Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

 Nukleáris Glosszárium à la Nagy

Mécs Anna
Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009. október 7.
 

Nagy Sándorról, a Magkémiai Laboratórium tekervényes agyú oktatójáról, minden eszünkbe juthat, csak az együgyűség nem. Ő mégis ezzel a szóval jellemezte magát, ami egészen gyanússá teszi az ügyet. Négy bicajos könyv megírása, a Vendéglő a világ végén és a Szofi és HABÓ fordítása után vajon most mivel foglalkozhat?

Honlapján a Rizsa à la Nagyot olvasgatva két dolog szúrhatja ki a szemünk: egyrészt bizonyosan számítógép-mániás, hiszen lépten-nyomon linkek, gifek, kiugró keretes információmorzsák keresztezik utunkat; másrészt határozottan csodabogárral van dolgunk. Nagy Sándor magkémikus, író, fordító, biciklis szakember, majdnem-alkalmazott-matematikus és lelkes animációkészítő is egy személyben.

Nem érezted sose azt, hogy felapróz téged ez a sokféle érdeklődés?

Eddig nem. Mostanában viszont kezdem azt érezni, hogy még együgyűbb vagyok, mint régen. Mindig is együgyű voltam abban az értelemben, hogy egyszerre egy üggyel foglalkoztam igazán lelkesen. Az első igazán fontos ügyem a Bicajoskönyv volt, ami talán furcsán hangzik. Szerettem a biciklizést, de a kerékpározásnak nem volt itthon irodalma. S mivel úgy gondoltam, hogy fontos dolog, és egy csomó gondolatom volt, ezeket igyekeztem jól megírni. Rengeteg munkát fordítottam rá, 5-6-szor átírtam, és ez még a számítógépes korszak előtt volt.

Egy ilyen vállalkozás nem korlátozott a tudományos munkádban?

Az az időszak egészen más volt, mint a mostani. Az egyetem nem egy profi cég volt a mai értelemben: nem igyekeztek úgy megoldani a dolgokat, hogy csak annyi költség legyen, amennyi okvetlenül kell. Ez nagy szabadságot, de kevés pénzt jelentett. Én úgy fogtam fel azt a kevés fizetést, amit adtak, mint egy ösztöndíjat. Volt egy saját normám, ami szerint szerettem volna valami hasznosat csinálni. Úgy tűnik sikerült, mert még ma is megkeresnek páran, hogy nekik fontos volt ez a könyv. A felszínen egy műszaki könyv, de a lényeg az, amibe beágyaztam. És nem a stílus kedvéért, hanem mert tényleg akartam egy üzenetet, egy életérzést közvetíteni. Természetesen ez elvett a többi munkámtól, de minden együgyűségem ellenére akkor agyilag jobb voltam, abba belefért egy csomó minden. Ha arra gondolsz, hogy ettől kevésbé lettem-e tudós, akkor azt mondom, hogy igazad is van, meg nem is. Én alapvetően nem vagyok egy tudós fajta.

Miből gondolod?

Ezt Amerikában tudtam magamon jól lemérni. 1987-89 között, a második utamon – mindig akkor mentem ki, amikor anyagilag éppen víz alá merülőben voltunk – kutatói státuszom volt egy éven keresztül. Azt kifejezetten jól is csináltam. Pedig előtte be voltam gyulladva. Én nem vagyok elméleti kémikus, gondolkodni viszont szeretek még mindig, a maradék eszemmel is. De az nem kifejezetten gondolkodásról szólt, hanem laborban kellett mérni, össze kellett hozni mindenfélét, életre kellett kelteni azt a laboratóriumot. Amit igazán jónak tartottam, azt egyheti „gondolkodási szabadság” alatt hoztam össze. Itt döbbentem rá, hogy a viszonylagos siker ellenére, nekem a kutatás maga túl szegényes táptalaj volna. De ez nem a kutatómunka lebecsülése, hanem csak a saját hendikepem beismerése. Ilyen vagyok. Ha azt az utat folytattam volna, valami hiányozna. Lehet, hogy ebbe az érzésbe belejátszott az is, hogy közben itthon a Móra elfogadta a Szofi és HABÓ-s fordítási tervemet. Ez izgalmas feladat volt, mert a szöveg hemzsegett a szójátékoktól.

