Klinghammer István a paradigmaváltásról

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2010. március 17.

Itt az ideje megszűntetni a hallgatókat kézbesítő csomagküldő-szolgálatot – vélekedik Klinghammer István. Az ELTE hat éven át regnáló rektora a finanszírozás megváltoztatásáért, az oktatói-hallgatói terhelés csökkentéséért és a felvételi rendszer megreformálásáért kardoskodik.

Klinghammer István 2000 és 2006 között kormányozta az ELTE-t, 2005-ben országos vizekre evezve a Magyar Rektori Konferencia elnöke volt. Jelenleg az Egyetem Gazdasági Tanácsát vezeti, így nap mint nap szembesülhet a felsőoktatás visszásságaival. A közeledő rektorválasztással kapcsolatban – amely immár egyetlen jelöltje az ÁJK-s Mezey Barna – a „hovatovábbról” beszélgettünk.

Leköszönésekor úgy nyilatkozott, hogy egy új rektor csak lassú, az előző évekkel harmonizáló változásokba foghat bele. Most is tartja ezt? Ha akarna, se tudna egy új rektor nagy reformokat véghez vinni?

Én arra gondoltam – és most nem magyarázkodom -, hogy az Egyetem olyan, mint egy ménkű nagy csatahajó. Lehet változtatni az irányon, a sebességen, de nem megy egyik percről a másikra. Hónapokban, években lehet mérni.

Másrészt a magyar felsőoktatás az elmúlt húsz évben a permanens forradalom korszakát éli, hiszen egymást érik az oktatási reformok. Mi azért éltünk meg 375 évet, mert az Egyetem a saját törvényei, a tudományok törvényei szerint működik, a törvényhozási keretnek ezt kellene erősítenie. Ha valamiről tudjuk, hogy jó az egyetemnek, és ezt megerősítik a kari tanácsok, a hallgatói önkormányzatok, akkor nem kell se Istent, se embert nézni, hogy mi van éppen az oktatási törvényben, hanem meg kell csinálni. Majd hozzáigazítják a törvényt. Mert változatlanul vallom, hogy ami jó az ELTE-nek, az jó a magyar felsőoktatásnak.

Ilyenre volt már példa?

Volt, az én hat és fél évem alatt kétszer is. Előfordult, hogy egy rendeletet a mi értelmezésünkhöz igazítottak, miután más egyetemek is minket követtek. Vagy egy társegyetemekkel szervezett tudományos ülést követően sikerült jobb belátásra bírnunk a minisztériumot. Habár sose vártam el, hogy a mindenkori kormány belássa a tévedését, de szép csöndesen többször módosítottak a mi közbenjárásunknak köszönhetően.

A 375 év rengeteget számít. Ráadásul a nyolc karunkkal az egész pedagógikumot lefedjük, az óvodapedagógustól a tudós tanárig. Ha valamit a közoktatásról mondunk, akkor egy épeszű kormányzat hallgat ránk.

A mai helyzetben mi lehet a rektorjelölt legfontosabb feladata? Lenne a rektorjelölt helyében?

Áhá, jó kérdés! A rektornak két irányba kell figyelni. Egyrészt belülre, hogy a karok között korrekt együttműködés legyen, semmiképp se legyen rivalizálás.

Ez nem utópisztikus gondolat?

Nem hiszem. Persze valamennyi versengés kell, hiszen az előrevivő, csak ne legyen káros, mert az már nem elegáns.

Másrészt egy jelölt a pályázatában azt tudja leírni, hogy mit kell belül megváltoztatni, de nincs szabad keze, hiszen állami egyetem vagyunk. A problémáink nagyjából hetven százalékát kívülről kapjuk, csak harminc jön belülről. Lényegében a feltételeket állandóan mozgatják, ami nagyon megnehezíti a rektor dolgát. Remélem, hogy hamarosan konszolidálódik az oktatási rendszer, mert most nagyon rossz irányba megy. Nem jó a hallgatóknak sem, az egyetemeknek, főiskoláknak sem és az államnak sem. Ezt meg kell változtatni! Paradigmaváltásra van szüksége a magyar oktatásügynek! Az ELTE ebben partner lesz. Bármilyen furcsa, de ha megnézzük az Egyetem történetét, mi mindig az élen jártunk a jó értelemben vett modernizációnak.

