Statisztikákból tudjuk, hogy a műszaki és természettudományos pályákon kevés nő van. Miért tapasztalható ez, és egyáltalán, problémának tekinthető-e? Egyre több a lányokat a természettudományos szakokra csábító kezdeményezés Magyarországon, de a történeti és biológiai vonatkozások korántsem tisztázottak.
Szerzők: Kandó Eszter - Mécs Anna
STEM – egyre kevesebbeknek cseng idegenül ez az angol mozaikszó: Science, Technology, Engeneering és Mathematics, azaz természettudomány, technológia, mérnöktudomány, információtechnika és matematika területek oktatása. A négyest már évtizedek óta tolják előre a fejlett országokban, számos program és kezdeményezés célja felkelteni a diákok érdeklődését a „reál tantárgyak” iránt. A STEM másfelől jó felülete a nemek közötti egyenlőtlenségről szóló párbeszédeknek is: olyan alapkérdések merülnek itt fel, hogy van-e biológiai különbség fiúk és lányok között az adott tárgyak tanulása esetén, hogyan rögzülnek és öröklődnek generációkon át a sztereotípiák, avagy lehet-e az érdeklődést pusztán társadalmi konstrukciónak tartani?
A 2014-es hazai felvételi statisztikák szerint – melyeket a Nők a Tudományban Egyesület bocsátott rendelkezésünkre – bizonyos mérnök- és informatikaszakok esetén látható hatalmas különbség a férfi és női jelentkezők számában. Pár extrémitás: 7415 férfi gépészmérnök jelentkezőre 542 női induló jut, 2091 férfi mellett pedig csak 148 nő jelentkezett mechatronikai mérnöknek. A témában érintett alapszakos, államilag támogatott képzésekre jelentkezettek számát ábrázoló diagram tanúsága szerint a természettudományos szakok közül csak a fizika- és földrajzszakot írta be jelentősen több fiú, míg kémia, matematika, földtudomány és környezettan esetén lényegében nincs nagy különbség, biológiánál pedig fordult a kocka, a lányok vannak több mint kétszer annyian, mint a fiú jelentkezők.
Ám ez nem jelenti azt, hogy a természettudományos területeken kiegyenlített lenne a nemek aránya, ugyanis az előző években, évtizedekben jelentősen kevesebb volt a női jelentkezők száma.
Az informatikai, mérnöki, matematikusi és fizikusi pályán a nők alulreprezentáltsága nem hungarikum, ráadásul egyenlőtlen esélyekkel is párosul. „Az Európai Unió tagállamaiban, illetve az OECD országokban végzett kutatások is arról szólnak, hogy a nemek közötti esélyegyenlőtlenség a tudományos kutatás-fejlesztés területén általában is számottevő, de a különbségek az ipari kutatások terén a legnagyobbak” – írja Schadt Mária és Péntek Eszter az e területeken kutató nők motivációival foglalkozó tanulmányában.
Sokszor a techcégek szemére hányják, hogy nagyon kevés nőt alkalmaznak: a Google és a LinkedIn mérnökei közül csak 17-18% nő. Az IT Businessben megszólaltatott humánmenedzsment-szakértő becslése szerint az informatikai területen dolgozók csupán egytizede nő Magyarországon, pedig a gimnáziumok reáltagozatain 30-40% a lányok aránya. Az előző számokat is figyelembe véve feltehető, hogy sok érdeklődő lány dönt úgy a pályaválasztás során, hogy a reáltagozat ellenére nem mérnöki, informatikai, fizikai vagy matematikai karriert épít.
Ráadásul nem is az órákon megélt kudarcélmények állhatnak a „pályamódosítás” mögött. A legutóbbi, 2012-es PISA-felmérésből az derült ki, hogy a természettudományos műveltség területén a nemek között elenyésző volt a különbség, sőt a svéd lányok matematikában jobban teljesítettek, mint a fiúk. Azonban ahogy tavasszal Budapesten rendezett pedagóguskonferencián elhangzott: a lányok önmagukról alkotott képe „ennél jóval nagyobb különbséget feltételez, amit nem kis részben a nemi sztereotípiákat gyakran felerősítő oktatásból fakadó önbizalomhiány okoz.”
