Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni.

Nem elég a magas egekben járnunk

Interjú Pálfy Péter Pállal

Mécs Anna
Megjelent: Élet és Tudomány, 2012. szeptember 14.

Matematikusnak lenni kényelmesebb, mint csillagásznak – többek között ennek köszönhető, hogy Pálfy Péter Pál, alias PPP, tehát P³, azaz Péköb a matematikát választotta hivatásául. A csoportelmélet kutatója a különc, absztrakt világban lubickoló egyetemistából a hazai matematikai élet fontos szereplőjévé, szervezőjévé vált. Az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet igazgatójaként a korábbi igazgatók arcképével díszített szobában fogadott, abban a szobában, amelyből néha az éppen hazalátogató Erdős Pál kitúrta az aktuális vezetőt, hogy a kisebb és nagyobb epszilonokkal szimultán értekezhessen.

Pálfy_Péter_Pál.jpgHogyan került a matematika bűvkörébe?

Nem a matematikával kezdődött, hanem a csillagokkal. Nagyon érdeklődtem a csillagászat iránt, így Kulin György A kis csillagász távcsöve című könyve alapján készíteni akartam egy távcsövet. Abban volt egy útmutatás: a textilboltban kellett egy papírhengert kérni, utána ezt fekete fotópapírral kibélelni a tükröződés elkerülése végett. Na, igen, de mekkora papírt kell levágni? Ez nem volt benne a könyvben! Erre apukám azt mondta, hogy lemérjük a henger átmérőjét és megszorozzuk 3,14-gyel. Ez számomra olyan misztikus volt! Pont annyival? Miért? Az én apukám ilyet tud? Ez első matematikai élményként megragadt bennem. Aztán rájöttem, hogy a matematika sokkal kényelmesebb foglalatosság, mint a csillagászat. Otthon, ágyban fekve is lehet művelni, nem kell a hideg éjszakában a csillagvizsgálóba menni. Így kötöttem ki a matematikánál.

Az egyetemen már teljes mértékben ebben élt, matematikai problémák kötötték le a gondolatait?

A problémák számomra későn jöttek. Én inkább jó tanuló voltam, mindent megtanultam. Aztán negyedévben, amikor Fried Ervin hazajött Kanadából, indított egy szemináriumot, ahol megoldatlan matematikai problémákról volt szó. Addig csak feladatokat oldottam meg, amelyeket az különböztet meg a megoldatlan problémáktól, hogy tudjuk, hogy mi az eredmény, csak elvárjuk a diáktól, hogy ő is rájöjjön, hogy miképpen kell azt levezetni. Az igazi matematikában nem tudjuk hogy is van, hanem ott kell kideríteni.  Nagyon jó társaság jött össze, például Kiss Emil, aki jelenleg az ELTE-n tanszékvezető, Kollár János, ma a Princeton Egyetem professzora, Rónyai Lajos,a SZTAKI kutatója és a BME professzora. Remek, inspiráló közeg volt. Hétről hétre mindig valakinek akadt egy továbbvivő ötlete. Ekkor rájöttem, hogy a matematikát csinálni is lehet, nem csak tanulni.

Hogyan vált a matematika világába burkolózó egyetemistából intézetigazgatóvá, tudományszervezővé?

Amikor egyetem után idekerültem az intézetbe, csináltam a magam dolgát, nem nagyon vettem tudomást arról, hogy itt mások is vannak. Aztán ’83-ban Amerikába mentem egy félévre. Ott olyan elszigeteltnek éreztem magam: belekerültem egy rendszerbe, amibe nem volt beleszólásom.

Miben volt más, mint itthon?

Itthon fel se tűnt, hogy igazi része vagyok a rendszernek. Kint idegenül voltam jelen. Lett volna véleményem, de senki se volt kíváncsi rá. Így, amikor hazatértem, sokkal aktívabb lettem az intézet életét érintő dolgokban. ’85-ben volt az akadémián egy fiatalító mozgalom, akkor 30 éves kandidátusként bekerültem a matematikai bizottságba, tapasztalt matematikusok közé zöldfülűként, ahol felfigyeltek jó meglátásaimra, így egyik feladat hozta a másikat.

Minek köszönhető, hogy elfogadták?

Szerintem a matematikusokra jellemző demokratikus szemléletnek: a teljesítményt tiszteljük, nem a rangot és a címeket. A matematikusok sokkal lazább népség másoknál. Például az akadémián egy időben zajlott egy matematikai és egy orvosi konferencia. Egyszerre volt a kettőnek fogadása. Az irányítóknak nagyon egyszerű dolga volt: nyakkendősök az orvosok, rövidnadrágosok a matematikusok.

Ez a szemlélet Erdősre például különösen jellemző. Mi a közös publikációik története?

Erdős Pál, amikor felbukkant Magyarországon, kitúrta ebből a szobából az igazgatót, leült az egyik székbe, köré gyűltek ifjak és kevésbé ifjak, és ő szimultán többféle problémáról beszélgetett velünk.