Milyen paradigmaváltásra gondol? Milyen intézkedésekkel lehetne elérni?

Egy-egy példát tudok kiragadni. Az egyetemre való bekerülést teljesen megváltoztatnám. Jelenleg csomagküldő-szolgálat kézbesíti a hallgatókat. Gőzöm sincs arról, hogy kit veszünk fel. Az egyetemeknek kellene kiválogatniuk a hallgatóikat. Mondhassuk azt, mint a heidelbergi vagy oxfordi egyetem, hogy Te tanulj tovább, mert megérdemled, de ne nálunk, mert ez túl nehéz lenne neked, a hozott tudásod nem tűnik elégnek.

Viszont ez olyan szakoknál, ahol alig jelentkeznek többen a keretszámnál, nem megoldás...

Most mondott egy nagyon érdekes dolgot. Az államnak az a feladata, hogy fenntartson egy egyetemet – mint ahogy egy kórházat, kutatóhelyet -, még akkor is, ha egy darab hallgatója sincs. Ezt természetesen teljes túlzással mondom.  Tehát én azt nem tartom jó kormányzati stratégiának, hogy fejpénzt kapunk. Legyen módunk azt mondani, hogy most olyan erős a jelentkezők mezőnye, hogy 30 helyett 35-öt is felveszünk. Viszont a következő évben mondhassuk azt, hogy gyerekek, most csak 24-et veszünk fel, mert csak annyian feleltek meg.

Döntsék el! Ha azt mondják, hogy ez egy kutatóegyetem – tele van akadémikusokkal, nagydoktorokkal, kutatási tervekkel, háttérintézménnyel – akkor itt drágább a képzés. Oda a legjobbak menjenek. Ki a legjobb? Ezt nem számítógéppel döntöm el, hanem majd az egyetemi felvételivel. Persze itt nem fülcsavaró írásbelire gondolok, hanem interjúra, beadandó dolgozatra, szóbeli beszélgetésre. Tudom, hogy ez nem egy év, hanem két-három. Mint amikor kivágunk egy fát, ki tudom vágni másfél óra alatt – ezt az elmúlt évek bizonyítják – de négy-öt év alatt újra lehet növeszteni. Ehhez alkalmazkodnának a családok, a társadalom, hiszen az ő érdekük is, hogy a gyermekük a képességeinek, tudásának megfelelő szintű helyre kerüljön. A rektornak el kell érnie, hogy az oktatók ne húzzák a szájukat, hogy ez többletmunka, hiszen ez őket is szolgálja.

Van arra esély, hogy ez az elképzelés megvalósul?

Én őszintén hiszem, hogy ebbe az irányba indulunk el, hiszen ez az ország érdeke. Józanésszel be lehet látni, hogy ami most van, az nem jó, ki kell javítani. Ez egy magyar sajátosság: a Bologna Hungarikum. Ilyen nincs sok a világon, ennyi baklövés kevés országnak sikerült. Gondoljon csak bele: tömegesítés, pedig nem voltak meg a feltételei, integrálás nagyon gyors ütemben, és ezt spékelték meg egy felgyorsított, átgondolatlan Bologna-folyamattal. Mi se voltunk rá felkészülve, az ELTE-n is sok hibát elkövettünk, sok esetben öt évet próbáltunk bezsúfolni háromba.

Ön szerint a Bologna-rendszernek mi lesz a sorsa? Szűkebben nézve: a tanárképzés marad ebben a rendszerben?

A Bologna-rendszer nem azt jelenti eredetileg, mint ami itthon van, hanem a minőséget és az átjárhatóságot. Az egy téveszme volt, hogy valaki egy noname főiskola alapszakjáról majd elmegy Heidelbergbe mesterképzésre. Általában a Celldömölk2 futballcsapatából sem egyből a Real Madridhoz igazolnak, hanem vannak közben stációk.