„NEM FELTÉTLENÜL A FÉRFIAK SZEGREGÁCIÓS VÁGYA MIATT”
„Az, hogy a nők nagyobb tömegekben jelen vannak az oktatásban és a munkaerőpiacon, nagyon új fejlemény, majdhogynem azt mondhatnánk, hogy egy ’társadalmi evolúciós’ újdonság” – mutatott rá a téma egyik kevésbé hangsúlyozott aspektusára Győri János, az ELTE PPK Interkulturális Pedagógiai és Pszichológia Központ egyetemi docense, aki az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos vezetőtanára is. Általánosan az elmúlt évezredekben a nők erős biológiai kényszerek alatt voltak: a szülni képes nőknek szülniük kellett, hogy többek között a nagy gyermekhalandóság, az anyák életét kockáztató szülés és a rövid élettartam ne rontsa a népesség fennmaradásának esélyeit. Azaz „nem feltétlenül a férfiak szegregációs vágya miatt a nők lényegében nem tudhattak részt venni a munka háztartáson és gyereknevelésen kívüli világában, és így a természettudományos területeken sem” – mondta el Győri, hozzátéve, hogy a mostani, relatíve új helyzethez „sem a nők, sem a férfiak nincsenek igazából hozzászokva”. A döntő pont nem változott: bár a sokak által emlegetett, a reál tantárgyak tanulásával összefüggésbe hozható biológiai különbségek vitatottak, azokról máig nincs konszenzus, az egyik legmarkánsabb biológiai eltérés, az utód kihordása, világra hozása (és korai táplálása) a nők sajátja volt, van és feltehetően lesz is.
„Ha valami, akkor a probléma paradox módon – de nem negatív értelemben – az, hogy az újonnan kialakult helyzet miatt a nők életében sokkal több lehetséges összetevője és így sokkal több variációja lett az életvezetésnek, mint a férfiakéban” – mondja Győri. A gyermeket vállaló nők életét alapvetően határozza meg az egy- vagy több szülés körüli időszak. És ezt nagyon sokféle módon lehet összeegyeztetni a munkával. Megoldhatja ezt mozaikosan is: először karriert épít, utána „babázik”, majd újra dolgozik, azután megint otthon marad. Ugyanez kivitelezhető parallel is: egyszerre dolgozó és kisgyereket nevelő anya – sorolja a lehetőségeket Győri, hangsúlyozva, hogy a „több lehetőség bonyolultabb választási folyamatokat is jelent, és több bizonytalanságot is. Az olyanféle dilemmák gyakoriak a nők mai világában, hogy „Vajon jól tettem, hogy már vissza is tértem a munka világába – a gyerekemnek, gyerekeimnek talán otthon több szükséges lenne még rám?” vagy éppen fordítva: „Nem lenne helyes a munka világára, a karrieremre is jobban figyelmem? Ha még tovább is csak ’babázom’, nem veszítem el a valódi karrier lehetőségét? Nem fosztódom így meg az életem egy másik fontos örömforrásától, a munkámtól, a szakmailag értett pályámtól?”
Győri János, fotó: tehetseg.net
A férfiak természetesen részt vesznek, részt vehetnek a gyermeknevelésben – a skandináv országokban például ez elég sikeres modell, – de hogy miként akarja a terheket a két nem egymás között megosztani „egy állandó egyezkedési folyamat” társadalmi és személyes szinteken egyaránt. Másfelől a női dilemmák gyakran olyan helyzetekre vonatkoznak, amelyek nem társadalmi kérdések, megoldani nem, csak csökkenteni lehet a társadalmi igazságtalanságokat. Ilyen siker, hogy a szülés körüli kockázatok a 20-21. században radikálisan lecsökkentek.
