Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni.

Idejekorán vége?

Vágó István a Kulturális Teaesten

 
Mécs Anna, Weisz Dávid
Megjelent: Tétékás Nyúz, 2011. május 4.
Fotó: Szendrényi Fanni (1.), Kelemen Ádám (2-5.)

Vágó István mindent tud. Pontosabban mindent jobban tud. De e nélkül nem ő lenne a szkeptikus, az elméleteket gyártó, a butaságokon füstölgő, a vegyész-nyelvész Vágó István. Gondoltam kellőképp bosszantó lesz, ha a teltházas Kulturális Teaestünkön a napi horoszkópjával fogadom:

 
„Nem kell látástól vakulásig robotolnia, muszáj néha lazítani. Találjon módot az önkifejezésre, mutassa ki belső sugárzását. Most külsejét is szebbé varázsolhatja.” Mielőtt elszaladnál egy szépségszalonba, kérlek, a belső energiáidat áramoltasd végig a termen!

Kedves Barátaim, vegyétek észre, hogy ez mennyire óvatos, csak tanácsokat ad. Mi szkeptikusok egy szociológiai vizsgálatot végeztünk a horoszkópok helyességéről. A teszt vezetője azt kérte, hogy a kapott, személyének megfelelő csillagjegyről szóló írásról mindenki döntse el, az stimmel-e rá. A résztvevők nyolcvan százaléka igennel felelt. Ezek szerint helyesek az állítások? Természetesen nem, ugyanis az volt a trükk, hogy mindenki ugyanazt a horoszkópot kapta...
 

Benne leszek a TV-ben

Elég fiatalon, 27 évesen meguntad a gyógyszeripari vállalatot, és jelentkeztél a Riporter kerestetik című műsorba. Ekkor tört elő belőled a vegyészség alatt elfojtott exhibicionista hajlam?

Tévedés, én nem is akartam képernyőn szerepelni, szerkesztőnek készültem.
A hatvanas, hetvenes években a televíziózást a Magyar Televízió jelentette, a maga egysíkúságával, egypártiságával. Belevágta a pofánkba, hogy miről mit kell gondolni. Én olyan műsorokat akartam szerkeszteni, melyekben a másik oldalról is meg lehet vizsgálni a problémákat.
Viszont mivel Szerkesztő kerestetik című műsor nem volt, csak Riporter kerestetik, így oda jelentkeztem. Már az elején felsültem, nem jutottam el a döntőig.

Ez alapján logikusnak tűnik: éppen a politikai rendszer miatt jelentkeztél vegyészmérnöknek? Mert a természettudományokat nem lehet úgy befolyásolni, ott tényekről van szó?

De szép lenne ezt mondani! Igazából úgy volt, hogy szerettem a kémiát és a nyelveket is. De az utóbbi vonzott igazából jobban. Tartottunk egy családi kupaktanácsot. Apám nyelvész volt, így anyám kérdezte meg tőlem, hogy te egész életedben cédulázni akarsz?! Ugyanis a nyelvészek többsége, ha találkozik valamilyen nyelvi jelenséggel, feljegyzi magának.

Te is ilyen vagy, nem?

Épp ezt akartam mondani! De ezt anyám olyan csúnyán kérdezte, hogy azt mondtam, dehogy akarok! Így jelentkeztem a vegyészmérnök szakra. De később jöttem rá, hogy nagyon szeretek cédulázni! Az iPhone-om tele van ilyen jegyzetekkel. Például Boden-tó, nem Bodeni-tó, Sixtus-kápolna, nem Sixtusi-kápolna.

Végül nem szerkesztettél politikai műsort. Hová tűnt ez az indíttatás? A lehetőségek így adódtak, vagy megváltozott a szándékod?

Úgy kérdezel, mint a Szilágyi János. Neki olyan a kérdéstechnikája, hogy azt mondja: „Te most azért lettél vetélkedős, mert A, vagy B?” Neki is elmondtam, hogy van C és D is!
Szóval egyik sem, hanem egyszerűen így alakult. Nem akartam TV-ben szerepelni, de amit igazán szerettem volna, az a belpolitika. De a hetvenes években a belpolitika lényegében termelési riportokból állt, a rettentő egysíkú külpolitika pedig foglalt volt. De viszont…

 

Őrködés a nyelv felett

De viszont?! Ilyet szabad? Ez elvileg nem helyes.

