Mécs Anna - Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni.

Ecsetelő matematikusok
Ecsetelő matematikusok

„A tudós annál különb, minél több van benne a művészből és viszont. Intuíció, fantázia nélkül a tudós legfeljebb téglahordója lehet a tudománynak. Művész pedig szoros belső rend, szerkesztő logika nélkül megreked a művészet peremén.” - Kodály Zoltán szavai nyomán a vászonra álmodó matematikusokról beszélgettem Szemerédi Kepes Annával és Bárány Imrével

 

Ha valaki egy matematikushoz megy feleségül, akkor meglepő próbatételek ...

Számottevők
Számottevők

Matekos diákolimpikonok 2010-ben

 

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány , 2010. november 10.

Legyen f(x) = a∙b∙g(x), ahol x az ország középiskolásai által alkotott halmaz eleme és g(x) az adott diák matematikai tudása, képessége. Legyen a az az összeg, b pedig az az energia, amit egy tanuló tehetséggondozására fordítanak. Nos, Kína esetében az értelmezési tartomány bősége, az olaszoknál az országos versenyek díjazottjainak járó ösztönző ...

Őrültekháza
Őrültekháza

Bolondulnak a tudományért

 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz , 2010. november 8.

- Nooormális?! – kérdezi a védjegyévé vált jól elnyújtott magánhangzóival Besenyő Pista bácsi nejét, a hattyúkeccsel megáldott Margitot. Ez a kérdés merült fel bennem is, amikor három hihetetlenül lelkes és elszánt vendégemmel, Miklósi Ádámmal, Fenyvesi Kristóffal és Kóczy Lászlóval találkoztam a Képletes beszéd című rádióműsorban.

Szerencsére vannak még ...

Képletes beszéd
Képletes beszéd

Tudományos adó-vevő
 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz , 2010. október 6.

Tudományról beszélni nem könnyű. Tudományról érthetően beszélni nehéz. Tudományról ábrák és átlátható vázlat nélkül érthetően beszélni szinte lehetetlen. De amióta ember járt a Holdon, Darwin megírta a Fajok eredetét és Kiszel Tünde kiszedte a szemöldökét, tudjuk, hogy a lehetetlen nem létezik.

 

Az egész tavasszal kezdődött. Csicseregtek a Combinok, turbékoltak a ...

„Harmonia Connectis”
„Harmonia Connectis”

A rapperektől a molekuláris biológiáig

 

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány, 2010. június 4.

 

Árulkodó kapcsolódásokat bárhol felfedezhetünk. Telefonhívásaink elárulják, hogy milyen közösségekhez tartozunk, a Wikipédia oldalai és szerkesztői egy több millió pontból álló „térkép” résztvevői, a fehérjék kölcsönhatási hálózatának csoportjai pedig rávilágíthatnak bizonyos áttétek képződésének okaira. Ami közös, hogy az egymással ...

A szívós szívfürkész
A szívós szívfürkész

Maradandót alkotni 28 évesen

 

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány, 2010. április 2.

 

Apró, sötét ügyeletes szobában fogad minket Dr. Széplaki Gábor, a frissen díjazott Junior Prima. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjában tölti ideje nagy részét, éppen a szívgyógyászat csínját-bínját sajátítja el szakorvosjelöltként. Mellette igyekszik fiatal korát meghazudtolóan színes kutatói palettáján új árnyalatokat kikeverni a szív- és ...

Bologna Hungarikum
Bologna Hungarikum

Klinghammer István a paradigmaváltásról

 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2010. március 17.

 

Itt az ideje megszűntetni a hallgatókat kézbesítő csomagküldő-szolgálatot – vélekedik Klinghammer István. Az ELTE hat éven át regnáló rektora a finanszírozás megváltoztatásáért, az oktatói-hallgatói terhelés csökkentéséért és a felvételi rendszer megreformálásáért kardoskodik.

 

Klinghammer István 2000 és 2006 között kormányozta az ELTE-t, ...

Papírformabontók
Papírformabontók

„Ettől még a nagy cél nem unódik meg”

 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2010. március 10.

 

Akad olyan matematikus a Harvardon, aki operákat ír. Persze kutatóként nagyobb sikere van, mint zeneszerzőként, mégis lenyűgöző teljesítmény. Szamuely Tamás irodalmi érdeklődésével cáfol rá kocka(tév)képzetünkre: matematikus hallgatóként több neves irodalmi folyóiratban publikálta tanulmányait.

 

Szamuely Tamás a Rényi Alfréd Matematikai ...

Soha ne add fel!
Soha ne add fel!

A klónozásról magyar szemmel

 

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány, 2010. január 13.

 

„Soha ne add fel!” – ez áll a Dinnyés András által vezetett Biotalentum Kft. ajtajára ragasztott plakáton, amelyen egy gólya csőre közé ragadt béka küzd az életéért. A sikerért és túlélésért folytatott kitartó küzdelem nem elhanyagolható tényező a sikeres kutatások történetében.