A nők megjelenése a munka világában a kommunista rendszerben vált igazán jelentőssé, ám a felszabadítás nélküli modernizáció kétélűsége jellemezte, írja az Európai Bizottság Elfecsérelt tehetségek: egyéni sorsok társadalmi megközelítésben című jelentésében. Két ellentétes törekvés volt egyszerre jelen: a női mozgalmak tiltása, felszámolása, elhallgattatása mellett a nemi egyenlőség ideológiai támogatása volt jellemző. Ennek a kettősségnek következtében az oktatásban, foglalkoztatásban résztvevő nők száma jelentősen nőtt, a gyermekgondozási infrastruktúra fejlesztésével lehetővé tették a család és a munka összeegyeztetését. Mégis, a horizontális és vertikális szegregáció Magyarországon nemhogy csökkent volna, hanem nőtt a két nem között, tudományos területen is alacsony volt a vezető beosztásban lévő nők száma. A kommunista rezsim alatt itthon tapasztalt üvegplafon-jelenség a nyugati országokra is jellemző volt, ám míg ott nevén nevezték a problémát, addig itthon ez rejtett, kimondatlan maradt, ezáltal kezeletlenné és kezelhetetlenné vált.
„AZ AZ ÉRZÉSEM, HOGY NEM TELIK EL ÚGY NAP EGY NŐ ÉLETÉBEN…
... hogy a kommunikációban ne érje traumatikus élmény” – fedi fel az egyenlőtlenség hétköznapi részét Győri. A szakember a nemek közötti hátrányos megkülönböztetésről először egy saját történetet idéz. Az ELTE-n a többek között gender-kérdésekkel foglalkozó munkacsapatban sokáig ő volt az egyetlen férfi. Munkatársai mindannyian magasan képzett, elismert kutatók, férjezettek, és gyermekeik vannak. Így merült fel Győriben az ártatlannak tűnő kérdés: „Tényleg olyan nagy elnyomásban éltek ti? Szabadon választott, jól fölépített karrieretek van, családdal, gyerekkel, akkor tényleg van probléma? Van üvegplafon? Vagy tényleg úgy érzitek, hogy nektek többet kell teljesítenetek, mint a férfiaknak?” Amikor a kérdést feltette nekik, a kollégái között teljes volt a fölzúdulás, és teljesen egyöntetűen azt válaszolták, hogy természetesen sokkal több akadállyal kell szembenézniük. Győri a heves reakciók hatására úgy döntött, hogy két-három napig különösen figyelni fog arra, hogy a hétköznapi beszélgetések során mivel kell szembenéznie egy nőnek. Az élmény traumatikus volt számára: „Olyan emberek, akik nagyon magas teljesítményt nyújtanak lebabásítva, legyerekesítve, szegregálva vannak. Borzalmas bántások és sértések tömegét tapasztaltam meg ez alatt a pár nap alatt, még ha ezeknek egy része jóindulatú volt is. Épp olyan tanári megszólalásokat, amelyeket kigyűjtünk a kutatásainkhoz: No, annak ellenére, hogy lány vagy, egész jól megoldottad ezt a matematikai példát… Mi, férfiak ilyen fajta kommunikációval lényegében sohase találkoztunk.”
