Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni.

Legyünk rájuk tekintettel

Beszélgetés Kovács Ilonával

Kovács Ilona csoportjával koraszülötteket vizsgálva felfedezte, hogy agyunk már a fogantatástól számított hetedik hónapban készen áll a mélységlátás elsajátítására. Williams szindrómások látása, tanulása és alvása közötti összefüggések alapján pedig serdülők tanulási kapacitásának növelését vették célba.  Az üzenet közös: ismerjük meg, mire képes, milyen jellemzőkkel bír az agy egy adott életkorban, és ez alapján a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk.

Megjelent: Élet és Tudomány, 2013. április 5.
Szerző: Mécs Anna

Kovacs Ilona_bw.jpgDr. Kovács Ilona a BME TTK dékánhelyettese, a BME Pszichológia Doktori Iskola és az MTA-BME Kognitív Tudományi Kutatócsoport vezetője volt. Miért a múlt idő? „Jó kérdés, hiszen az ember nem könnyen mond le ennyi funkcióról, egy szépen felépített, működő doktori iskoláról, tíz év munkájáról.” – kezdi. Kutatócsoportjuk 2007-ben öt évre kapott az MTA-tól támogatást. 2011-ben, öt év elteltével, az újonnan kiírt nyílt pályázaton – eredményeik, működő laborjuk, folyamatban lévő ígéretes kutatásaik ellenére – nem kaptak további támogatást. Mivel a felsőoktatási forráskivonások a BME-t is jelentősen sújtják, így az egyetem nem tudott megfelelő anyagi támogatást adni az ott oktató és kutató csoportnak. Szerencsére éppen időben érkezett a mentőöv: a PPKE bölcsészkarán Botos Máté dékán szemléletének – és a Pázmányt kevésbé sújtó megvonásoknak is – köszönhetően egy új tanszéket formálva és Fejlődés-idegtudományi Kutatócsoportot alapítva kapcsolódhattak be a Pszichológia Intézet életébe január 1-jétől. „Hatalmas megkönnyebbülés volt. Persze az új labor felépítése, még ha a műszerekre kaptunk is OTKA-támogatást, nem egy perc. Másfél-két év, mire talpra állunk.”

Pályakezdő pszichológusként került ki Julesz Béla világhírű látáskutatóhoz az USA-ba. Nála nem kellett ilyen financiális akadályokkal szembesülni?

Julesz kikötötte, amikor a Rutgersre ment, hogy nem szeretne pályázatot írni. Nem kér nagy támogatást, csak azt, hogy a felszerelés legyen adott, és a munkatársai tudjanak konferenciára menni. Ezt az egyetem fizette is. A forrásteremtés nyomasztó terhe lekerült a vállunkról, így felszabadulhatott a kreativitás. Azt hittem, hogy Amerikában minden labor ilyen, mindenhol így működik – néhány évnek el kellett telnie, hogy rájöjjek, itt valami különleges dolog történik. Az ő szemlélete szerint mi azért kaptuk a fizetésünket, hogy egymást segítsük. Nyitott ajtók mellett dolgoztunk: bárki beléphetett a másikhoz megkérdezni, hogy mit gondol egy adott kérdésről. Álladóan vendégeket hívott, minden héten más és más előadó töltött velünk egy egész napot. Nekem például Francis Crick, a DNS szerkezetének egyik felfedezője is volt vizsgálati alanyom.

Julesz radarmérnökként végzett, sokáig a Bell Laboratóriumban dolgozott. Nem csak a mérnöki szemléltetet hozta, ami az agykérgi feldolgozás egy algoritmikus leírását szeretné megadni, hanem a tudományos és mérnöki munkának egy olyan hozzáállását, ami nagyon egyedi volt.

Előtte mi uralkodott a látáskutatásban?

Julesz.pngAmikor Julesz a hatvanas években elkezdett a látással foglalkozni még nem volt igazán tudományos felfogása az érzékeléskutatásnak. A modern neurofiziológia és az agykutatás lényegében akkor kezdődött. Ez egy időben történt azzal, hogy Julesz anélkül, hogy belenyúlt volna az agyba, vagy állatkísérleteket végzett volna, meg tudta mondani, hogy a látáson belüli különböző funkciók az agy melyik részéhez kötődhetnek. Például a két szemmel való mélységlátást vizsgálták. A nyolcvanas években megmutatták, hogy születéskor ez a funkció még nincs meg. Ha megnézünk egy újszülöttet, akkor a két szeme még viszonylag össze-vissza jár. Eltelik 2-4 hónap, mire a két szem közötti együttműködés kialakul, a 3. és a 4. hónap határán jön létre a két szemmel való mélységlátás.

Az elmúlt években Julesz nyomain járva hogyan vitték tovább ezt a felfedezést?

Mi koraszülött babákat vizsgáltunk meg 2-4 hónapos korukban. A kérdésünk az volt, hogy egy koraszülött babánál is a születése utáni 3-4. hónapról van szó, vagy pedig a várható születés utáni 3-4. hónapról.

Tehát, hogy mennyire tanult és mennyire előre programozott ez a funkció?