A „Bayuss-görbe”

Nagy Sándor találmánya, az energiamaximum és a tömegminimum ábrázolására

 

Ráadásul akkor úgy éreztem, hogy inkább tanár vagyok, mint kutató. Annak ellenére, hogy sose készültem igazán tanárnak, csak belecsöppentem vegyészként az egyetemi oktatásba. Például az „Alkímia ma” előadásom előtt, amit gimnazistáknak tartottam, nagyon be voltam rezelve. Talán azért, mert nem szoktam meg azt a fegyelmet, amit egy középiskolai tanártól elvárnak. Megszoktam a szabadságot, nem korlátoz annyira az idő. Nem szeretem, ha behatárolnak. Például amikor a Bicajoskönyvön dolgoztam, annyit írtam, amennyit fontosnak véltem. Később volt, hogy kértek, írjak a biciklizésről hat oldalt. Megmondtam, hogy annyit nem tudok, nem látom értelmét. Ha mondjuk Victor Hugonak azt mondták volna, hogy 300 oldalban kérik a Nyomorultakat, akkor elég nyomorultul érezte volna magát.

Ebből a tulajdonságodból nem volt gondod?

Eddig nem, mert nem ütköztem akadályba. De alapvetően szorongó természet vagyok, egy darabig ki tudtam törni az alaptermészetemből, de most egyre inkább kezdek visszafelé zuhanni.

Ez furcsa, mert írásban lazának tűnsz.

Az egész más.

Elárulod, hogy mi az az Egy Ügy, ami manapság leginkább foglalkoztat?

Ehhez kell egy kis kitérőt tennem. Évekkel ezelőtt egy nemzetközi szerzőgárdával szakmai könyv írására adtuk a fejünket. Csodálkoztam azon, hogy ezek a nagy kiadók még mindig a papíralapú dolgokban gondolkodnak. Amikor kérdeztem, hogy esetleg elektronikusan is megcsinálhatnánk, akkor csak hümmögtek-hámmogtak. Közben részt vettem egy elektronikus szakmai enciklopédia szerkesztésében is. Ezt ugyan webre tervezték, de pénzért akarták adni, és nem használták ki a médium lehetőségeit. Pedig ott van a Wikipédia, ami „többnyire ártalmatlan”, sőt egészen megbízható azokon a területeken, melyeket átlátok. A hiányérzet késztetett arra, hogy elkezdjem a saját magkémiai kislexikonomat szerkeszteni. Nukleáris Glosszárium a címe. Eleinte egy kis animációkkal illusztrált fogalomjegyzéket képzeltem el. Régebben megismerkedtem meg egy Firestone nevű fazonnal, akinek van egy igen népszerű animált szótára. Kértem tőle engedélyt, hogy magyaríthassam az anyagait, erre azt válaszolta, hogy azt csinálok vele, amit akarok. Később nagy energiát fektettem abba, hogy, animációkat készítsek és szimulációkat szedjek össze más hasonló oldalakról, ahol engedik a további használatot. Az egész nyaram erre ment, képtelen voltam mással foglalkozni, mániákusa lettem a dolognak. Minden pillanatot időfecsérlésnek éreztem, amit nem ezzel töltöttem.

Ezek ilyenkor egyfajta szerelmek?

Olyasmik. Nevetségesen sok időt fordítok minden munkámra. Az „Alkímia ma” előadásom összerakása legalább egy hónapig tartott. Ez azzal is összefügg, hogy egy csomó dologban, amit életemben csináltam és fontos volt nekem, amatőr vagyok. És egy amatőrnek sok energiába kerül, hogy majdnem profi módon készítsen el valamit.

A saját lényed is beleviszed ebbe a kislexikonba?

Hát nem teljesen száraz: ha megnézed, találsz benne apró poénokat. Alapvetően viszont az a célom, hogy korrekt információt adjak át. Ha jellemezném magam a tudománnyal kapcsolatban, akkor lelkiismeretes ismeretterjesztőt mondanék. Habár emiatt ért már negatív kritika is – azt sem mondom, hogy alaptalan. Az egyik nagyon tehetséges hallgatóm azt mondta, hogy azért nem járt az előadásomra, mert neki túl sok volt az idézőjel, a metafora. Tudniillik, amikor azt mondom, hogy ismeretterjesztő, akkor arra gondolok, hogy van bennem egy kép arról, hogy mit jelent a megértés. Számomra ez egy földhöz ragadt dolog. Akkor közeledem valaminek a megértéséhez, ha egy közhelyszerű dologhoz tudom kötni, ami már beépült a tudásomba. Sokszor használok hasonlatokat, ezzel próbálok mankót adni a hallgatóknak a megértéshez, de vannak, akiknek nem az én metaforáim jönnek be.