 

Egy kora őszi napon a gödöllői Szent István Egyetem szomszédságába ...

„Én azért szavazok a Földre...”
„Én azért szavazok a Földre...”

A koppenhágai klímacsúcs magyar szemmel

 

Mécs Anna

2009. november

 

„Én azért szavazok a Földre, mert a házunk mellett van egy tó, és ha sokáig nézem, akkor kinéz egy hal.” – írta az egyik kisiskolás saját lampionjára, amit a többi, félezer alkotással együtt a WWF (World Wide Fund for Nature) magyarországi szervezete juttat el a Koppenhágai Klímakonferenciára. A december 6-ától 18-áig az egész világot lázban tartó csúcson komoly lépést tehetünk a ...

Schwarzi és a matematika
Schwarzi és a matematika

A szépségért megéri izzadni

 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009. november 18.

 

Mielőtt bárki rosszra gondolna, leszögezem, hogy a matematika szépségeiről lesz szó. Izzadságszag, Schwarzenegger – mind szóba kerültek november 12-én a Szépség a matematikában című eszmecserén. Katona Gyula, Kosztolányi József és Lovász László kápráztatta el szürkeállományunk.

 

Lovász László a Kossuth rádió Esti beszélgetés tudományról című műsorában ...

Eszméletlen eszmetörténet
Eszméletlen eszmetörténet

Trencsényi Balázs gondolatébresztése

 

Mécs Anna

2009. februári beszélgetés alapján

 

„Eddig két világháború tört ki a társadalomtudósok és a politikusok ostobasága miatt.” – meséli lendületesen Trencsényi Balázs, ezzel is igazolva, hogy a nagy néptömegek jelenségeit ismerni és elemezni kell. Társaival, immár EU-s támogatás segítségével, Közép-Kelet-Európa eszmetörténetének tanulmányozására adták fejüket.

 

Trencsényi Balázs 1973-ban az ...

Farkasvadász
Farkasvadász

Papp Krisztián egy betegség nyomában

  

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009. november 4.

 

" Világéletemben állatorvos szerettem volna lenni, valamilyen oknál fogva, magam sem értem, de végül a biológus szakra adtam be a jelentkezésem. " – Talán ezzel magyarázható, hogy Papp Krisztián, az ELTE-MTA Immuniológiai Kutatócsoport fiatal biológusa egy diagnosztikai eszköz tökéletesítésére adta a fejét.

 

Papp Krisztián több, fiatalokat támogató díjat is ...

Kalandvágyból építkezni
Kalandvágyból építkezni

Kovács Mihály a biológiai motorok nyomában

 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009. október 21.

 

„Magyarország tökéletes hely az önmegvalósításra, mert itt nem túl könnyű és nem túl nehéz az élet” – tudom meg Kovács Mihálytól, a Biokémiai Tanszéken működő Motor Enzimológia Kutatócsoport fiatal vezetőjétől. Szereti összekötni a látszólag nem összetartozó dolgokat: a vázizmot a vadászrepülővel, vagy a motorfehérjéket a chipekkel.

 

Az ...

1-ügyű?
1-ügyű?

 Nukleáris Glosszárium à la Nagy

 

Mécs Anna
Megjelent: Tétékás Nyúz , 2009. október 7.
 

Nagy Sándorról, a Magkémiai Laboratórium tekervényes agyú oktatójáról, minden eszünkbe juthat, csak az együgyűség nem. Ő mégis ezzel a szóval jellemezte magát, ami egészen gyanússá teszi az ügyet. Négy bicajos könyv megírása, a Vendéglő a világ végén és a Szofi és HABÓ fordítása után vajon most mivel foglalkozhat?

 

Honlapján a Rizsa à la Nagyot ...

Pillantás egy istennő szoknyája alá
Pillantás egy istennő szoknyája alá

Mécs Anna

Megjelent: Népszabadság, 2009. október 1. ( rövidített változat )

 

A hegyekkel nem árt óvatosan bánni. Vagy istenek lakhelyei, vagy maguk is istenek. Hetényi György – az ELTE-n és Franciaországban diplomázó geofizikus – nem félt az istenek körül sündörögni, meglesni mélység és magasság titkait. Kutatása, amely egy nemzetközi expedíció keretein belül zajlott, többszörösen díjazott doktorival zárult. Munkáját idén szeptember 11-én a ...

Miénk itt a tér!
Miénk itt a tér!

Rátai Dániel világhódító háromdimenziós találmányának története

 

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány, 2009. április

 

Holnaptól gépre vihetjük tárgyainkat, kinyomtathatjuk házaink terveit, és akár egy szívműtétet is szimulálhatunk a megfelelő programokkal – méghozzá három dimenzióban. Rátai Dánielnek, a Leonar3Do (Leo) fiatal feltalálójának köszönhetően viszonylag csekély ráfordítással olyan háromdimenziós munkakörnyezetet alakíthatunk ...