A szexizmusnak persze különböző vetületei vannak, szokás a jót és a rosszat emlegetni. Jó az, ha a nőknek segítenek a cipekedésben a férfiak, míg rossz, ha külseje alapján ítélik meg az értelmi képességét. Bár ahogy Győri is megjegyzi: egy része a jó indulatú szexizmusnak is „állandó dependenciát, gyengeséget, lenézettséget” sugall, azaz „szocializálódj arra, hogy ez vagy: gyengébb, értéktelenebb, a társadalom másodosztálya”. A pedagógusok nemi szerepekkel és sztereotípiákkal kapcsolatos nézeteiről írt tanulmányban Győri , Szabó Mónika, Kovács Mónika, Nguyen Luu Lan Anh és Fliszár Éva a szexizmusnak két válfaját emelik ki. A modern szexizmus egyenlőségpártiként tetszeleg, elutasítja a diszkrimináció létezését, „azt a hiedelmet osztva, hogy a régi egyenlőtlenségek mára már megszűntek, így szükségtelennek tart minden további ’erőltetett’ intézkedést.” Míg az ambivalens szexizmus nőképe egyrészt „versengő, szexuális eszközökkel kontrollt szerezni igyekvő, nem szerethető, de kompetens” személynek mutatja a nőket, másrészt olyanoknak, akik férfi védelmére és támogatására szoruló egyének, akikre szükség van ahhoz, hogy a férfiak életét teljessé tegyék.
A társadalom sokszor nem szó szerint determinál, csak éppen üzen és sugalmazáshoz hasonlóan kijelöl helyeket – mondja Győri. Szerinte a hátrányosan megkülönböztetetteknek – jelen esetben a nőknek – a sok, rejtett támadás miatt „többet kell foglalkozniuk önmagukkal, erősebben meg kell dolgozniuk saját személyiségükkel”.
Ha műszaki, informatikai, fizikusi vagy matematikai területről van szó, akkor különösen meg kell küzdeniük környezetükkel és saját magukkal a fiatal lányoknak. Számos felmérés bizonyítja, hogy az iskolás lányok az említett pályákat fiúsnak tartják, nincs elég önbizalmuk hozzá, kevés vagy téves információik vannak a karrierlehetőségekről, hiányzik számukra a megfelelő női minta és családjuk, környezetük támogatása.
Ezek a hitek, sztereotípiák sokszor a tanárok által közvetített nézetekből is táplálkoznak. Habár a pedagógusok úgy gondolják, egyenlő bánásmódban részesítik tanulóikat, mégis erősen sztereotipizált kép él bennük a lányokról és a fiúkról. Legalábbis ez derül ki a fent említett nemi sztereotípiákkal foglalkozó tanulmányból, mely a több mint 340 pedagógust kérdező, nemi szerepekkel és sztereotípiákkal kapcsolatos nézeteket felmérő magyarországi kutatást elemzi. Többek között arra kérték a tanárokat, hogy írjanak a fiúkról és a lányokról is pozitív jellemzőket – a kérdést csak nagyon kevesen tagadták meg mondván, hogy nem szeretnének általánosítani. A válaszadók szerint a fiúk kreatívak, tevékenyek, logikus gondolkodásúak, jó humorérzékkel rendelkeznek, míg a lányok kedvesek, empatikusak és szorgalmasak. Ráadásul a lányoknál felsorolt pozitív és negatív tulajdonságok esetén sokkal gyakrabban jelentek meg külső tulajdonságok, mint a fiúknál. A válaszadók vélekedése szerint a reáltantárgyakban a fiúk, a humán tantárgyakban a lányok tehetségesek – ezen véleményt a női tanárok inkább társították az adott nemekhez, mint a férfi kollégáik. A kutatók szerint ebből kiderül, a társadalmi nem problematikája nem jelenik meg nyíltan az iskolában. Úgy fogalmaznak, hogy a „nem-vakság” állapota jellemző – azaz sok esetben nagyon elfogultak a tanárok, ám ennek nincsenek tudatában. Ezen nemi kérdések iránti érzékenységet növelő tréningek tudnák kimozdítani őket a kutatók szerint.
Ami azért is lenne rendkívül fontos, mert a lányok teljesítményére negatív hatással vannak ezek a sztereotípiák. Az American Association of University Women (AAUW) összefoglalója idéz egy kísérletet, amely szerint, amikor a matematikateszt megírás előtt negatív sztereotípiákat hallanak a lányok – miszerint lányként gyengébb képességűek matematikából –, akkor a fiúkhoz képest rosszabbul írják meg a felmérőt, míg amikor a tanár azt mondja, hogy fiúk és lányok képességei megegyeznek, akkor a teszteredményben eltűnik a különbség.
