Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

Trencsényi Balázs gondolatébresztése

Mécs Anna

2009. februári beszélgetés alapján

„Eddig két világháború tört ki a társadalomtudósok és a politikusok ostobasága miatt.” – meséli lendületesen Trencsényi Balázs, ezzel is igazolva, hogy a nagy néptömegek jelenségeit ismerni és elemezni kell. Társaival, immár EU-s támogatás segítségével, Közép-Kelet-Európa eszmetörténetének tanulmányozására adták fejüket.

Trencsényi Balázs 1973-ban az atyáskodó szocializmus világába született, pont jókor ahhoz, hogy felnőtté cseperedése egybeessen Magyarország és a környező országok újjászületésével. „Tudod, én azok generációjába tartozom, akiknek a rendszerváltozás, a regionális horizontmegnyílás hihetetlenül fontos élmény volt. Hosszú idő óta mi vagyunk az első olyan korosztály, ahol az embereknek nem nemzeti tudományos szocializációja van, hanem regionális. Egymás mellett folytak ezek az események, bizonyos értelemben ugyanabban a térben, de más értelemben meg teljesen másról volt szó mindenhol. A román forradalom merőben  más dolog volt, mint a magyarországi barátságosabb, kerekasztalos átmenet. De mégiscsak ugyanannak a kelet-európai átmeneti folyamatnak voltak a részei ezek az események.” – vallott a rá nagy hatást tett változásokról.

Nem csoda, hogy az életet talán leginkább meghatározó tizenéves kor Balázs tanulmányaira is rányomta a bélyegét, és a régió országainak párhuzamos, de mégis különböző sorsa rabul ejtette. Az ELTE-n történelmet és filozófiát hallgató fiú fiatalon bekerült az egykori Láthatatlan Kollégiumba, amely a humán szakos tehetségek gondozásában különösen kitűnt a ’90-es években. Számtalan leendő sikeres kutató élvezhette, hogy az ország elsőszámú tudósai egyengetik pályájukat. Balázs itt mélyedt bele a nacionalizmusok vizsgálatába, különösen azok politikai-filozófiai aspektusaira kihegyezve. Ezt követően számtalan egyetemen megfordult, többek között Cambridge-ben, Rotterdamban, Szófiában, ahol a politikai eszmetörténeteket különböző korokban és helyeken tanulmányozta.

Habár a külföldi lét rendkívül vonzó és tanulságos volt, mégis hazatért: „Le lehet úgy élni az életedet, hogy nem kell kimozdulnod Cambrige-ből, nagy fizetést, kocsit, lakást, mindent alád tolnak, ami persze vonzerővel bír. Mégis mindig úgy voltam vele, hogy amíg nem fenyeget az elnyomorodás veszélye, addig haza akarok jönni. Hiszen ennek az utópisztikus elzárkózásnak, amit ezek az egyetemek képviselnek, megvan az a hátránya, hogy az élettel nem nagyon találkozol, ami társadalomtudósként nem túl jó. A nacionalizmusokat nehéz egy szobából megfigyelni.”

Mire pályázzon a „kishal”?

Habár a legtöbb tudós, köztük Balázs is, reménykedve várta az EU-s csatlakozást, bízva a tudományfinanszírozás helyrerázódásában, ám a Kánaán helyett talán még romlott is a helyzet. „Az eddig külföldi alapítványoktól szerezhető kis pénzeket az EU-s rendszer teljesen meglőtte, mivel inkább belenyomják a pénzeket az állami nagy struktúrákba, konzerválva azokat a hatalmi szerkezeteket, amelyeket az állami rendszer fenntart. Így az egész harcot arra élezik ki, hogy ki tud az adott pozícióban ülni. Mire eljut egy konkrét dologra a pénz, addigra annyi ember és rendszer szűrte meg, hogy alig marad belőle.” – panaszolja az ambiciózus kutató. A fő gond, hogy általában csak olyan sok pénzre lehet pályázni, hogy bizonyos projektek már labdába se rúghatnak. Illetve itt már a puszta szakmaiság és eltökéltség nem elég, mert pályázatíró cég és kellő kapcsolatok nélkül esélytelen az ember. Százötven oldalas pályázatot egy épeszű kutató nem tud megírni, illetve magától nem tudja kitalálni, hogy mik az aktuális divatos kifejezések, kihagyhatatlan kulcsszavak az EU-ban.

