Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni.

Labdába se rúgunk?

Mécs Anna
Megjelent: MOHA Belépő (rövidített változat), 2011. április
Fotó: Cabello-Colini Kristóf (2)

Ha a tudományos életet a focipályán játszanák, akkor feltehetőleg labdába se rúgnánk. Az EU-s pályázatok nagy részén nincs itthoni pályázó. A központi szabályozások megfojtják és bizonytalanságban tartják a hazai kutatókat. A posztdoktori ösztöndíjak száma drámaian csökken. Pléh Csabával és Zemplén Gáborral beszélgettem az Élet és Irodalomban február végén megjelent cikkük apropóján. Ebben a két BME-s oktató-kutató a hazai tudománypolitika szemléletbeli változását sürgeti.

Sokallják a közel ezer felsővezetőt, és hogy a besorolt oktatók fele vezető oktató. Ezek az érintett személyek nem valószínű, hogy egy ilyen kezdeményezés mögé állnának, hiszen féltik a saját helyüket.

Pléh Csaba: Igazából mi nem vetünk fel semmilyen konkrét kezdeményezést, ez egy publicisztikai írás volt. Annyit szeretnénk, hogy valamilyen irányba elmozduljon a rendszer. Annak idején Hankiss Elemér írta le először magyarul és tette népszerűvé a közlegelők tragédiáját. Itt ugyanez a helyzet: mindenkinek fontos, hogy legyen még egy docens, még egy professzor, egyrészt, hogy a konkrét kollégák érdemeit elismerjék, másrészt, hogy eleget tegyenek különböző elvárásoknak. De amikor összegződik, akkor a vége az lesz, hogy a húszezer oktatóból tízezer vezető oktató. Vagy, ha létrejön egy új kar, akkor természetesen szükséges három-négy új vezető kinevezése, ezt lokálisan mindenki meg tudja indokolni. De nem létezik, hogy minden adott pillanatban van ezer felkészült és odaadó felsőoktatási vezető.

„Egy közlegelőn a faluban lakó 10 gazda egy-egy tehenet legeltet... mindegyik ezer fontot nyom, azaz súlyuk együtt tízezer font. Az egyik gazda azonban gondol egyet, s hogy hasznát megduplázza, még egy tehenet kicsap a legelőre... Mivel 11 tehén esetén valamivel kevesebb fű jut egy-egy tehénnek, mindegyik csak 900 fontra hízik meg. Vagyis az, akinek már két tehene legel, 800 fontot nyer (egy ezer fontos tehén helyett két 900 fontos), a többiek fejenként 100 fontot veszítenek, s együttesen is veszítenek, mert a tehenek összsúlya csak 9900 font. Ez még nem nagy eset. De mi történik akkor, ha még egy gazda, majd egyre több így gondolkozik, hogy én is beküldök egy tehenet, hogy nyereségemet növeljem? ... A közösség együttes jövedelme egyre csökken, s ezen belül különösen is csökken az együttműködésben kitartók, a nem dezertálók jövedelme. S minél többen dezertálnak, annál inkább csökken a dezertálók jövedelme is. A folyamat mégse áll meg, mert a pillanatnyi állapothoz képest az újabb dezertáló mindig nyerhet. Végül elpusztul a közlegelő és éhen halnak a tehenek.” (részlet Hankiss Elemér Társadalmi csapdák c. 1979-es művéből)

Zemplén Gábor: Ráadásul a dékáni, rektori tisztségek főként adminisztratív, tudományszervezési funkciók, ezekből nagyon sok van. A magyar rendszerben nincsen nagyon más kiemelkedési pont: akit jutalmazni akarnak, annak sokszor ilyen státuszokat adnak az intézményen belül. Mi a folyamatokkal szemben vagyunk kritikusak. A rendszerváltás óta valóban átgondolt felsőoktatási, kutatási, innovációs és infrastruktúrafejlesztési terv nélkül alakulnak át ezek a rendszerek, ami sok ponton hívott létre abszurd eredményeket. Még a látszólagos nyertesek is sokszor vesztesek. Tehát itt nincs ilyen jellegű érdeksértésről szó.

A lélek szabadsága

Egy, a boldogságról szóló Vörösmarty-idézettel kezdik a cikket. Szempont a magyar tudománypolitikában a boldogság?

P. Cs.: Abban a korban, a tizenkilencedik század elején, nem volt olyan idegen ez a gondolat. Az akkori, Vörösmarty által is ismert, amerikai alkotmányban is megjelenik, hogy a boldogság keresése az emberek célja. Persze itt nem valami „happy feelingről” van szó.

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,

A telhetetlen elmerűlhet benne,

S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

(Vörösmarty: A merengőhöz - részlet)


Inkább a boldogulásra gondoltak?