A tanári kommunikáció mellett az iskolai tananyag is sokszor negatív hatással lehet a lányokra, mivel abban sokkal kevesebbszer jelennek meg kiemelkedő női példák – írja Kovács Mónika a Nemi sztereotípiák és előítéletek az iskolában című tanulmányában. Emellett kiemeli, hogy a lányok kevesebb tanári figyelmet és segítséget kapnak, mint a fiúk, alacsonyabb elvárásokkal szembesülnek, vonzóbb külsejükkel és jó magaviseletükkel tűnhetnek ki. Ennek következtében a lányok alulértékelik képességeiket a maszkulinnak címkézett területeken, amit az AAUW tanulmánya is alátámaszt: a lányok a matematikai képességeiket alacsonyabbra értékelik, mint az ugyanolyan teszteredményt elérő fiúk.
Nehezíti a lányok helyzetét az is, hogy egyes tankönyvekben olyan adatok szerepelnek tényként a nemek közötti szellemi képességek milyenségéről, amelyekről mai napig jelennek meg pro és kontra is cikkek, tanulmányok. Az idén ősszel egy ilyen biológia tankönyv körül kialakult közfelháborodás a témát övező bizonytalanságot, néha túlzó érzékenységet és egyben érzéketlenséget is jól mutatja.
A témával még a Simpsons is foglalkozott a Girls Just Want to Have Sumscímű epizódban.
AHOL MŰKÖDIK
„A sztereotípiák miatt nincs meg a lehetősége mindenkinek, hogy kibontakoztassa a képességeit, kreativitását. A szocializáció legelső pillanatában belenevelik, hogy miben kell jónak, miben kell rossznak lennie” - mondja Szoboszlai Beáta, a Nők a Tudományban Egyesületügyvezetője. Mint elmondta, még konferenciákon is találkozik azzal a nézettel, miszerint a nőknek nem szükséges jeleskedni matematikából, mivel evolúciós okokból arra nem alkalmasak: a férfiak vadásztak, a nők otthon maradtak összetartani a családot, ma is ezekhez a képességekhez mérten kapjanak munkát. Többek között az ilyen hozzáálláson is akarnak változtatni, hogy ha egy lány tehetséges és érdeklődő természettudományos, műszaki vagy informatikai területen, akkor a környezeti nyomás ne tántorítsa el terveitől. Az informatikai és műszaki szakokon jelenleg tíz százalék körüli a lányok aránya, az Egyesület egyik célja, hogy ezt 30 százalékra növeljék 2020-ig.
A 2012 óta, külföldi minta alapján évente megrendezett Lányok Napjátéppen ezért hozták létre: műszaki és informatikai területen jelen lévő egyetemek és cégek várják interaktív programokkal a középiskolás lányokat. A program nem csak a fiatalokra akar hatni, hanem a vállalatok figyelmét is fel akarja hívni a lányokra, mint potenciális munkaerőre – ugyanis nekik is érdekük lehet a kiegyenlített nemi arány a cégüknél. Emellett a szülők és tanárok tájékoztatása is a céljuk. 2012-ben 262 lány vett részt a programokon, 2013-ban már 1800, 2014 áprilisában pedig közel 3000, az idei rendezvényen 43 vállalat, 10 egyetem és 5 kutatóintézet csatlakozott a kezdeményezéshez. A non-profit egyesület minimális költségvetésből szervezi az eseményt, lényegében az önkéntesek segítségének és a vállalatok lelkesedésének köszönheti sikerét, ami jól mutatja, hogy a történet szereplői is fontosnak tartják a változást.