Hogy amikor a baba kinyitja a szemét és mintázott környezetet lát, akkor az a mintázottság fogja létrehozni az agykéregben azokat a strukturális változásokat, amelyek következtében megjelenik a mélységlátás, vagy pedig előre programozott dologról van szó. És megint nagyon meglepődtünk az eredményeken, mert nincs előre programozva, hanem a születéstől számított 3-4. hónapban jelenik meg koraszülött babáknál a mélységlátás.

koraszulottek.pngKoraszülötteken végzett mélységlátás-vizsgálat

Ennek milyen következményei lehetnek?

Kiderült, hogy a fogantatás után hét hónap elteltével az agy már kész arra, hogy a környezeti ingereket befogadja, és ugyanúgy tanuljon, mint egy kilenc hónapos agy. Tehát az a koraszülött baba, aki bekerül az inkubátorba és lényegében teljes ingermegvonásban tölt el néhány hónapot, sokkal többet tudna tanulni, ha kicsit finomítanának a környezetén.

A tanulás és a látás kapcsolata Williams szindrómások körében végzett kutatásaikban is központi kérdés. Hogyan kerültek velük kapcsolatba?

Pléh Csaba kereste meg a magyarországi Williams Szindróma Társaság vezetőjét, Pogány Gábort, akit a rádióban hallott beszélni. Ő nagyon nyitott volt a kutatásra, így kialakult egy munkakapcsolat. A szindrómáról azt kell tudni, hogy jól meghatározott genetikai hiányosságról van szó: a hetedik kromoszómából hiányzik egy picike darab, ami minden Williams szindrómásnál ugyanonnan hiányzik. Ez számos egészségügyi problémát okoz. Többféle tünete van a Williams szindrómának, az egyik a hiperszociábilitás: nagyon barátságosak, szeretetreméltóak, csillagszeműeknek is hívják őket. De viszonylag rosszul tájékozódnak a térben, problémájuk van a látással, ugyanakkor verbálisan nagyon jók, kifejezetten élvezet velük beszélgetni.

Érdekes, hogy eközben a nyelvi kifejezőkészségük bizonyos területeken, például a látáshoz, térhez kötődő szavak esetén nem annyira fejlett.

Pontosan, nem egyszerűen alacsony IQ-val rendelkező társaságról van szó, hanem egy úgynevezett nem homogén kognitív profilról. Azt is tudjuk anatómiai vizsgálatok alapján, hogy a látókérgük relatíve kisebb. Az az elsődleges látókéreg, amellyel mi régóta foglalkozunk, amelyre kifejlesztettük a kontúrintegrációs vizsgálatot.

Miről szól ez a teszt?

Ez egy egyszerűnek látszó feladat, zajba ágyazott vonalakat kell csak észrevennie a szemlélőnek, de olyan ravaszul van megtervezve ez a vizuális inger, hogy lehetővé teszi, hogy szelektíven az agy egy adott részét kérdezzük. Arról tudunk információt szerezni, hogy az elsődleges látókéreg idegsejtjei milyen hatékonyan vannak hálózatba kötve egymással. Erre a hálózatra van szükség ahhoz, hogy a látótérben megjelenő nagyon sok részlet, picike darab összeálljon valamilyen egésszé, valamilyen értelmezhető dologgá. Ha ezek a kapcsolatok nem működnek jól, akkor szétesik előttünk a látvány.

williams_tarsasag.pngA társaság honlapjának fejléce

Milyen eredmények születtek Williams szindrómások esetén?

Messze az átlag alatt teljesítettek. Sejttani vizsgálatokból azt is lehetett tudni, hogy rendellenes összeköttetésekkel és sejtsűrűségekkel rendelkezik ez a látókéreg. Így megpróbáltunk gyakorolni velük, megnézni, hogy ezt a rendellenesen összekötött sejthálózatot speciális tréninggel lehet-e fejleszteni. És azt találtuk, hogy voltak olyanok, akiknél lehetett, voltak, akiknél nem.

Ezt mi határozta meg?

Egy olyan váratlan tényező, amire az elején nem is nagyon gondoltunk: az alvás. Az ilyen szindrómáknál, ahol az intelligenciahányados viszonylag alacsony, minden esetben megtalálható az alvászavar. Viszont még soha senki nem vizsgálta meg azt, hogy egy ilyen csoportban van-e konkrét összefüggés egyének szintjén a tanulási képességek és az alvás minősége között.

Ennek mi lehet az általános jelentősége?

Ha egy ilyen szűk csoportban megtaláljuk az összefüggést, akkor azt megpróbálhatjuk mindenkire alkalmazni. Az új laborban az OTKA támogatásával serdülők alvását a tanulás összefüggésében fogjuk vizsgálni. A serdülők éjfél előtt nem igen tudnak lefeküdni, és nem azért, mert rossz gyerekek, hanem mert az ő cirkadián ritmusuk valóban el van tolódva egy-két órával. És ennek nagy jelentősége van a tanulás szempontjából. E korcsoport tanulási kapacitását jelentősen meg lehetne növelni, ha figyelembe vennénk az adottságaikat, ugyanúgy, ahogy a koraszülöttek esetén.

A bejegyzés trackback címe:

https://csanna.blog.hu/api/trackback/id/tr515229869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni. Ez a blog azoknak szól, akik nem csak egydimenziósak.

süti beállítások módosítása