P. Cs.: Abban az értelemben hoztuk be a boldogság problémáját, hogy el kell azon gondolkodni, hogy mi mozgatja azt a rendszert, a felsőoktatást, melynek a tanár az egyik nagy ágense. Miért akarnak az emberek ezen a pályán lenni? Általában a jogi szabályozásoknál ezt világosnak vagy érdektelennek gondolják, pedig nem az.
Mondok egy példát: el szoktuk felejteni azt, hogy a felsőoktatásban nagyon fontos a szabadság. Egyfelől a szellemi szabadság: azt csinálok, azt kutatom, amit akarok. Másfelől: a tanár ideje egészen máshogy szabályozódik, mintha egy vállalatnál lenne például pszichológus, ahova bemegy nyolckor és ötig ott kell lennie. A szabadság aprópénz értelemében és nagy intellektuális értelemében is megvan, s igen fontos vonzerő.

A szabadság megvan, de a biztonsági háló kevésbé. Ma lényegében elvárás, hogy egy leendő oktató-kutató külföldön is kipróbálja magát. Közben viszont nincs kidolgozott modell arra, hogy miként szakadjon ki itthonról, majd illeszkedjen vissza a hazai kutatói életbe. Milyen lehet a jó gyakorlat erre?

Z. G.: Egy szóval: kiszámítható. Szinte minden stabil gyakorlat több segítség lenne, mint ami az elmúlt 15-20 évben volt. Például van olyan év, amikor huszad annyi posztdoktori ösztöndíjat hirdetnek meg, mint az azelőtti évben. A mostani is ilyen lesz. Ha évi 300-350 posztdoktori ösztöndíj van, akkor, ha a legjobb 300-350-ben vagyok, nagy valószínűséggel megkapom. Ez radikálisan megváltozik, ha lemegy ez a szám 20-30-ra.
Lassan kétszáz éve, amióta létrejöttek a kutatóegyetemek, ez egy láthatólag működőképes életpályává vált. Ha magukat hatalmasnak érző társadalmi erők évről évre átrendezik ezt az egész tájat, amelyben néhány évre, évtizedre kellene tervezni, akkor jelentős mértékben csökkenni fog a tehetséges, idevaló emberek kedve ezt a szakmát választani. És ez a diákok számára is ugyanolyan probléma.

Beckham, Messi és a foci öröme

P. Cs.: Rekonstruálni kell, hogy miért vannak itt az emberek. Biztos, hogy nem a pénzért. Ez nem csak itthon, hanem Amerikában is így van: ha egy gyógyszergyárban biokémikus valaki, egészen biztos, hogy többet keres, mint egy egyetemen.
Ez kicsit olyan, mint a foci. Félreértés azt hinni, hogy mindenkit csak a pénz érdekel, és a foci már nem is. Például Messinek az a legfontosabb, hogy olyan csapatban legyen, ahol ő a legnagyobb játékos, állandóan rúgja a gólokat. Az egy borzasztó nagy tévhit, hogy mi mind Beckhamek vagyunk, és legszívesebben már nem is fociznánk, csak parfümreklámok lennénk.

Vannak Messik itthon is: sok olyan kutatóval beszélgettem, akik azért jöttek vissza, mert Amerikában egy 2000 fős kutatóhelyen egyek voltak a sok közül, itthon viszont tanszéket alapíthattak a kint szerzett tudással.

Z. G.: Ezek mind személyiség- és karrierprofilok. Van olyan kutató, akinek a fontos publikációi csak ahhoz az időszakhoz kötődnek, amikor egy nagyon jó nemzetközi kutatócsoportban dolgozott. Van olyan, aki meg tudja őrizni a produktivitását, függetlenül attól, hogy éppen hol van.

P. Cs.: Lehet folytatni a hasonlatot: Beckham olyan, aki csak bizonyos helyzetben jó focista. Lehetett tudni, hogy amikor elmegy a Los Angeles Galaxyhez, akkor ott már nem lesz foci. Míg mondjuk ahova Messi  megy, ott ő köré fog szerveződni a foci.

Z. G.: És vannak a hátvédek a csapatban, akik kisebb pénzért játszanak, mégis iszonyú fontosak. Addig, amíg a rendszer ezt nem látja, addig hátrányos helyzetbe is kerülhetnek. Egy oktatási-kutatási rendszerben hagyni kell annyi játékteret, hogy az összegyetemi mutatók – azaz, hogy a bajnokságban az egész csapat milyen eredményt ért el – jók legyenek, mégis azon belül nagyon sok lokális megoldást tegyen lehetővé. Ha centrálisan megszabnánk, hogy minden hátvédnek hány szerelést kell csinálnia, és minden csatárnak hány gólt kell rúgnia, akkor éppen a jól működő csapatokat fojtjanánk meg. Miközben, ha máshogy szabályoznánk, akkor érdekeltté tennénk őket, hogy csapatban működjenek jól. És ez az átigazolások miatt az egész fociligának jó. Ahol nagyon nagy a kompetíció a csapatok között, ott az egész liga nagyon jó.

A bejegyzés trackback címe:

https://csanna.blog.hu/api/trackback/id/tr512851441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni. Ez a blog azoknak szól, akik nem csak egydimenziósak.

süti beállítások módosítása