Ígérd meg Anna, soha többet nem mondod azt magyarul beszélőnek, hogy nem helyes!

Tudom, tudom.

Honnan tudod?

Onnan, hogy a nyelv sem romlik, hanem változik.

Nagyszerű! Azok, akiknek az anyanyelvük magyar, azok anyanyelvi szinten beszélik a magyart. Micsoda mondat! Ahogy valaki beszél, azt a nyelvhasználati szintet tükrözi, amelyben ő szocializálódott. Ha én azt mondom, hogy de viszont ez és ez így van, akkor én nem vagyok hülye, hanem ez az én környezetemről, kulturális beágyazottságomról árulkodik, ahol ez egy bevett szóhasználat volt. Erre azt lehet mondani, hogy személy szerint valakinek nem tetszik. Például a suksükölés semmilyen nyelvi szabálynak nem mond ellent, nyelvtanilag helyes kifejezési mód – aki ezt mondja, nem beszél rosszul magyarul. Persze előhív bennünk egy képet. Ne keverjük össze a szóhasználatot a szociális bélyeggel!
Ez mind szép és jó. Akkor is így gondoltad, amikor az Álljunk meg egy szóra című műsort csináltad?

Nem. Az a műsor egy tíz éven át tartó sorozat volt, Grétsy tanár úrral végigsétáltuk a rendszerváltást. Heti egyszer tíz perc volt, a nézők nyelvi megfigyeléseivel, problémáival, hibásnak vélt jelenségekkel foglalkoztunk. Mi a Grétsy-vel mindig megmondtuk a tutit. Aztán a megszűnése után elkezdtem olvasni más fiatal nyelvészeket: Sándor Klárát, Nádasdy Ádámot, akik idegbajt kaptak attól, ha valaki megmondja, mi a helyes. Ennek hatására teljesen megváltozott a véleményem. Megmondani azt egy embernek, hogy miként beszéljen, nem lehet! A nyelv változik: ami néhány éve helytelennek, szokatlannak minősült, mára már elfogadottá vált. Mondjak egy példát? Például annak idején bíráltuk, ezt a mondatot: „Szegény Antall József sajnos idejekorán halt meg.” Az idejekorán csak azt jelentette: a megfelelő időben, pont jókor. Mára azonban kibővült a jelentése azzal, hogy túl korán. Vagy: ki ural kicsodát, mi ural micsodát? A hegy uralja a völgyet, vagy a völgy uralja a hegyet? Természetesen a hegyet mondanánk. Régen fordítva volt. Azt jelentette, hogy úrnak elfogadni. Például én uralom a királyt.

 

A kvízválasztó

Hogy gyönyörűen átkössem: nem csak a nyelv változik, hanem a kvízműsorok is. Nem romlanak, csak változnak. Vagy mégsem?

Biztos, hogy változnak. Az, hogy romlanának is, érdekes kérdés. Elsősorban azért, mert a nézői ízlés, igény is változik. Régebben a nézők nagyon szerették az okos embereket, akik mindenre tudtak válaszolni. Azonban mára az okos embereket a nézők gyűlölik, mert okoskodót látnak bennük.  Az igazán nézett és titokban kedvelt palik butábbak és műveletlenebbek a nézőknél.

Pár éve Te is elég nézett voltál…

Hehe! Látod, ilyen gyorsan változott az igény! Manapság a kereskedelmi TV-k meggyőződése, hogy azokhoz a kérdésekhez tud a néző viszonyulni, amelyekben legalább minden szót ért. Tizenkét évvel ezelőtt egy kérdésemet visszadobta a főszerkesztő: Mit csinált Van Gogh a levágott fülével?- tudható, hogy elküldte a prostituáltjának. Azt mondta, hogy nem mehet le. Vajon miért? Azt gondoltam, hogy a kurva miatt. Nem, nem az a gond. Túl véres?! Nem. Kiderült, hogy ezen a csatornán az a név, hogy Van Gogh, nem fog lemenni. Szembesültem azzal, hogy a kérdésekben olyasmi szerepel, amit a célközönség nem tud. Azaz ezek a csatornák olyan emberekhez szólnak, akik nem tudják, ki az a Van Gogh.