Nem a Bologna ellen kell harcolni, hanem értelmesen kell kezelni. A tanárképzés esetén a régi módon meg kellene hirdetni például biológia-kémia tanári szakot, ahova csak jó eredménnyel érkező diákokat vennénk fel. Lehet, hogy az első évben csak öten jelentkeznének, de ha a tanári pályának lenne vonzereje, akkor később többen. Például, ha az átlag értelmiségi bér négyharmadát kapná egy tanár, ahogy például Németországban. Hiszen a tanárok a jövő letéteményesei. Ameddig erőm engedi, többed magammal mindent elkövetek azért, hogy megváltozzon a tanárképzés.

Mit lehetne még megújítani?

Az egyetemünk túl van terhelve, ennyi hallgató, ennyi óra még soha nem volt. Nagy része értelmetlen, az oktató felőrlődik, nem tud kutatni, a hallgató pedig nem tudja megvalósítani magát. Ha heti 25-30 órája van hétfő reggeltől péntek estéig, akkor nincs ideje tanulni, elmélyülni. Ezt le kellene vinni heti 20 órára. Persze nem csak ennyit kellene az egyetemen lenni, hanem a fennmaradó időben könyvtárban, laborban dolgozhatnának, feladatot oldhatnának meg a hallgatók. Ráadásul az egyetemisták fele teljesen motiválatlan, nem is értem miért jár ide: neki is nyűg, nekem is nyűg. Miért? A csomagküldő-szolgálat miatt. Ez nem az egyetem hibája, hanem a támogatási rendszeré. Éppen ezért egy rektornak nagyon bele kell folynia az állami oktatáspolitikába. Vagy úgy, hogy füstölög, dühöng, veri az asztalt, vagy úgy, hogy biztat, jó példát mutat.

2000-ben, rektorsága kezdetén komoly gazdasági vizsgálatok után csodának nevezte, hogy az ELTE anyagilag talpon van. Még mindig ez a csoda tart, vagy stabilizálódott a helyzet?

Igen, még mindig tart a csoda. Hogy mondjak egy egész gyakorlati példát: nőnapra rendkívüli Gazdasági Tanácsot kellett összehívnom, mert az éves elszámolásunkkal gondok voltak, a minisztérium pedig inkorrekten, hozzánk méltatlanul járt el velünk. Ezért egy elég morózus hangvételű nyilatkozatot küldtünk a miniszter úrhoz. Nyáron pedig azzal szembesülhettem, hogy a minisztérium nem ad engedélyt a Budaörsi úti kollégium felújításának megpályáztatására.

Abból nem volt konfliktus, hogy a miniszter úr Draskovics Tibort delegálta a Gazdasági Tanácsba?

Hát, hogy fogalmazzak? Én finoman szólva nagyon meglepődtem. Ha a papírformát nézzük, akkor minden rendben: az Egyetemünkön végzett jogász, nagy igazgatási tapasztalattal. Én viszont nem tudtam túltenni magam azon, ami öt éve történt. Hozzánk tartozott a ma Infoparknak nevezett terület. Abban az Egyetemnek 16,6%-os érdekeltsége volt. 2005-ben úgy döntöttünk az állami tulajdonosokkal (MEH, Gazd. Min.), hogy eladjuk, és a ránk eső pénzösszeget egyetemfejlesztésre használjuk fel. Szeptemberben kiderült, hogy már augusztusban az Államkincstár eladta egy Cipruson bejegyzett Kft-nek. Ezt mi jeleztük a Központi Vagyonigazgatóságnak, ami a pénzügyminiszter hatásköre alá tartozik. Nem történt semmi. Én azért nehezményeztem, mert vagyonvesztés érte az Egyetemet, ezáltal a Magyar Államot. Ezt nehezen dolgozom fel, persze lehet azt mondani, hogy mániákus öregedő professzor vagyok.