Az egyik cikk úgy született, hogy volt az Amerikai Matematikai Társulat lapjában egy kérdés az én témámmal, a csoportelmélettel kapcsolatban. Péköb, olvastad? – kérdezte – Mi lenne erre a válasz? Hát, Pali bácsi, gondolkodtam, de szerintem erre nem lehet pontos választ adni – mondtam. Erre ő azt felelte, hogy azt azért érdemes megvizsgálni, hogy az esetek nagy részében mi a helyzet. Útmutatása alapján egyik kollégám segítségével kiképeztem magam a számelméleti vonatkozásokból. Amikor legközelebb jött Erdős, érdeklődött, mi a helyzet. Újságoltam, hogy nagyjából megírtam a cikket. Erre ő: Nem, nem! Én sokkal jobbat gondoltam azóta. És egy teljesen más módon, egyszerűbben oldotta meg. Sokat tanultam, de végül nem volt rá szükség.

A másik Erdőssel írt cikk pedig úgy született, hogy a Schweitzer versenyre kigondoltam egy példát, ami igaznak látszott, de nem tudtam megoldani. Elmondtam Erdősnek, ő megcsinálta. Kitűztük a versenyen, több megoldás érkezett, a legtöbb azon a vonalon, ahogy Erdős is gondolta. Ám Szegedy Máriónak egy egészen egyszerű és szellemes megoldása volt. Így hárman leközöltük: én találtam ki a tételt, Erdős belátta, hogy igaz, Szegedy Márió pedig – ahogy Erdős szokta mondani – A könyvből való megoldást találta meg.

Igazgatóként nagy rálátása lehet a hazai matematikai életre: Ön szerint az intézet mennyire befolyásolja a hazai kutatások irányvonalát?

Talán nem szerénytelenség azt állítani, hogy azok a témák, amelyeket mi művelünk, országos jelentőségűek. Emellett úgy érzem: némely területen hiányunk van. De ezt a magunk erejéből nehezen tudjuk feljavítani, ha az egyetemen a hallgatók nem kapnak kedvet bizonyos témákhoz.

Persze az természetes, hogy a magyar matematikusok nem képesek minden fontosabb területet lefedni. De egyrészt igyekszünk minél teljesebb képet kapni a matematikáról, másrészt akkor vagyunk eredményesek, ha bizonyos témákra koncentrálunk. Diszkrét matematikában Magyarország vezető szerepet játszik. Elég csak Szemerédi Endre Abel-díjára gondolni. De az alacsony dimenziós topológia, ami a világon egy nagyon fontos téma, nálunk eddig fehér folt volt. Örömünkre Stipsicz András a Lendület Pályázaton és az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatán is nyert, így egy erős nemzetközi kutatócsoportot alakíthatott.

palfy_akademia.jpgAz augusztus 20-ai ünnepségsorozaton a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehette át Pálinkás Józseftől, az MTA elnökétől (Fotó: MTA)

A kutatások pénzügyi háttere miként változott az elmúlt években?

Az intézet alapköltségvetése, amit az akadémiától kapunk, egyre fogy, viszont a pályázatokon egyre több lehetőségünk van. Például a Lendület Pályázaton, ami szintén akadémiai költségvetési pénz, három kutatásunkat támogatták. Ami egyedülálló egy ekkora intézmény esetén, hogy az ERC-n három alapkutatással foglalkozó pályázatunk is nyert. Meghirdettek egy kiegészítő pályázatot is: ha a kutatásban olyan eredmény születik, amelyet alkalmazni lehet, akkor arra külön támogatást adnának. Ebben nem reménykedünk, kedvenc ehhez kapcsolódó történetem főszereplője Galois. 1830-ban kitalálta a Galois-testeket, amit több mint 120 év múltán, az 1950-es években az űrkutatásban kezdtek el használni, addig elméleti különlegességnek tartották.

Ennek ellenére azért folytatnak alkalmazott kutatásokat is…

Igen, egyre többet! Kriptográfiai csoportunk a titokmegosztási protokollokkal foglalkozik – a kutatás kiindulópontjául szolgáló digitális ujjlenyomat például segített lebuktatni az Oscar-bizottság egy tagját, aki saját kópiáját másolta le és adta tovább. Bioinformatikai kutatásunk különböző fajok genomjait vizsgálja, melyek közös ősből vezethetők le egyszerű változtatások sorozatával – az egyes fajok genetikai távolságát próbáljuk feltérképezni. Óriásgráfok alkalmazásával is foglalkoztunk: a telefonálásoknak van egy természetes hálózata. Viszont egy bűnszövetkezet szervezettsége egészen más, mint a társadalomé, így a híváslisták elemzéséből fel lehet ismerni, ha egy nem normális kapcsolatrendszert látunk.

De hozzátenném, hogy házon belül nagyon kell ösztökélni a kutatókat, hogy alkalmazott kutatásokat is végezzenek. Fontos belátnunk, hogy nem elég a magas egekben járnunk, hanem le kell tennünk olyat is az asztalra, ami látható és megfogható.

A bejegyzés trackback címe:

https://csanna.blog.hu/api/trackback/id/tr574821314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni. Ez a blog azoknak szól, akik nem csak egydimenziósak.

süti beállítások módosítása