Miért nincsen ez fordítva, miért nem az a cél, hogy a néző azt mondja: most megint tanultam valamit?

Mert nem mondja. A nézettségi görbékből meg lehet állapítani, melyik kérdésnél kapcsolt át a néző. Ha elhangzik, hogy Van Gogh, elkapcsolnak és nem is jönnek vissza, ez pedig konkrét anyagi veszteséget jelent. A kvízműsorok ismeretterjesztő jellege nem releváns.
Ezzel szemben a ma divatos gameshowk-nál az emberek nem az ügyeseket nézik szívesen, akik valamilyen feladatot elegánsan és gyorsan oldanak meg, hanem vért akarnak látni. Elmennek az egyre durvább, egyre extrémebb területek felé. Amikor Pákó feszülős ruhájában az egész genitáliája látszik, és jön a fal, jön a fal, amit lehetetlen kikerülni, és akkor beleesik a vízbe! Hát az valami isteni!

Ezt olyan beleéléssel mondod, hogy biztosan te is nézed.

Engem ez elsősorban persze műfajilag érdekel... Valamitől a 21. századra a tömegízlés visszazökkent a római korba. Gladiátorjátékok nézői lettünk. Adok rá egy magyarázatfélét: a demokrácia és a piacgazdaság az oka. Amíg egyetlen televízió volt, addig be lehetett adni, hogy okos embereket nézzünk és tanuljunk tőlük. Ma az országosan elérhető magyar nyelvű csatornák száma nyolcvanon felül van, ezek pedig egymással konkurálnak.
Nekem az a Vágó-féle sejtésem, hogy ez nem baj. Mert a mindenkori társadalom genetikai összetétele lényegében állandó, az igazi progresszív kultúrát és tudományt a társadalom öt százaléka műveli és viszi tovább. Az ókori görögöknél is ennyien vitték tovább. Egyetlen gond, hogy ez az öt százalék nem tart fent egyetlen egy tematikus csatornát sem, hiszen ekkora nézettségi érték alatt nem is élnek meg. Ezért sem lehet ez az arány több, mert akkor már épült volna rájuk csatorna.

Erre a megváltozott televíziózásra neked nem volt szükséged, vagy nekik nem volt szükségük rád?

Azt hiszem, mindkettő benne van. Öregek vagyunk – én és a korosztályom. Más nyelven beszélünk, mint ti, gondolatiságban és nyelvhasználatban is. A kereskedelmi TV a fiatal korosztály műfaja. Amikor befejeztem, már akkor is 20-25 évvel voltam idősebb az utánam következő kollégánál.

 

Az ősi kristályszerkezet

Akkor a világjobbítás, tudásátadás, a megnyilvánulási kényszer most áttevődik a politikára és a szkeptikusságra?

Valóban össze lehetne kapcsolni a közéleti törekvéseket és a szkeptikusságot, de a válaszom mégis nem. Nincs szereplési vágy. Otthon ülök pizsamában és idegeskedek a Facebook előtt. Kérdezd csak meg a feleségemet! Bennem igazi indulatok vannak.
Nemrég David Beckham egy magyar feltalálótól kapott egy úgynevezett orgonizáló készüléket. Begyulladt a térde, de a készüléket odaérintette, és jól meggyógyult. Hogy mi van?! Rájöttünk, hogy ez micsoda átverés – állításuk szerint visszaállítja a víz ősi kristályszerkezetét, potom 170 ezer forintért. Én ettől olyan dühös leszek… de miért van ez bennem?!

Mert más találta ki, és nem te...

Na igen... A történet végül jól végződött. Feljelentettük a Gazdasági Versenyhivatalnál, tegnap jött meg a végzés: 900 ezer forintra büntették őket. Miért csinálom ezeket? Nem tudom. Legalább ne mondhassam, hogy nem próbáltam meg. Legyinthetnék is, de nem bírok.

A bejegyzés trackback címe:

https://csanna.blog.hu/api/trackback/id/tr492884599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni. Ez a blog azoknak szól, akik nem csak egydimenziósak.

süti beállítások módosítása