Az idei program után több mint ezer, 9-12. évfolyamos lánnyal töltettek ki kérdőívet a szervezők. 96 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a rendezvény érdekesebbé tette számára a tudományt és a technológiát. A kitöltők úgy gondolják, hogy a céges nyílt napokon és a pályaorientációs napokon túl az interaktívabb tanórák és a tudományos kísérletek motiválhatnának több lányt műszaki és természettudományos pálya választására. A megkérdezett lányok harmada szerint azért van kevés nő a műszaki területen, mert ott nem becsülik meg a nőket, 18 százalékuk szerint túl nehéz vagy nem érdekes a matek és a fizika, 15 százalékuk pedig azt jelölte, hogy nem támogatják a lányokat ezen a pályán a szülők és tanárok. A következő Lányok Napja 2015. április 23-án kerül megrendezésre.A technológiai ágazatban a nemek közötti egyensúly megteremtését tűzte ki célul Koleszár Szilvia, a SKOOL alapítója. A fiatal lányoknak kódolást tanító kezdeményezés azt is meg akarja mutatni, hogy mit is jelent programozóként dolgozni, hogy hogy néz ki egy menő iroda, hogy telik a dolgozók egy napja. Nagy techcégekhez látogatnak el, ahol a körbevezetés után a lányok kettesben is leülhetnek beszélgetni a cég női dolgozóival.
A programba érkező lányok is találkoztak már hátrányos megkülönböztetéssel: előfordult már, hogy az osztályukban a fiúk fölényeskedtek informatikaórán, közölték a lányokkal, hogy „ők úgyse tudják megcsinálni”, egy másik lány pedig már járt bent a programozó apukája munkahelyén, és nagyon furcsának találta, hogy a hatalmas irodában alig voltak nők.
„Nem szeretnénk mindenkiből programozót faragni, azt szeretnénk, hogy a lányoknak is legyen önbizalmuk ezen a területen” – mondja Koleszár. A kezdeményezés még nagyon új, külföldi példák alapján idén nyáron vágtak bele lelkes cégek, egyetemek és önkéntesek segítségével. A negyedik workshopra már ötszörös túljelentkezés volt, a nyári kéthetes techtáborban résztvevő lányok egy része pedig összeállt, hogy november végén részt vegyen a First Lego League robotverseny első állomásán a debreceni Kockafeszten. „Engem nagyon meglepett, hogy ezek a felkészítő tréningben résztvevő lányok mennyire elkötelezettek az algoritmikus gondolkodást igénylő feladatok iránt. Egy robotnak ötször jobban örülnek, mint egy Barbie babának” – meséli Sóti Anett, a SKOOL munkatársa, aki a versenyre készülő, csupán lányokból álló csapatot összefogja. A kiskamasz lányok a gyerekeket kódolni tanító Codie nevű startup fiúcsapatának segítségével készülnek fel péntek esténként: különböző küldetésekre programozzák be a LEGO-robotot és a 21. századi tanulás lehetőségeiről is ötletelnek. Így megtapasztalhatják, hogy milyen is egy technikai színezetű projektet végigvinni: a kódolás csak egy része, nagy hangsúly van a tervezésen, a csoportszerepeken, a feladatok leosztásán és a prezentáláson.
Az amerikai mintaprogram, a Girls Who Code 2012 áprilisában indult, a héthetes tábor után a lányok 95 százaléka mondta azt, hogy szeretne számítástechnikára szakosodni. A SKOOL-ban résztvevő lányokra is hasonló hatással volt a program, beszámolójuk szerint itt megtapasztalták, hogy „nem egy különálló furcsa dolog ez a programozás, hanem mindenhez szükséges. Mindent össze lehet kapcsolni a technikával.