A Marslakók tolmácsa
A Marslakók tolmácsa

Amikor a kérdezőt kérdezik

 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009. március 11.

 

Vajon Teller Ede a béke követe vagy háborús uszító volt? Kik azok a Marslakók? A jogászoknak kellene természettudományt tanulniuk? Milyen út vezethet Stockholmba? És egyáltalán lehet Budapestről egy New Yorkban megjelenő kémiai ismeretterjesztő folyóiratot irányítani? Hargittai István válaszol.

 

Hargittai István igazi kuriózum. Nem elég, hogy szakterületén, a fizikai ...

Séta a königsbergi hidakon
Séta a königsbergi hidakon

Frank András, a mentoráló matematikus

 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2009. február 20.

 

Őszintén szólva nem akartam soha semmit kiteljesíteni, mindig csak ültem a papír fölött és rajzoltam a krumplikat. – Vallja be Frank András, a Matematikai Intézet Operációkutatási Tanszékének leköszönő tanszékvezetője. Úgy tűnik, a krumplirajzolóké a jövő, hiszen januárban Szent-Györgyi Albert-díjjal jutalmazták iskolateremtő tevékenységéért.

 

 

...

Kísérleti patkány helyett matematikai modell
Kísérleti patkány helyett matematikai modell

Bioszimuláció és gyógyszerfejlesztés

 

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány, 2009. január

 

A számítógépes modellezés segíthet csökkenteni az állatkísérletek számát, a gyógyszerfejlesztések időtartamát és költségeit. Ovádi Judit, a 2004-ben indult Európai Uniós BioSim projekt vezetőségi tagja mesélt a kutatás céljairól, jelenlegi állásáról és a szeptemberben tartott magyarországi BioSim Konferenciáról.

 

...
Összefüggések gyűrűjében
Összefüggések gyűrűjében

Elekes György emlékére

 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2008. november 26.

 

Elekes György, – illetve Gyuri, ahogy tudós kollégái szólították, – a matematika számos területén otthon volt. Ennek köszönhetően kutatta a kapcsolatokat, összefüggéseket a legkülönbözőbb ágak között is. Egy igazán innovatív elmével és egy kedves, népszerű emberrel lettünk kevesebbek szeptember 29-én.

 

...

Mindenevők
Mindenevők

Schiller Róbert és a határtalan ész

 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2008. november 19.

 

Skizofrén az, aki ért a kémiához és az irodalomban is járatos? Schiller Róbert, a neves kémiaprofesszor teljes valójával az „egy kultúra” felfogását hirdeti, és igyekszik kigyomlálni az emberek tömegeiből a humán és a reál közötti éles határvonalakról alkotott tévképzeteket. Talán higgyünk neki….

 

Schiller Róbert igazán nehéz időkben, 1958-ban lett ...

Tudósnak lenni életforma
Tudósnak lenni életforma

Csépe Valéria a Magyar Tudomány Ünnepéről

 

Mécs Anna

Megjelent: Élet és Tudomány, 2008. október

 

Kihalnak a mérnökök, elfogynak a tudósok, és nem lesz, aki kémiát tanítson – ezzel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is tisztában van, éppen ezért szeretnék becsalogatni a fiatalokat az „elefántcsonttornyukba”. A november 3-30-ig tartó Magyar Tudomány Ünnepe is részben e célt szolgálja. A programsorozatról és a magyar tudomány általános helyzetéről ...

Egy, két, há’, egy, két, há’
Egy, két, há’, egy, két, há’

 

A tánc és a matematika gyökerei valahol mélyen összefonódhatnak, legalábbis erről árulkodik Szabó Réka életútja. A tánc különös hangú alkotója, „civilben” a BME számítástudományi professzornője, mesélt e különös kettős életről és a Véletlen szerepéről – a nagybetű nem véletlen.

Szabó Réka

A fiatal egyetemi tanár, a Tünet Együttes vezetője, koreográfus, táncos, és immáron anyuka, az első matematika-számítástechnika ...

Bírálni tudni kell
Bírálni tudni kell

Jánosi Imre és a kínaiak

 

Mécs Anna

Megjelent: Tétékás Nyúz, 2008. szeptember 17.

Nyomozó fizikus, nyitott szemű és fülű világlátó, autodidakta tudományhabzsoló, kitartó és alapos szakértő ez mind Jánosi Imre. Nem mellesleg a Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék docense, aki idén tavasszal egyedüli magyarként az újszülött Kiváló Bíráló elismerést nyerte el az Amerikai Fizikai Társulattól.

 

Milyen is egy kiváló bíráló?

...

Sokdimenziós történetek

Vannak sokdimenziós emberek. Lételemük, hogy egyszerre tartoznak sok helyre, és egyszerre kívülállók is mindenhol. Szeretik sok oldalról megvizsgálni a kérdéseket. Ezeket az embereket és történeteiket szeretném itt megmutatni. Ez a blog azoknak szól, akik nem csak egydimenziósak.

süti beállítások módosítása