudok róla, hogy lett volna ilyesmi. Matematikusok nem matematikai témát dolgoznak fel, és ez különleges. Lehet, hogy valamikor újra szervezünk ilyet. Akkor a világkongresszuson meghirdetnénk a matematikusok körében, és talán még zsűrit is felállíthatnánk, annyi jelentkező lenne.

 

 

Mérő László: Matek-giccs

/részlet/

 

„… Matematikai giccs az, ami nem függ össze érdekes, váratlan módon egészen máshol felmerült, egészen másfajta matematikai struktúrákkal. A matematikai giccs, mint minden giccs, attól giccs, hogy csakis önmagáról szól; a rajta kívüli világról nem mond semmi érdekeset, újat.

(…) Nemrég vált egyértelművé például, amit a matematikusok többsége mindig is sejtett, hogy tipikusan nem matematikai giccs a Nagy Fermat-sejtés. Ez azt mondja ki, hogy 2-nél nagyobb számok esetén az a^n + b^n = c^n egyenletnek nincs olyan megoldása, ahol a, b, c és n is egész szám. (n = 2-re még van, pl.: 3² + 4² = 5².) Ezt a sejtést több mint 300 évig senki sem tudta bebizonyítani, míg végre néhány éve egy Andrew Wiles nevű amerikai matematikusnak sikerült. A bizonyításhoz három-négy egymástól gyökeresen különböző matematikai diszciplína együttes alkalmazása kellett – ami önmagában is mutatja, hogy ez a tétel távolról sem matematikai giccs.

Azt, hogy valami, például egy tudományos elmélet, egy műalkotás vagy akár egy politikai beszéd giccs vagy sem, mindig az határozza meg, ami mögötte van. Ez többnyire messziről is jól látszik, de az is előfordul, hogy a giccsesség magán a művön már csak a legavatottabbak számára vehető észre.”

 Megjelent: Tétékás Nyúz, 2010. november 24.

A bejegyzés trackback címe:

https://csanna.blog.hu/api/trackback/id/tr702494146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni. Ez a blog azoknak szól, akik nem csak egydimenziósak.