Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

Beszélgetés Kertész Jánossal

Mécs Anna
Megjelent: Élet és Tudomány, 2012. június 22.

Kertész János, a BME Fizikai Intézetének igazgatója, ma is statisztikus fizikusnak vallja magát. Habár talán a divatos hálózatkutató, hálózatelemző megnevezés többet elmond munkásságáról. Barabási Albert-Lászlóval telefonhívások alapján evolúciós ösztönökről ír. Kornai András matematikus-nyelvésszel a Wikipédián zajló szerkesztői háborúkat tárja fel. Eszköze egy és ugyanaz: adatsokaságok elemzése. Persze kérdéses, hogy például egy emberi kapcsolat szorossága mennyire írható le a két fél között folytatott telefonbeszélgetések mennyiségével.

A doktori disszertációját még tisztán fizikai témából írta, mostanában viszont telefonhívásokat elemez. Mi történt?

Külső szemlélő számára ez nagy távolság, de a magam részéről én egységben látom a dolgokat. Mindig statisztikus fizikával foglalkoztam. Ez a tudomány olyan rendszereket ír le, amelyekben sok egység kölcsönhatásban áll egymással. Például a gázban a molekulák kölcsönhatásából alakul ki a hőmérséklet, nyomás és így tovább. A statisztikus fizika fogalmai, eszközei nagymértékben alkalmazhatók a fizikától távol álló területeken is: a sejtek működését, számítógép-hálózatokat, a társadalmat vagy éppen a gazdaságot kutatva. Az, hogy fizikusként ezekre a területekre merészkedtünk, nagymértékben annak köszönhető, hogy az adatok áradásának lehettünk tanúi. Ez vonzza az embert, mert bizonyos „puha tudományok” nehezen foghatók meg, de amikor kőkemény adatok állnak rendelkezésünkre, akkor úgy érezzük, hogy talán eljött a mi időnk.

Viszont ettől még nem lesz a fizikusból szociológus vagy közgazdász…

Persze, nyilvánvaló, hogy nagyon helytelen lenne olyan beképzelt álláspontra helyezkedni, hogy mi vagyunk a legokosabbak, és majd megoldjuk az összes megoldatlan problémát. Sajnos nem mindenki közelít megfelelő alázattal ezekhez a kérdésekhez, vannak arrogáns megnyilvánulások a fizikusok részéről. Szerencsére azokon a területeken, amelyeken én dolgozom, jól érzékelhető elmozdulás tapasztalható, a pénzügyi kutatások vonatkozásában is, de leginkább a szociológia terén.

Sok esetben a modern eszközökkel folytatott kommunikáció adatait elemzik. De ennél messzebb mennek a következtetéseikkel?

Éppen ez a célunk! Például most jelent meg egy dolgozatunk többek között Barabási Albert-Lászlóval közösen, amely éppen mobiltelefonálási adatokból kíván messzemenő következtetéseket levonni. Több mint hárommillió felhasználó adatai alapján azt tudhatjuk, hogy a vizsgált alanyok kivel beszélgetnek a legtöbbet. Azt nevezzük a legközelebbi személynek . Azt lehet mondani, hogy a nők nagyjából 40 éves korukig koncentráltabbak a másik nemmel való kapcsolat ápolásában, majd fokozatosan átveszi az „első számú kedvenc” helyét valamelyik gyermek, és a gyermekek közül a lányokkal sokkal intenzívebb ez a kapcsolat. Érdekes, hogy triviális, hétköznapi tapasztalatok fogalmazódnak meg, hiszen sokan tudhatják, hogy az anya-lány kapcsolat valami speciális. Itt elkezdődhet a spekuláció az evolúciós magyarázatokról. Például: miért van az, hogy miközben a nők reproduktivitása időben sokkal inkább korlátozott, mint a férfiaké, a várható életkoruk nagyobb? Erre már javasoltak evolúciós magyarázatot, mégpedig az unoka gondozásában betöltött nagymamaszerep alapján. Ennek az elméletnek az alátámasztását olvashatjuk ki a mi adatainkból is. Engem az szórakoztat ebben a leginkább, hogy körülvesz bennünket a modern technika, amiről mindenki azt gondolja, hogy az életet gyökeresen megváltoztatja, ám a technika használatát ösztöneink nagymértékben meghatározzák.

A "legjobb barátok" között folytatott telefonhívások egy helyi hálózatát jeleníti meg ez a minta. A piros körök a női, a kék körök a férfi felhasználókat jelenítik meg, melyeken a résztvevők kora is szerepel, erre utal a körök nagysága
(Forrás: http://www.nature.com/srep/2012/120419/srep00370/fig_tab/srep00370_F2.html)

Barabásival „villanásügyben” is voltak közös eredményeik. Mit is értsünk villanások alatt?