Ebben az elég elkeserítő helyzetben üdítő kivétel az ERC (European Research Council) pályázata. Alapítói, megelégelve az addigi szokásokat, sikeresen kilobbiztak egy normális pályázási lehetőséget: „Itt nagy dolog volt, hogy habár egy hónapig gondolkodtam a pályázaton, de három nap alatt megírtam, azaz szó sem volt a több száz oldalas, „alám tolt” műről. Valamint kimondták, hogy nincs követendő ideológia, azt csinálsz, amit akarsz, csak az legyen marha jó. Ráadásul nem utófinanszírozásos támogatásról van szó, ami szintén az esélyegyenlőséget növeli, szemben a legtöbb EU-s pályázattal, ahol nagyobb alaptőke nélkül esélytelen vagy.” – meséli Balázs, aki csapatával a viszonylag népes nyertes magyar kutatók táborát erősíti. A pályázatra egy ötéves projekttel lehetett nevezni, amelyre kellő támogatást kaptak a nyertesek. A fő kritérium, hogy egyedi és kivitelezhető legyen a pályamű, és hogy valami olyasmit akarj, amellyel továbbtolod a határvonalat tudott és nem tudott között.

Eszmetörténet regionálisan

Balázsék terve egy nagyszabású, közép-kelet-európai eszmetörténet megírása, de nem a szokványos módon: „Mi regionális, és nem nemzeti alapú eszmetörténetet akarunk írni. Mindig az a nehéz, hogy létezik-e közös terminológia arra, ami egy régióban történik. Egyáltalán van-e közös története a régiónak, vagy az egész nemzeti történetek összessége? A regionális beágyazottsága ezeknek a kultúráknak mennyire határozza meg a történelmüket: ugyanúgy reagál-e a mondjuk a magyar politikai kultúra bizonyos helyzetekben, mint a lengyel?”

Egészen elképesztő, hogy szomszédos országok, hasonló múlttal és adottságokkal mennyire különböző módon viselkedhetnek. Például a heroikus ellenállás mítosza nagyon erős a magyar és a lengyel politikai kultúrában, míg a cseheknél mindig az volt a kérdés, hogy hogyan kössenek kompromisszumot, hogyan próbáljanak túlélni.

A kutatógárda elsődleges célja, hogy valami újat nyújtsanak: „Ami nekünk igazán fontos, hogy hogyan lehet ezt elmondani a nyugatiaknak. Tehát nem csak az a kérdés, hogy annak a közönségnek elmondható-e, aki ebben él, hanem hogy hozzáadunk-e valamit az európai kulturális vitákhoz azzal, hogy elmeséljük, hogy itt bizonyos dolgok miként történtek?”

A csapatban hatan vannak, de 16 nyelven beszélnek, felölelve szinte az egész régiót. Elsődlegesnek tartják, hogy tanulmányuk valóban tematikus alapú legyen. A legfontosabb, hogy szintetikus dolgot csináljanak, azaz, hogy ne arról szóljon a könyv, hogy külön népenként külön fejezetekben tárgyalják a történetüket, mert ilyen könyvek már léteznek, és éppen ezt szeretnék elkerülni. Hanem például egy Romantikus nacionalizmus című fejezetet akarnak megírni, amelyben azt tárgyalhatják, hogy a különböző országokban ez miként jelent meg, összehasonlítva a hasonló helyzetű, de mégis más-más történelmű országokat.

Mire való a társadalomtudós?

A politikához és a társadalmi jelenségekhez mindenki ért. Legalábbis mindenki szereti ezt hinni magáról. De talán az egész társadalmat érintő kérdésekben érdemes kikérni azok véleményét, akik legalább egy kicsit is jártasak a nagyobb embertömegek működésében. Akik legalább tanulmányozták, hogy eddig ez milyen törvényszerűségek szerint alakult. Hiszen van jelentősége a dolognak: „Eddig két világháború tört ki a társadalomtudósok és a politikusok ostobasága miatt, ezért érdemes odafigyelni, hogy miket mondanak. Hiszen egy társadalom nagyon is függ attól, hogy miként alakítja ki a saját ön- és múltképét, a konfliktusait hogyan tudja kezelni. Minden efféle kérdésről kell, hogy legyen valamiféle diskurzus, és bizonyos emberek hivatottak arra, hogy ezt a diskurzust moderálják. Talán ez a társadalomtudósok feladata. Például a kelet-európai embereket is nehéz azzal szembesíteni, hogy a kommunizmus nem csak kívülről jött, hanem abban a nép is részt vett, de mégiscsak kötelességünk. Ezeket fel kell dolgoznia a társadalomnak.” – zárja gondolatait a fiatal kutató.