Nem csak iskola utáni, konkrét célokkal indult programok segíthetik a lányokat a pályaválasztási dilemma megoldásában. A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) kimondott irányelvek nélkül, évek óta fut egy nagyon sikeres program, amely hatására a természettudományos pálya iránt érdeklődő lányok száma ugrásszerűen nő. A 9. osztályban felvehető elsősegély szakkörben olyan, nem tankönyv ízű dolgokat tanulnak meg a diákok, amelyek új megvilágításba helyezik számukra a biológia- és kémiatanulást. A szakkör sikeréhez – a diákokkal készített interjúkból ez egyértelműen kiderült – egy szakmailag profi, lelkes tanár is kellett. Marsi Zoltán biológiatanár erről az összetevőről szerényen hallgat, ráadásul a fiú-lány kérdéssel sem igazán tud mit kezdeni, ő az érdeklődésükben nem lát különbséget. „Inkább általánosabb megállapítás lehet az, hogy ha természettudománnyal magasabb óraszámban és gyakorlatorientáltan foglalkoznak a gyerekek, akkor az feltehetően egy nagyon komoly motivációs tényező arra, hogy a későbbiekben ilyen irányba tanuljanak tovább” – foglalja össze a többségében lányokból álló biológiafakultáció jó működését.
Az általunk meginterjúvolt lányok zöme nem családi hagyomány miatt szeretne orvos vagy gyógypedagógus lenni, hanem pusztán az embereken való segítés vágya viszi őket. Habár biológia és egészségügy területén többségben vannak a nők, mégis a lányok elmondása szerint gyakran találkoznak nemükből fakadó sztereotípiákkal. A sebésznek vagy patológusnak készülőket azzal riogatják, hogy „ez egy lánynak gusztustalan”, vagy van, hogy praktikus okokat hoznak fel, például hogy a családdal nehezen összeegyeztethetők ezek a szakmák. Az AKG-ban a világról alkotott személyes kép megteremtésében aktív szerepet töltenek be még a témahetek is, ahol a diákok egy-egy terület (mentős, kutatóorvos, pszichológus) képviselőjének a munkáját élőben követik végig. Van lehetőségük kérdezni, apró feladatokban részt venni, látják, hogyan alakulnak a különböző életpályák. Ezen kívül a természettudományok oktatása során is igyekeznek élővé, elképzelhetővé tenni a kutatók életét: például a diákoknak egy kutató dolgozószobáját kell maketten ábrázolni. Az iskolában futó szakkörök nemi tekintetben vegyes képet mutatnak: a csillagászat szakkörön csak 4 lány van 15 fiú mellett, ám a tavalyi robotikaversenyen indított iskolai csapatban női többség volt: hat lány és négy fiú vett részt a megmérettetésen.
A többek között az előző rendszerből ránk maradt társadalmi „vakság” és „süketség”, a tanárok – pár kivételtől eltekintve – sztereotipizáló megnyilvánulásai és nem tudatos hozzáállása mellett azért azt is érzékelhetjük, hogy valami elindult. A cikkben bemutatott viszonylag új kezdeményezésekből mind az derült ki, hogy a nemzetközi techcégek kintről hozott szemlélete és a női dolgozók iránti igénye nagyon lelkessé és tettre készé teszi őket; a programokra bukkanó lányok, szülők és tanárok is szemléletformálónak tartják a kezdeményezéseket. Az alulról indító, általános- és középiskolásokat célzó programok jelenthetnek hosszú távon megoldást. Hiszen a változást felülről elrendelni nem lehet, az évezredes beidegződések és sztereotípiák parancsszóra nem változnak meg. A nemek közötti esélyegyenlőség megoldására, mint társadalmi problémára kell fókuszálni, hangsúlyozza Schadt Mária és Péntek Eszter tanulmánya végén: „Az EU is kifejezetten azt szorgalmazza, hogy ne a kvótarendszer, hanem az attitűdváltozás legyen elsősorban a cél, amihez a meglévő előítéletek, berögződött sztereotípiák szisztematikus feltárása, tudatossá tétele, és a változtatás szükségességének felismerése nélkülözhetetlen.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.