Amikor események időbeli lefutását nézzük, akkor kézenfekvő feltételezés az, hogy ezek nagyjából egyenletesen történnek. De a tapasztalat szerint az emberi viselkedésben, kommunikációban, sőt sok természeti jelenségben ez egyáltalán nem így zajlik. Hanem vannak élénk, villanásos periódusok, amikor sok minden történik, aztán vannak hosszabb szünetek. Erre persze még rárakódik a napi, a heti periodicitás. Viszont a villanásos viselkedés nem keverendő össze a periodicitással! Megmutattuk, hogy ha azt leválasztjuk, akkor is megmarad ez az időben borzasztó inhomogén eloszlás. A másik fontos eredményünk, hogy ezek memóriás folyamatok. A folytatódás valószínűsége fokozatosan növekszik annak függvényében, hogy mióta tart már a villanás-sorozat. Vagyis ha már egy telefonálás-sorozatot végrehajotottam, valószínű, hogy rövid időn belül újra fogok telefonálni.

És miként függ össze ez a villanásos viselkedés azzal, hogy a társadalomban tapasztalható kisvilág tulajdonság ellenére a terjedési folyamatok lassúak?

A világban előforduló komplex hálózatok sajátossága, hogy két pont távolsága elég kicsi, pl. a társadalomban egyik személytől a másikig átlagosan hat kapcsolaton keresztül el lehet jutni. Elsőre azt feltételeznénk, hogy a kisvilágban egy járvány vagy egy innováció terjedése nagyon gyors. Mégis azt tapasztaljuk, hogy nem így van. Ezt két fő okra vezettük vissza. Az egyik, hogy közösségekben élünk, ahol a közösség tagjai szoros kapcsolatokkal kötődnek egymáshoz, viszont a közösségek között gyenge kötések ívelnek. Ha egy terjedés elindul, akkor csapdába esik egy közösségben, ahhoz, hogy továbbjusson, egy gyenge kötést kell igénybe vennie. A másik fő ok éppen a villanásos viselkedésben rejlik: ugyanis a villanások nincsenek szinkronban. Van aki reggel szereti az e-maileket nézni, más este, ami lassítja a terjedést.

A Wikipédiáról is több tanulmányt jelentettek meg többek között Kornai Andrással. Mondhatjuk, hogy ez az enciklopédia egy remek orvosi ló?

A Wikipédia csodálatos, el vagyok tőle ragadtatva! Nemcsak a megdöbbentő megbízhatósága miatt, hanem mert itt minden dokumentálva van, minden egyes bejegyzés, változtatás, ráadásul van külön diszkussziós oldal is. Vannak olyan cikkek, ahol a konszenzus nagyon nehezen alakul ki, ott több kötetes archívumok keletkeznek a lefolytatott vitáról.

Ezek azok a bizonyos szerkesztői háborúk.

Igen, mi ezekre koncentrálunk. Sikerült egy olyan mértéket találni, amely automatikusan ki tudja szűrni a konfliktusos oldalakat.

Mi alapján?

Ha valakinek nem tetszik egy oldal, nem ért egyet vele, akkor megváltoztatja. Ez önmagában nem konfliktus, hiszen így fejlődnek a szócikkek. De ha valaki, például aki eredetileg írta, ezt nem fogadja el, hanem visszaírja az eredetire, és így tovább, akkor már konfliktusról beszélünk. Ezeket a többszörös változtatásokat figyeljük, és megsúlyozzuk azzal, hogy mennyire érett, aki ezt a változtatást végzi. Mert sajnos a vandalizmus jelen van, ami megint nem a konfliktus körébe esik. Ám az igazi motiváció mélyebb a Wikipédia elemzésénél: a konfliktusok keletkezése és feloldása mögött meghúzódó társadalmi jelenség megértése a célunk.

Milyen témák fő terepei ezeknek a harcoknak?

Nyolc nyelven vizsgáljuk a Wikipédiát. A vallással vagy alapvető morális kérdésekkel, például az eutanáziával, abortusszal foglalkozó bejegyzések minden nyelven vitatottak. Érdekes módon a spanyol nyelvű Wikipédián a sport egy rendkívül háborgó terep. A magyar oldalak esetén a történelmi, politikai vonatkozású szócikkek hoztak háborút. A Wikipédia tanulmányozása hozzásegít a konfliktusok osztályozásához, természetük megértéshez és remélhetőleg a feloldási technikák javításához.